Éjféli szikra 2.

Évzáró ünnepség

Általában az emberek többsége ilyenkor mélyponton van, maga alá süllyed. A talaj eltűnik a lábunk alól és a szomorúság, düh, kétség indája leránt a fájdalom katlanjába. De én nem ilyen vagyok. Nem hagyom, hogy bármilyen negatív érzelem lehúzzon a mélybe, küzdök a végsőkig, belekapaszkodom az utolsó reménysugárba, de mi van ha már az is kezd elenyészni? Fogalmam sincs, egyenlőre az utolsó reményszál és a végső kétségbeesés közt tengődök, ahova oltári könnyű volt bejutni, de fogalmam sincs, hogy merre van a kiút.

- Add ide! - követelem az utolsó kókuszos bonbont, de Cho a magasságát kihasználva a plafon felé emeli, hogy ne érhessem el. Talán ha felugranék lenne esélyem, de kit akarok áltatni? Ahhoz sincs energiám. Teljesen kifulladtam.

- Hidd el! - győzköd. - Nem kell neked az a csoki!

- De! Kell! - makacskodom, mint egy 6 éves gyerek, de ezt sem bánom. Jelenpillanatban az a csokoládé az egyetlen édes vigaszom ebben a keserű világban.

- Árt a szépségnek! - Cho lassan a kukához galoppozik és a fehér csomagolással együtt kidobja az utolsó kókuszos bonbont. Már az is kitelik tőlem, hogy levágom a durcát, emiatt fogom magam és hátrafekszek az ágyon, de ekkor az ablakból beszűrődik pár csepp napfény, mire hunyorogni kezdek. Átkozott Hollóhátas szoba, tele van ablakkal és még éjszaka is a hold sugaraiban sütkéreznek az itt alvó diákok! Hiányzik a Mardekáros szobám sötét és biztonságos odúja, de jelenleg inkább elviselem a napfényt, mintsem visszatérjek oda. Ott mind a három Mardekáros megtalálhat, akiket a leginkább elszeretnék kerülni.

- Jössz nekem egy csokival! - jelentem ki ellentmondás nem tűrő hangon.

Először is. Nem akarom, hogy a szemem elé kerüljön Mark, miután valakivel megcsalt. Másodszor. Az a valaki Pansy, akit az elmúlt időszakban az egyik legjobb barátnőmnek gondoltam, de nem, ő kapott az alkalmon és egy ágyba bújt a barátommal! Harmadszor. Ethan az alternatív világos ötleteink miatt keresne fel, sőt mi több, szerintem ő fel sem hagyott a kutatással és azon van, hogy mindent kiderítsen az üggyel és a rejtélyes szöszivel kapcsolatban. Ennél fogva van egy negyedik okom is. Mint, megtudtuk a szőke fiú, akivel minduntalan álmodom és transzba esésem alatt őt látom, szintén Mardekéros, ennél fogva a házam Klubhelyiségének közelébe sem megyek. Ide úgysem tudnak bejönni, szükség van egy Hollóhátasra, aki kitalálja a kódot, anélkül viszont semmi esélyük.

- Képzeld, Roxmortsban nyitott egy új ruhabolt és meseszép ruhákat vettem - ujjong a barátnőm, aki konkrétan meg tud őrülni egy új gyöngysor, magas sarkú, kosztüm vagy valami csillivilli kellék láttán.

- És? - mormogom a takaró alatt.

- Ma lesz az Évzéró Ünnepsèg és van valamim a számodra!

Ja, igen! El is felejtettem! Cirkán egy hét van vissza és visszakerülhetek a poklok poklába=Dursley-ékhez. Persze nem mintha a Roxfort jelenleg a teljes lelki nyugalmat jelentené számomra, de ez sokkal inkább otthonom, mint a Privet Drive 4. házszám alatti lakás.

Az Évzáró Ünnepség csupa pucc, mulatság, tánc, bor, igazgatói szónoklatok egyvelege, amihez most totál nincs kedvem. Hogy mindenki elé álljak, műmosolyt ragasztva az arcomra és vágjak jó képet a dolgokhoz? Kizárt! Amúgy is holnap lesznek a vizsgák, az évfolyamomnak még kompetenciái is lesznek.

- Én nem megyek, tanulnom kell - sóhajtom, miközben felülök az ágyon. Cho konkrétan sértetten teszi keresztbe a kezét a mellkasa előtt, mint egy rossz tanár, aki csínytalanságon kapja a diákját.

- El kell jönnöd! Jó buli lesz! - győzköd.

- Aha, tényleg? - emelem fel a szemöldököm. - Véletlenül nem emlèkszel, hogy mi volt tavaly?