𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

🍫54🍓

"-Jaj akkor megyek én. Betojik. -sétálok előre majd lassan az ajtóhoz érek, hogy kitoljam azt."

-Tae ne! -húz vissza JungKook mikor már majdnem kinyitottam az ajtót.

Kérdőn néztem sötét íriszeibe válaszra várva, de nem mondott semmit, csak csuklómat szorongatta.

-Jó mindegy. Megyek én előre. A szerelmesek had csinálják tovább amit eddig is. -sóhajt nagyot Jiho, de Hobi visszahúzza.

-Meg se szólalj! Ha így folytatjuk nem jutunk ki! Lány vagyok, és lehet a legfiatalabb, de nálad is erősebb, úgyhogy NE. Fogj. Vissza! Tudok vigyázni. -jelentette ki a levendula vörös szemekkel HoSeokéba nézve, majd egy egyszerű mozdulattal nyitotta ki a furgon ajtaját és ugrott ki belőle.
Körbe nézett és intve felénk fordult, hogy mehetünk.

Sorra ugrottunk le a kocsiból a földre, de ahogyan leértem ijedten vettem észre, hogy egy fegyver van előttem, így félve ugrottam hátra. Kook pont akkor ugrott le, és így neki hátráltam ő pedig kezével átfogta vállaim.

-Nyugi. Alszik. -jelentette ki egyszerűen Jiho az őrködő vadászra mutatva, kinél a nagy puska volt.

-O-oké. -bólintottam de még szívverésem nem sikerült rendeznem.

-Menjünk. -int Jiho és megindul a sötét erdő felé.

-V...várj Jiho...-siet mellé Hobi és szó szerint rátapad a lányra.

-Te mi a fenét csinálsz? -néz válla felett a Napraforgóra Jiho.

-Én...-nyel egy nagyot. -csak...csak vigyázok rád. -tapadt mégjobban a lányra.

-A vak is látja, hogy reszketsz. -kuncogok, mikor hirtelen egy kéz érinti meg vállam, így ijedtemben egy óriásit felugrok, és már sikítani is akartam, ha a mellettem lévő Kook be nem fogja a szám.

-Te beszélsz? Reszketsz mint a kocsonya. -nevet Yoongi.

-Ne ijesztgessétek egymást, inkább menjünk. -szólt ránk Nam és Jin kezét szorongatva meg is indultak az erdőbe. Utánuk ment Yoongi és Jimin egymásba karolva, majd Jiho rajta Hobival és legvégül már csak én maradtam Kookal, így egymás mellett, pontosabban egymásba kapaszkodva mentünk befelé az erdőbe.

Olykor egy botra léptünk, mi mindannyiunkat halálra rémített, de mikor már nem láttuk magunk mögött a vadászok táborának fényét, iszonyatos gyorsasággal indultunk meg futva.

-Hé! Megszöktek! -halljuk meg magunk mögül a vadászok hangját ahogyan az egész táborhelyet riasztják, hogy bizony baj van, így már mind farkas alakban rohantunk minél messzebb és messzebb.

Már vagy két egész órája csak rohantunk és rohantunk, mikor végre NamJoon megálljt intett, mi pedig egyszerre dőltünk lihegve a földre és változtunk vissza ember alakba.

-Van...van valakinek vize? -kérdi Yoongi fáradtan.

-Persze, mielőtt még a kunyhóban ránk törtek a vadászok feldugtam egyet magamnak most meg előhúzom és adom is. Jó lesz? -felelek Yoonginak.

-Haha...-forgatja meg szemeit Yoongi.

Megpihentünk, majd szél sebesen mentünk tovább, ugyanis Nam szerint ahhoz, hogy három nap múlva hazaérjünk az első napon, azaz ma  legalább az erdőből ki kell jutnunk, ami annyit tesz, hogy most nem hiszem, hogy fogunk aludni.

Útközben mikor már a nap felkelőben járt találtunk egy forrást, így tudtunk inni és halat fogni, amihez tüzet is raktunk majd megettük. Ez olyan két órába telt, így úgy érzem már estig nem is eszünk mást.

A gondolataim be is bizonyosodtak. Egész nap rohanva mentünk keresztül az erdőn, hogy végre kijussunk belőle.

Fogalmam sincs, hogy Nam este hogyan tudott olyan jól tájékozódni a csillagokból, de az végképp meghaladja a tudományom, hogy a Napból honnan szűri ki, hogy merre kell mennünk. Oké, hogy azt kell nézni merre megy le a nap, meg honnan jött fel, így tudjuk, hogy merre van kelet és nyugat, így pedig az északot és a délt is be tudjuk lőni, de mégis honnan tudja, hogy merre van Seoul. Vagy mi hol vagyunk Seoulhoz képest? Oké, hogy este valamit nagyon megnézett a csillagokon, de én akkor sem nagyon tudom ezt a tájékozósdit megérteni.

A lényeg, hogy mentünk és mentünk, míg az erdő szélére nem értünk, de akkorra már besötétedett.