Angyalian ördögi

001

A nap csodásan indult. Egészen addig míg rá nem döbbentem, hogy ma költözünk. Nem szeretnék elmenni innen, az otthonomból, de a szüleim új állást kaptak egy elég távoli laborban. Szerintük ez egy nagy lehetőség és így én is az ottani általánosban kezdhetem az iskolát.
-Betty, drágám siess! Mindjárt itt a költöztető! - szólt anyu a konyhából.
-Sietek! - kiáltottam vissza. Tegnap már elköszöntem minden barátomtól. Gyorsan felöltöztem a tegnap már előkészítést ruhámba.
Fél óra tehetett el amíg megérkezett a labor által felbérelt költöztető cég autója. Apu és a férfi akit küldtek bepakolták a dobozokat az autó hátuljába. Mi addig anyuval beültünk az autónkba.

A város határt jelző tábla után elaludhattam, mert egy  kis házikó elött parkoltunk. Az utcában talán ez lehetett a legkisebb mind közül. A ház elött már egy őszes férfi várt ránk.
- Mr. és Mrs. Robinson! Öröm önökkel végre személyesen is találkozni! - kezdte a férfi, amikor megakadt a szeme rajtam. - Te biztos Betty vagy, már sokat hallottam rólad! Én doktor Banry vagyok! Nem is tartom fel magukat, - fordult vissza a szüleimhez - holnap reggel várjuk önöket és nyugodtan hozzák el a kislányukat is.

Míg a szájmenéses Banry beszélt a költöztető kipakolt az autóból és elhajtott. Az egész délutánunk pakolással telt. A csomagok nagy részét már kipakoltuk, de a lakásban így is csomag csomag hátán hevert.

A ház belülről sem tűnt nagyobbnak, mint kintről. Egy sima földszintes házat kaptunk. Két hálószoba, egy fürdő, konyha és az étkező egyben és egy kis nappali. Nem nagy, de nekünk elég.
Az egész napos utazás és be-, majd kicsomagolás lefárasztotta mindannyiunkat.

A reggel vakító napsugárral tört ránk. A nappaliba felszerelt óra szerint öt óra múlt pár perccel. Nagyon korán van még. Miután elkészültünk Elindultunk az erdő közepén álló laborba. Az épület kapuban őrök strázsáztak. A portán egy kedves hölgy fogadott minket.

- Mr. és Mrs. Robinson, Ms. Robinson! Már vártuk önöket! Ő, itt Darren. - mutatott egy kigyúrt nagydarab, harminc körüli férfira. - Ő a mi biztonságért felelős vezetőnk. Ő fogja magukat körbevezetni.

- Kövessenek! - mosolygott kedvesen a férfi.

Darren mindent megmutatott. A legkisebb raktárról egészen a legnagyobb kísérletező teremig mindent. Az utolsó folyosóra fordultunk volna be, mikor szembe jött velünk doktor Banry aki egy fiú kezét fogta. Kórházi hálóing volt rajta, a haja kis híján kopaszra vágva, a kezén egy kis firkával. A másodpercek töredéke alatt nem lehetett jól látni mi van oda firkantva a fiú csuklójára.

-Á, Robinsonék. Épp magukhoz tartottunk Egyessel. Jöjjenek, csak jöjjenek! Darren maga is!

Az arcomra kiülhetett egy kisebb undor, mert a mellettem sétáló Egyes így szólt: - Mindig ilyen. Soha sem képes befogni. Idegesítő, de egy idő után hozzá szoksz, majd és ki tudod zárni a hablatyolását.

Szájhős kapitány nem hallhatta, hogy elkezdtük kifigurázni, hisz a szüleimnek kezdett el beszélni az iskolás éveiről. Itt még nem is sejthettük, hogy a kis Banry paródiánk milyen közel fog minket húzni egymáshoz.