Életmentő horgony

444 22 1
                                    

Mielőtt kiérnék a Mardekár klubhelyiségéből eszembe jut valami. Azonnal 180 fokos kanyart veszek és visszafutok a szobámhoz. Nem érdekel ha Mark vagy esetleg Draco ismét az utamat állná és megint arról folytatnánk konfliktust, hogy vajon honnan jöhettem, mert mindenképpen vissza kell mennem a nyakláncért. Ha más nem is, az emlékeztet Dracóra és a kalandjainkra.


Amikor megközelítem a szobám ajtaját az tárva-nyitva áll, a fény kiszűrődik rajta, de senki nem tartózkodik benne. Se Mark, se Draco, sem senki más. Így észrevétlenül belopózom a komódomhoz és leveszem az összekapcsozott mikrofon medálokat az ezüst láncával együtt. De képtelen vagyok azonnal meglépni az ékszerrel, mivel a függőim mögött ott éktelenkedik egy összetekert pergamen. A vékony anyagon látszanak a fekete tintával lekörmölt sorok, amiket vagy én vagy Draco irtunk. Óvatosan kiemelem a fal mellől a papírt, de amikor a magasba emelem még egy kis cetli kiesik belőle. Azzal egyenlőre nem törődöm, csak a nagyobb levéllel, amit, miután kihajtogattam rájövök, hogy én magam írtam közvetlen a kirándulás után.

Leülök az ágyra és szorgalmasan olvasni kezdem a soraimat, amit életem legszörnyűbb hetében írtam. Próbálom felidézni azokat az érzéseket amik eluralkodtak rajtam az írásom során, de lehetetlen. Annak a fajta fájdalomnak ki kell alakulnia, egy átlagos ember el sem tudná képzelni, hogy milyen pusztító.

,, Moneenbog - Írország - Az Igazak Hídja.

Hatalmas megpróbáltatások során végre eljutottunk a hídhoz. Rengeteg megmérettetésen kellett keresztülmennünk, köztük íjazással, sárban úszkálással és a tinédzserek közötti megszokott civakodásokkal. De megérte, hiszen amint kiértünk a lányokkal a tisztásra gyönyörű kilátás fogadott bennünket. A színes híd alatt terebélyes fák és növények kandikáltak ki a mélységből apró köves utakkal. Madarak csiripelése zengte be az ír paradicsomot. Nagy izgalomban a csapatvezetőnk utasítására az egyik csapattársunk nekiindult a hídnak. Milliónyi érzelem uralkodott el rajtunk azon a hídon. Bánat, szomorúság, düh, végtelen harag, szégyen, bosszú. Jelenpillanatban csak ezek a negatív érzelmek voltak jelentősek. Lehet, hogy ott viccelődtünk és hülyéskedtünk a magasban, de a fokok és az érzelmek hatása olyat is felfedett előttünk, amiről eddig fogalmunk sem volt. Titkos szerelmet, vágyakat, féltékenységet, mások iránt táplált haragot és a bosszút. Akkor még nem értettem , hogy miért lépte át azt a fokot, de nem is bírt nagy jelentőséggel, hiszen az csak egy szó. Bosszú. Mégis milyen hatalommal bírna és milyen következményekkel járhatna? Alapvetően minden csak egy gyerekes csínynek indul, de amikor már nem törődünk mások érzéseivel és csakis a saját, önös érdekeinket nézzük akkor már komolyra fordulnak a dolgok anélkül, hogy észrevennénk. Lehet, hogy csak egy két tini közötti visszavágásnak indult az egész, de ennek a súlyos következményeként az én életemet döntötték romba. Azelőtt soha nem beszéltem vele, még nem is láttam, hallani sem hallottam róla, ő mégis engem szemelt ki áldozatául mikor még nem is ismert. Behálózott, elintézte, hogy az összes fontos ember ellenünk forduljon, de amíg én ennek nem voltam tudatában küzdöttem érte. A végsőkig. Az fáj a legjobban, hogy rengeteg ideje volt rá, hogy elárulja az igazat, a titkolt ármánykodásait, de nem tette. Számtalannyi lehetősége nyílt rá, de egyszer sem szólalt meg. Hogy miért? Akit szeretünk annak nem hazudunk, abban megbízunk! Innentől egyértelmű, hogy mi oknál fogva hazudott és titkolta el az igazságot év eleje óta. Egyszerű. Mert, nem is szeretett, nem is szeret, én nem is fog.

-Stella Potter"

Most is könnyek gyűlnek a szemembe, de ez semmi ahhoz képest, hogy amikor leírtam ezeket a sorokat milyen szinten eláztattam. Még most is látszanak a könnycseppek nyomai, de nem csak az enyémek, mert némelyik nagyon is friss. Ezek nem az én könnyeim, hanem Dracóé, aki már több mint valószínű, hogy elolvasta az irományomat. Meghasad a szívem, ha arra gondolok, hogy ezt a halálom után olvasta el. Igaz, hogy ezt semmilyen módon nem adhattam be, mint dolgozatot ( karót is kaptam ) , de inkább Piton olvasná el, mint ő. Hiszen, mivel ,,meghaltam" számára ezek az utolsó szavaim.

Éjféli szikra 2.Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz