Éjféli szikra 2.

Szerelemből gyűlölet, gyűlöletből szerelem

A hűvös szellő hamarosan kiringat minket a Fekete-tóból a partokra, ahol végre valahára szilárd és biztonságos talajon állhat a lábam. Lassan a tavasz beköszöntével már egy-két virág kikandikál a sűrű növényzet alól, sőt, már a Tiltott-Rengeteg sem kelt akkora félelmet a sivár ágaival. Minden csupa zöld.

- Visszamegyek Hermionékhoz, biztosan nagyon aggódnak - jelenti be Harry.

Közben kipattan a csónakból és elköszönő szavak nélkül el is vágtat a kastély felé. Mark kisegít a ladikunkból, de mielőtt Harry nyomába eredhetnénk a fiú megragadja a mancsomat és a kviddicspálya felé kezd vonszolni.

- Múltkor adódtak kisebb komplikációk amikor meg akartunk nézni egy meccset!

- De hiszen még nem kviddicseznek a többiek. Kora reggel van!

- Attól még felmehetünk.

Átkarolja a vállamat és velem együtt rálép a kitaposott ösvényre, ami a sok színben játszó oszlopok felé vezet. Az utat néma csendben tesszük meg. A korán kelő állatok és a távolban lévő diákok alapzaja zavarja meg a nyugalmunkat, de abszurd módon teljesen békés a hangulatom. Attól függetlenül, hogy az elmúlt huszonnégy órában elvileg életem szerelme az életemre tört, totál jól vagyok. A kviddics pálya előtti pár méterben pedig már azon morfondírozom, hogy a Draco iránti érzéseim kezdenek kétirányúvá válni. Legalábbis szerintem az a normális, hogy részben gyűlöljük azt, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy az életem rosszra forduljon, sőt megszűnjön. A karjaim közt lévő fiúval kapcsolatos érzéseim meg kezdenek egyirányúvá válni. De inkább futok neki Bellatrixnak fegyvertelenül, mintsem kimondjam azt amire belül gondolok. Jobban félek tőle, nos. . . mint a haláltól.

- Megjöttünk - szólal meg.

- És mit akarsz csinálni, hm? Repkedni?

- Mondtam, hogy a kviddics nem a stílusom. - Megrázza a fejét. - De van egy ötletem!

Hirtelen elengedi a kezem és elfut az egyik oszlop felé. Pár másodperc múlva már a színét sem látom. Vált vonva az egyik emelvényhez sétálok és leülök a sok-sok pad között. Tökéletesen átlátok a pályán, amit ezúttal nem versenyző nebulók, hanem csiripelő madarak lepnek el.

Eszembe jut amikor Draco felültetett a seprűjére és elvitt egy körre. NEM OLYAN ÉRTELEMBEN! Nagyon élveztem , ahogy suhantunk és elrepültünk Roxmorts, a Tiltott-Rengeteg, a Fekete-tó és  Hagrid kunyhója fölött. Még emlékszem, ahogy az arcomba csap a szél és lobogó zászlóként lengeti a hajam a levegőben. Draco a karjaiban vitt ki a pályára, mert máshogyan nem voltam hajlandó lemenni vele. Ez közvetlen a bájitaltan órám után történt, ahol az Amortentia kiszedte belőlem, hogy hozzá vonzódom. Olyannyira távolinak tűnik ez az emlék és sajnos rá kell jönnöm, hogy az is. És az idővel rengeteg minden változott.

- Hé, hercegnő! - Meghallom Mark hangját, ami rettentő hangosra sikeredik. Még az erdőben fészkelő madarak is kirepülnek a fák alól.

Felpattanok a padról és felnézek. Azonnal megpillantom Markot, aki az egyik hatalmas emelvény tetején áll egy mikrofonnal a kezében, amit a kviddicsedzéseken szokott használni egy Griffendéles fiú a meccsek alatt. Például közölni a jelenlegi álláspontot, a gólokat vagy a játékosok helyzetét. Konkrétan egy narrátor.

- Gyere fel - utasít.

A hangja csak úgy visszhangzik a pályán.

- Azt lesheted! - kiáltok vissza.

Mark közelebb lép az ezüst és sötétzöld színű emelvény korlátjáig. Még szép, hogy a Mardekárt képviselő magaslatra mászott fel.

- Na! Gyönyörű a kilátás! - Próbál meggyőzni.