Éjféli szikra 2.

Keserű 365 nap

Minden egyes mugli, varázsló vagy bármilyen teremtény is legyen, mindenki átesett a varázslatos rózsaszínben játszó gyerekkorán. A játékok világában a sok rajzfilm közepén játszadozva. Az összes 6 éves egészen 12 éves koráig tuti, hogy Disney fan volt, még én is attól függetlenül, hogy sok éven át gyakorlatilag a spájzban éltem. Harryvel mindig kikukucskáltunk a zárkánkból és néztük az aznapi Tv show-kat, főleg meséket. Személy szerint én az Aranyhajt, a Hamupipőkét és a Csipkerózsikát szerettem a legjobban, de még legvadabb rémálmomban sem képzeltem, hogy egyszer az egyik történetbe csöppenhetek. Sajnos itt az a bökkenő, hogy 100 év után nem jelent volna meg a hercegem. . . mondjuk nem is volt rá szükség.

Sötétség. Amint kinyitom a szemem és a tág pupillámmal próbálok hozzászokni a környezetemhez rájövök, hogy képtelen vagyok rá. Mintha be lennék zárva. Se jobbra, se balra nem tudok mozdulni.

- Hahó! - kiabálom, de nem jön válasz.

Élve eltemettek. Ez a legelső gondolatom. Mégis mi más magyarázata lehet annak, hogy négy fal közé vagyok zárva pár centi körzetben? Itt hagytak meghalni. El fog fogyni a levegőm és megfulladok. Valószínűleg nem sikerült Luciuséknak megölni, hiszen még nagyon is élek.

Azonnal a homlokomhoz kapom a fejem, már amennyire ez a doboz engedi. Nincs heg, seb. Semmi. Pedig már azt hittem én is túléltem a gyilkos átkot vagy ilyesmi. De ha nem öltek meg hol vagyok? És mi történt?

Egymillió kérdés motoszkál még a fejemben amikor a kezem beleakad valamibe. Egy fogantyúba. Amennyire ez a parányi zárka engedi belekapaszkodom és feltolom. Egy pillanatra apró fényáradat kúszik a dobozkámba, majd ki is huny amikor a doboz fedele visszacsapódik. Akkor mégsem vagyok a föld alatt! Szuper!

A lábammal és a kezemmel izomból meglököm a fedelet, ami kicsapódik. Rengeteg por rám zúdul és alig kapok levegőt. Öklendezni kezdek a számba szivárgó piszok miatt és köhögni a kiszáradt torkom miatt. Amint felülök a derekam szó szerint megroppan az összes végtagommal együtt. Amint egy kis csípőmozgást végzek az összes csontom ropogni kezd.

Mióta nem mozoghattam, ha ennyire olajozatlanok a porcikáim?

- Basszus! - Káromkodom el magam, amikor próbálok kimászni a dobozomból, de visszaesek a seggemre. Megkapaszkodom ennek a valaminek a két szélében és átvetem a másik lábamat. Ugyanaz a fekete gatya és lila felső van rajtam, mint amikor idejöttem. Látom nem igazán foglalkoztak a külsőmmel, de a fehérnemű csere nem ártott volna. Jobban belegondolva mégis jobb, hogy nem piszkáltak azon a területen.

Kiugrok a dobozból és amikor talpra állok majdnem visszazuhanok. A lábam alig működik. Mintha most jöttem volna a falvédőről vagy egyszerűen időtlen idők óta nem mozgattam meg a csülkeimet. A másodikra tippelek.

- Áúú! - Sziszegem. Az egész testem sajog. Kicsit megmozgatom a végtagjaimat és amikor balra nézek egy koporsóra leszek figyelmes. Ebben feküdtem? Lehet tényleg ki akartak nyírni!

Jobban szemügyre véve a dobozt, illetve koporsót rá kell jöjjek, hogy méregdrága darab. Tömör ezüstből áll és arany minták szegélyezik. Cifra szimbólumok festenek rajtuk amiknek a szálai középen összefutnak és egy szívet formálnak. Nem azt a szívet, amit mondjuk egy szerelmes vers aljára szoktak biggyeszteni, hanem egy rendes emberi szívet ábrázol. Ez a szimbólum éppen ketté van tépve. Gondolom emiatt ébredtem fel és szabadultam ki. De mennyi idő telhetett el?

A szűk helyiség bal oldalán egy tükörre leszek figyelmes. Arany szegélye és maga a tükör is piszkos, de jól látom magam benne. ÚRISTEN!

Azonnal oda szaladok, de letaglóz a látvány. Arra felkészítettem magam, hogy úgy nézhetek ki, mint aki a hamuban fetrengett, de. . nagyon megváltoztam. A hajam a hátam közepéig göndörödik ahelyett, hogy a mellemig érne. Kicsit talán világosabb is. A csípőm. . nem tudom hogyan fogalmazzam meg, de sokkalta. . . nagyobb! A melltartóm is rettentően szorít! A nadrágom szára a bokámig ér. Legalább 5 centivel magasabb lettem!