Éjféli szikra 2.

,,Je te déteste!"

Nem tudok megmozdulni. Egyszerűen nem megy! A kék szeme egyszerűen letaglóz, a tekintete belém fúródik, amitől a lábam a padlóba gyökerez. Alig pár centi távolság van köztünk mégsem mozdulunk meg. Igaza volt! Csak két hét telt el, de az számunkra végtelen sok idő.

Próbálok más merre nézni, de túlságosan lefoglal a kitágult pupillája és a zöldes kékes elmosódott árnyalat a szemében, ami nem néz el máshova csak engem figyel.

- Draco? - kérdezek vissza, mintha nem lenne egyértelmű, hogy ő áll előttem.

A karikás szemei és a kialvatlan éjszakáktól belőle sugárzó fáradság ellenére remekül néz ki. Most már bánom, hogy csak egy kötött lila pulóver van rajtam egy egyszerű farmerrel. De a gondolataimat megzavarva Draco szemén is átvillan egy érzelem, amit nem tudok meghatározni. Ez engem is visszaránt a kábulatból.

- Cho azt mondta, hogy nem vagy itt. . . - Próbál társalogni. Ez nagyon kínos! Utoljára üvöltöztünk egymással, én pedig sírva rohantam el. Túl gyorsan törnek rám az emlékek, amik miatt a harag is csak fokozódik.

- De itt vagyok! - Csattanok fel, de nem elég éles a hangom, mint szeretném.

- Hiányoztál! - tör ki belőle a vallomás.

Megtört! A szemem láttára omlott össze. A szemén keresztül érzem, hogy valami darabokra hullik benne de mégis megkönnyebbülés árasztotta el, amint kimondhatta ezeket a szavakat.

- Nekem is te! - csúszik ki a számon.

Draco habozás nélkül közelebb hajol az ajtófélfába és mielőtt felfoghatnám , hogy mit csinál az ajkát az enyémre tapasztja. Nem engedem neki, hogy a nyelve is hozzá érjen az enyémhez, mert akkor nem tudnám kibírni a közelségét. Egyszerűen képtelen lennék elküldeni és megtörne az ellenállásom.

- Csókolj vissza! - könyörög, miután a nyelve folyamatosan a fogamba koccant.

- Nem lehet! - Rázom meg a fejem, de mint rengeteg alkalommal most is kihasznál. Amint kinyitom a számat ismét lecsap az ajkamra, de ezúttal nem vagyok elég gyors. A nyelve az enyémet érinti és lassan, lágyan masszírozni kezdi, mintha a beleegyezésemet kérné. Soha nem tudtam nemet mondani neki és nem ma kezdem el!

Amint én is mozgatni kezdem a nyelvem Draco azonnal a mögöttem lévő hideg falnak szorít. A kötött pulcsin át itt-ott érzem a csempe hűvös érintését, de nem érdekel. Csak azzal a szikrával törődöm, ami már percek óta Pansy szobája felé vonz, de most végre közelebbről és aktívabban érezhetem. Annyira hiányzott a közelsége, a csókja. . .

A hideg keze a tarkómra kúszik és közelebb von magához, hogy a testünk is közelebb legyen a másikhoz. A teste melegét is érzem.

- Annyira szeretlek! - súgja a csókba, mire azonnal ellököm magamtól a mellkasánál fogva. Én épp, hogy visszaesem a szobámba, ő pedig a folyosóra dől a hirtelen lökettől. - Stella, én. . . - zihálja a csókunktól felduzzadt ajkával.

- Ne! - Állítom le, miközben feltartom az ujjam. - Ne csináld!

- Miért, ne? Tudom, hogy te is akarod! - győzköd.

Amint kiejti a szavakat a száján közelebb lép hozzám, vele párhuzamosan én pedig hátrálok.

- Menj el Draco! - könyörgöm.

- Szükségem van rád! Nem tudod elképzelni min mentem keresztül nélküled! Kibírhatatlan volt az a két hét otthon! Kínok közt vergődve. . . - egyre csak halkul a hangja.

- Tényleg? - kérdezem felemelt szemöldökkel. - Nekem úgy tűnt, hogy semmi bajod! - szalad ki a számon. Basszus!

- Honnan tudhatnád? - kérdezi gúnyosan. Na vártam már, hogy mikor ébred fel és tér vissza az igazi önmagához!