Angyalian ördögi

010

Fáradtan keltem ki az ágyból, és mentem ki a konyhába. Hopper és Tizi már reggeliztek
-Jó reggelt!-Mondtam halkan.
-Jó reggelt- Mondták egyszerre majd Hopper megpaskolta a melletük lévő helyet. Észre sen vettem, de három személyre lett terítve.
-Köszönöm-Foglaltam helyet végül.
-Tizi szeretné ha maradnál.-Vetett fel egy témát Hoppe, a kínos csend végett.
-Én nem akarok rajtatok élősködni.-ellemkeztem, viszont néhány napra, hétre tényleg jól jönne egy álandó szállás.
-Olyan vagy mintha a nővérem lennél. -Szólt bele Tizi is a dologba.
-Biztos nem lenne ellenetekre?
-Ha Tizi szeretné, én nem állok az útjába. Te nem vagy Mike.
-Ez esetben köszönöm.-Hálálkodtam majd kezemet Tizi kezére tettem és kicsit megszorítottam. A lány rám mosolygott, majd csendben folytattuk tovább a reggelit.

Reggeli után összekaptam magam, és haza indultam pár dolgot összeszedni ami nem árt ha van nálam, míg Hopperéknél lakok.

Belépve a házba ugyan úgy fogadott minden. A tányérok a mosogatóban, a pléd ami a kanapéra volt terítve, és Billy nyoma. A kicsit betört padló, és pár vér folt.. arcomat kezembe temettem, és hagytam a könnyeimnek, hogy utat törjenek. Nagyjából 10 perckg sírhattam (ismét) mikor hallottam ismét azt a borzalmas órát. Úgy döntöttem, most nem futamodok meg, hanem a hang után megyek. Miközben követtem a hangot, olyanok fogalmazódtak meg bennem, mint: A horror filmek második szabálya, hogy ne menj a hang után, és én mégis ezt teszem, hátra pedig már nem is merek nézni.
Az utóbbi időben az életem amúgy is olyan mint egy horros film, akkor legyek hű ehhez. Aprókat léptem, és nagy levegőket vettem mikor a pince lépcsőjéhez értem, beszívtam a levegőt, majd lassan lementem a lépcsőn. Mikor leértem a bent tartott levegőt nyugodtan fújtam ki, hiszen teljessen megfeledkeztem, arról, hogy van egy ingaóra a házunkban. Bár az emlékezetemben működött, a valóságban azonban négy órát ütött. Letöröltem egy könnycseppet, és nyugodtabban sétáltam vissza, higy elvigyem amiért jöttem.

Beérve a hálónkba ismét elfogtak az érzések a temérdek emlék végett amik eszembe jutottak. Viszont már nem sírtam. A szomorúságom átment haragba, és idegesen kezdtem dobálni a szekrényből kiszedett ruhákat a hátizsákomba. Nem tudom ki ez a Vecna, de az biztos, hogy bosszút fogok állni Billyért. Lehuppantam az ágyra, és feszültem túrtam a hajamba. Oldalra fordítottam a fejem, és egy közös képen akadt fent a tekintetem. Olyan dühös voltam, hogy kedvem támadt leverni, de aztán jobbnak láttam  ha magamhoz ölelem, és beleteszem a táskámba. Minden szükséges dolgot eltettem, így kiléptem a hából. Az őszi levegő csípte az arcom, de szerettem ezt az időt, ezért nem igazán zavart.

Az ideiglenes házam felé vettem az irányt be az erdőbe, ami kicsit sem vonzott. Sosem kedveltem az erdőket. Ijesztőek, és nem lehet látni mi, vagy ki van benne. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal, de megérkeztem a kis kuckóhoz. A titkos kopogással kopogtam: kettő-egy-három. De senki nem nyitott ajtót. Körbe mentem, és a redőnyök le voltak húzva, így nem láttam be. Újra kopogtam, de ismét semmi.
-Hát ez igazán remek.-Morgolódtam hangossan. Most hogyan jutok be? Menjek át Wheelerékhez, vagy várjam meg őket idekint? Tehetetlenül keringtem mint valami idióta, mikor autót hallottam.
Szerencsémre Hopper jött meg.
-De jó, hogy megjöttél
-Mióta vagy idekint?
-Nagyjából 10 perce, nen gáz.-Mosolyogtam kínosan. Hope beengedett, én pedig Tizi szobájába mentem, hogy kipakolhassam a dolgaimat.