𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

🍫49🍓

A falhoz két méterenként láncoltak ki, de nem úgy ahogyan eddig. Egy kurva vastag láncot raktak az egyik lábamra, ami a falhoz volt erősítve.
A hideg földön voltam elterülve a gázt pedig még mindig egyfolytában engedték befelé.
Láttam ahogyan Kookie szeme, pont ahogyan mindenki másé kéken világít, majd egyre kevesebb szempár figyel vissza rám.
Mind lecsukódik, úgy mint az enyém is.
A tüdőm mintha ólom súlyú lenne és köhögök, mégis már ahhoz is gyenge vagyok.
Ezután már csak képszakadás és sötétség.

--------

Láncok hangos csörgésére és egy ismerős hangra tértem magamhoz.

-Tae kelj fel. Ébredj! -hallom magam mellől Kook hangját.

-Hmm.. -nyitom ki lassan szemeim, majd fordulok a hang irányába. -Kookie. -nézek kék aggódó szemeibe, mi az én tekintetemet fürkészte.

-Végre felkeltél. Jól vagy? -sóhajt nagyot megkönnyebbülten. Kicsit fájt ugyan a fejem és lábam szorította a bilincs, de szerintem nem csak én voltam így vele, így válaszul csak megráztam a fejem.

Körülnéztem a helyen párat köhécselve, így megfigyelve ki van ébren, s ki nincs még eszméleténél. Hobi van bal legszélen az ajtóhoz a legközelebb, ő eszméletlen. Mellette Jiho már ébren, s a napraforgót vizsgálta tekintetével. Utána jött Jimin. Ő még szintén nem ébredt fel. Ezután egy üres hely, majd jövök én. Mellettem két méterre Kook, majd az eszméletlen Yoongs és az ébren lévő Jin.

Tényleg... Csak most esett le, hogy Jihot kivitték.

Tekintetem sebesen a lány felé vezettem, akin friss vágások és ütésnyomok voltak.

-Jiho! Jiho! -szólítom a lány, ki második kiálltásomra felém is kapta fejét és kérdően nézett rám, miszerint várja, hogy mit akarok mondani. -Hol van Nam? Kihallgattak? -teszem fel két fontos kérdésem.

-Nem tudom hol van... Máshová vitték. És igen. Azt mondtam amit megbeszéltünk, persze csak kis időt várva, hogy élethű legyen a dolog. -magyarázta.

-Rendben. -bólintok.

-Kook te jól vagy?-fordulok a béta társam felé.

-Hm. -bólint egy aprót.

-Jiho emlékszel már valamire? -fordulok ismét a lány felé egy kis csönd után.

-Nem nagyon. Van néhány emlékkép, de eddig nem álltak össze. Még homályos a dolog. -mosolyodott el szomorúan.

-Oh. Az pech. Szar lehet. -mondtam ami eszembe jutott.

-Az. -helyesel.

Ezután kínos csend telepedett az egész társaságra. Nem is nagyon tudtunk volna miről beszélni.

Már vagy egy húsz perce tartott a csend, mikor nyílt az ajtó és behozták Namot, majd a falhoz kötötték pont úgy ahogyan minket, csak egy jóval nagyobb lánccal.

Ahogyan kimentek a nagydarab emberek mi egyből az alfa felé kúsztunk. Mivel messze voltunk tőle, így nem értünk el teljesen hozzá. Jimin és én vagyunk hozzá a legközelebb és valamelyikünk még el is érhetne hozzá, ha Joon is megindul valamelyik irányba, de ő csak egyhelyben fekszik, ami mégnagyobb aggodalmat kelt bennünk. Főleg Jinben. Bár meg is értem. Ő van legmesszebb Namtól, mikor együtt vannak.

Jin rángatni kezdte a láncát és próbálta kitépni a falból, hogy az alfájához juthasson. A kamilla és hatására a baranck illata is felerősödött.

-Nam kelj fel. NamJoon! -szólongatjuk mindannyian. Ugyan olyan véres vágások vannak a hátán, mint Kooknak voltak. Mi a fenét csinálhatnak azok az elmebetegek??

-SeokJin fejezd ezt be!!! Kitörik a bokád! -kiált rá Jiho Jinre, de az mintha meg sem hallotta volna, próbálja ugyan úgy leszedni magáról a láncokat.

-Jin fejezd be, hallod? -kiabáltam már én is, de ugyan úgy folytatta.

-Jinie állj le! -ordított mögülem egy fájdalmas mély hang. A hang hatására pedig mindenki elcsendesedett.