Éjféli szikra 2.

Emlékdeformáció

- Téged szeretlek! - győzködöm Dracót.

- De őt fogod! - céloz Marka.

A Mardekáros fiú fel-alá járkál a szobájában. Ingázó szemekkel követem végig minden mozdulatát. Ahogyan idegesen beletúr a hajába, minden második lépése után megfordul, és úgy fújtat, mint egy maraton futó.

- Nem segítesz azzal, hogy 10 kilométert lesétálsz a szobádban!

- Hogy tudnánk utána menni? - torpan meg egy pillanatra. - Az időnyerő visszavitte a múltba, hogy befolyásolja a kapcsolatunkat. Sőt! Meg akarja akadályozni, hogy a múltban egyáltalán legyen kapcsolatunk! Valószínűleg nélküled halálfaló leszek, Pansyvel a nyakamban, te Lautnerrel fogsz lenni, őt fogod megcsókolni, vele fogsz. . .

A szájára szorítva a kezemet hallgattatom el.

- Befejezted?

- Téged egyáltalán nem zavar, hogy gyűlölni fogjuk egymást? Hogy őt fogod szeretni és nem engem?

- Nem is biztos, hogy sikerül neki Draco! Mi van ha valamit eltol, mint mindig? - Még én is alig hiszem el ezeket a szavakat. - Nincs arra garancia, hogy valóban megváltoztatja a múltat, mert azt akarja, hogy vele legyek.

- Nem csupán vele leszel Stella! Az egész múltunk megváltozik. Az összes emlékünket vele fogod megélni, úgy fogsz emlékezni mindenre mintha végig vele lettél volna. Senki, mi se fogunk a valóságra emlékezni!

- Ha valóban így van akkor miért töltenénk az utolsó óráinkat veszekedve? - Kinyújtom felé a karom. - Ha tényleg most látlak úgy utoljára, hogy téged szeretlek, akkor nem civakodással akarnám tölteni ezt az időt.

- De keresnünk kell valamilyen megoldást!

- Hogyan Draco? Nem tudsz utána menni!

Megragadom a fiú kezét és magamhoz rántom az ágyra. Megadóan hátrafekszik, én pedig mellé telepszem.

- Amint visszajön, ki fogom verni az összes fogát! - fenyegetőzik.

- Dehogy fogod! Ha sikerül a terve, akkor ugyanolyan cimborák lesztek, mint régen!

- Jézusom! - Megfordul és a párnába temeti az arcát.

- Ne hisztizz! Ha sikerrel jár én vele fogok járni! - Megborzongok még a gondolatától is.

- Valahogy meg kell akadályoznunk! - köti az ebet a karóhoz.

- Csókolj meg!

- Tessék? - néz fel a párnájából.

- Csókolj meg!

- Stella, konkrétan Marcus mindjárt megfoszt az összes emlékünktől. . .

- Csókolj már meg!

Nem habozik tovább, felül és megcsókol. A tarkómnál fogva húz közel magához, majd az ölébe von. A lába két oldalán helyezem el a térdemet és még közelebb húzódom hozzá, akár egy dörgölőző macska. Csak dorombolni ne kezdjek.

- És ha már vissza is ment egy évvel ezelőtt-re és épp szabotálja a kapcsolatunkat?

Egy újabb csókkal fojtom belé a szót. Szenvedélyes csatára hívom az ajkát, amit bár hezitálva, de viszonoz. A keze a derekamra siklik, majd a fenekemnél fogva emel magasabbra magához. A szájáról letérek a nyakára, ahol óvatosan kiszívom a bőrt, de csak annyira, hogy a kipirult felület azonnal visszaszíneződjön az eredeti színére. A kezem közben a fekete anyag alá kúszik, ahol kitapogatom az izmait. Érzem rajta, hogy már most fel van csigázva, de a kialakult helyzet miatt akkor sem tud szabadulni az őt gyötrő kétségektől.