Éjféli szikra 2.

Repül az idő

Lassan kibújok Draco öleléséből a könnyeimet törölgetve. De nem járok sikerrel, mert az arcomon legördülő sós folyadék úgy zúdul a szememből, akár egy vízesés hatalmas szirteken. Különféle légzőgyakorlatokat elsajátítva sem tudom lenyugtatni magamat, még a fiú ölelő karja sem tud visszazökkenteni nyugodt állapotomba. Viszont Mark már igenis képes kirángatni az összeomlásomból. Csupán azzal, hogy feláll a földről, jelezve ébrenlétét.

- Stella. . .

Gyakorlatilag kiszakadok Draco karjaiból és Marknak ugrok. De a szőkeség még idejében elkapja a könyököm.

- Hé, hé, hé! Mit csinálsz?

- Csupán a vízbe akarom fojtani! - sziszegem a fogaim közül.

Draco karmaiból kiszabadulva Marknak vetődöm, akinek ezúttal sikerül neki esnem. Legalábbis ha a karmolászást és mellkas püffölést annak lehet hívni.

- Nyugodj le, hercegnőm - kapja el a csuklómat. - Vegyél mély levegőket és gondolj arra, hogy. . .

- Ezt nehogy folytasd! Be adtál nekem valami. . . - akármit. - bájitalt. Hagytad, hogy összetörjem Draco szívet, sőt, rávettél volna arra is, hogy megöljek valakit!

- És? Boldog voltál velem. - próbál a lelkemre hatni.

- Francokat! Az mind hazugság volt Marcus! Hazugság. - ismétlem jelentőségteljes pillantásokkal. - Csupán ámítottad magadat.

- Pont, hogy fordítva, nem? - veti fel gúnyos hangon. - Pont, hogy te ámítod magadat, Stella! Hiszen szerettél, amit a bájital hatása alatt éreztél, nem volt valótlan.

- Szerinted valóságos volt a beteges vonzódásom és gyilkos hajlamom? Elment az eszed? - fakadok ki magamból. - Szerinted képes lennék józan eszemnél ártani a bátyámnak?

Ismét könnyek gyűlnek a szememben. Ha nem a Mark iránti haragomra koncentrálok akkor Harry vértől ázó teste villan a fejembe a keserű és csalódott arcáról nem is beszélve. Sosem fog megbocsájtani nekem, ahogy én sem magamnak. A mögöttem állót lelkileg, Harryt testileg bántottam. Bár Draco megbocsájtott nekem én nem tudok szemet hunyni efelett. Képtelen vagyok rá.

- Tudod, hogy szeretsz. . .

Mark felém nyúl, mire arcon csapom.

- Gyűlöllek, Marcus! - vallom be, őszintén. Régebben sem voltam odáig érte, némelyik húzása miatt ,,utáltam", de még soha nem éreztem iránta ilyesfajta elsöprő gyűlöletet, mint most. Legszívesebben darabokra szaggatnám, de nem csak a mugli világban tiltja ezt a törvény.

- Ne hívj így!

Most már meg sem lepődök, hogy a mondandómnak csak a fele jut el az agyáig. Ahhoz az apró pontjáig a fejében, ami lehet, hogy ott van, csak nem szokása használni. A lejjebb zakatoló szervével együtt.

- Igazad van, lehet, hogy rá szokom a Lautnerre! De, hogy őszinte legyek az töltene el a legnagyobb boldogsággal, ha soha többé nem kellene rád néznem és hozzád szólnom!

Dracón átsuhan egy győzedelmes mosoly, de a helyzetet nézve hamar rendezi arcvonásait.

- Ezt még túlélem, de akkor legalább ne hazudj! - Mélyen a szemembe néz. - Képtelen lennél gyűlölni!

- Ha nem ezt érezném, nem ezt mondanám a szemedbe! És elhiheted, ha egyszer ezt kimondom valakinek, soha többé nem fogok máshogyan érezni iránta! - fogalmazok így direkt. Újabb könnyek gyűlnek a szemembe.