Éjféli szikra 2.

Egy utolsó esély

A retinámba robbanó fényáradat ébreszt fel másnap reggel. A plafonon lógó csillár villanykörtéi úgy ragyognak, mint egy csillag. Még a szemhéjam mögül is érzem azt a mérhetetlenül erős világosságot. Reggel van? Vagy még este? Mi történt?

Kérdések kavalkádja zúdul a fejemre, miközben emlékképek villannak fel az agyamban az arcom sminkeléséről, A Markkal való találkámról és az eléggé elfuserált táncomról. Lassan Draco arca is behullámzik a gondolataimba és Cho idétlen játéka. Még érzem a fejemen a kendő szorítását, amibe hirtelen belenyilall a fájdalom. Lüktet és a fejem és a testem is el van zsibbadva. Mennyit ihattam?

Fogalmam sincs. De biztos sokat, ha így korán reggel világomat sem tudom. Hol vagyok?

Lassan felülök és próbálom megszokni a világosságot, de alig bírom kinyitni a szemem. Amikor végre megpróbálom, először a nyitott ablakba ütközik a tekintetem, ahol a Roxfort udvara tárul elém fényes nappal. Tehát reggel van!

- Áhhh. . . - kapok a fejemhez amikor felülök. Most már hányingerem is van.

- Jól vagy? - kérdezi egy hang.

Felé fordulok és Dracót pillantom meg egy szál nadrágban a komódon terpeszkedve. Aggódóan méreget és próbálja felmérni az állapotomat. Vagy a reakciómat.

- Igen, azt hiszem. - hazudom. De azért magamhoz veszem azt a pohár vizet, amit az éjjeli szekrényre helyeztek. Amint belekortyolok a hideg italba azonnal felfrissülök. Még kába vagyok, de legalább nem akarok bármelyik pillanatban a földre hányni vagy elájulni.

Magamra nézek és elszörnyedve látom, hogy csak egy fekete ing van rajtam, ami kb. kétszer nagyobb nálam, de semmi több. Semmi több! A lila lepedő a párnával és a takaróval együtt összegyűrődve hever rajtam.

- Ez kinek a szobája? - Mert, tuti, hogy nem egy Mardekárosé.

- Chóé! - válaszolja Draco, miközben feláll és leül az ágy végébe. - Mire emlékszel?

Már épp elkezdtem volna beszámolni a discogömbről, az italokról, Markról, a táncról és arról a hülye játékról amikor még valami eszembe jut. Draco. Őt csókoltam meg abban a játékban! Még arra a megkönnyebbülésre is emlékszem, ami abban a pillanatban elárasztott, amint megtudtam, hogy ő csókolt meg.

Rémlik, hogy bezárom egy szoba ajtaját. Valószínűleg ezét! Aztán valamilyen úton-módon leveszem a ruhám, amit most sem találok. Hirtelen ismét az uralmába kerít a migrén, de ködös pillanatokat is hoz magával az elmúlt éjszakáról. Draco ajka. . . miközben a nyakamat csókolja. A keze. . . ami végigkúszik a testemen. Az ellenkező szavai, amelyek hamar kielégült sóhajokká alakulnak. Az arca, miközben ostromolj a testem. . .

- Jézusom! - szalad ki a számon.

- Mi a baj? Fáj valamid? - gondol a legrosszabb eshetőségre. Talán a legrosszabbra.

- Mi. . . szexeltünk? - kérdezem cseppet sem tapintatosan , mert mostanában egy csomót álmodom vele és nem tudom, hogy ez csak valóság vagy álom volt.

- Az attól függ! Az ,,Igen!" - nek vagy a ,,Nem!" - nek örülnél? - kérdezi szégyenlős mosollyal az arcán.

- A nemnek! - ez persze csak a féligazság.

- Akkor nem! - bólint, miközben próbál nem rám nézni. Kerüli a pillantásomat, ami nem jellemző rá. Hazudik!

- Most komolyan? - hüledezek. Draco bólint. - Nagyszerű!

- Figyelj. . . tudom, hogy sokat ittál és tejesen ki voltál ütve de esküszöm, hogy nem én akartam, te. . .

- Tudom! - vágok a szavába. - Nem akartalak hibáztatni!