Angyalian ördögi

015

Victor Creel, a gonosz, kegyetlen gyilkos, aki az egész családjával végzett kiderült, hogy nem is olyan ijesztő.
-Mit szeretnétek tudni? - kérdezte rekedt hangon.
-Mindent ami fontos lehet abban, hogy maga hogyan élte túl. - vágta rá Nance.
-Minden akkor kezdődött mikor a családommal új házba költöztünk. Tizennégy éve jöttem haza a háborúból. Virginia, a feleségem nagybátyja maghalt és egy kisebb összeget hagyott ránk. Abból vettük a házat. Mindenkinek tetszett a hely, de a legjobban az én kicsi Alice-emnek. Azt mondta olyan mint egy tündérmese. Egy hónap nyugtot kaptunk. Majd kezdődtek a furcsa jelenségek, áram kimaradás, de nem igazán törődünk vele. - mondta, nekem meg akaratlanul is a labor jutott eszembe. - Mind boldogok voltunk és szerettük azt a helyet. Talán a kisfiam, Henry vágyott vissza a régi házunkba, de ez teljesen normális. Tudjátok ő egy érzékeny gyermek volt, de még ő is feltalálta magát. Rengeteget rajzolt.
Miért emlékeztet minden elhangzott mondata Peterre? - gondoltam. A cella elött állva vártuk a történet folytatását.
-Már nem csak az áramkimaradás miatt kellett félnünk. Halott állatok voltak a kertünkben. Napról napra egyre több és több. A rendőrfőnök egy vadmacskára fogta az egészet, de ez nem egy vadmacska volt. Nem. Ez annál sokkal borzalmasabb, kegyetlen ebb volt. Ez maga a sátán fattya volt, és közelebb volt mint azt hittem volna. A családomnak borzalmakat kellett átélnie. Olyan dolgokat tapasztaltak, amiket ez a démon idézett elő. Rémálmokat. Ébren átélt valódi rémálmokat. Ez a démon láthatóan élvezte, hogy kínozhat minket, még szegény Alice-t is. Nem sokkal később már én is átéltem a szőrnyűségeket. Meg voltam róla győződve, hogy ott lappang az otthonunk árnyai között. Először Virginiat vitte el. Kiakartam vinni a gyerekeket. Én próbáltam, de újra a háborúban voltam. Egy emléket láttam. Azt hittem német katonák vannak bent, de tévedtem. Az a démon játszadozott velem. - látszott rajta, hogy nehéz neki erről beszélni de folytatta. - Szinte biztos voltam benne, hogy engem is megöl, de akkor.. Akkor még hallottam egy másik hangzott. Azt hittem, hogy egy angyal ezért követtem az éneket, de egy még borzalmasabb rémálomban ébredtem. A démon elragadta a gyerekeimet. Az én Henry-m kómába zuhant, de egy hétre rá őt is elvesztettem. Utánuk akartam menni. Utánuk akartam menni, de az orvos megállított. Elállította a vérzést. Nem hagyta, hogy utánuk menjek. - sokkosan kapaszkodunk a rácsokba. Nancy tért először magához.
-Az angyal, akit követett, ki volt az? - kérdezte a kérdést ami mindannyiunkat érdekelt. A férfi nem válaszolt, csak eldőlt a cellája ágyán és egy dalt kezdett dúdolni. - Victor? Victor! - a társaságunk összerezzent a hirtelen jött hangtól. A nagy páncél ajtó kinyílt és a doki lépett be a helyiségbe. Sikeresen kicseleztük mikor jöttünk, de most nem tűnt valami boldognak.
-Beszéltem a professzorotokkal és talán elbeszélgethetnénk az irodában, amíg várunk a rendőrségre!
Az irodájába menet, jobb ötlet híján elkezdtük beavatni egymás szavába vágva mondtunk el neki mindent,de nem úgy tűnt mint akit érdekel.
-Tényleg nem érti? - kérdezte Nancy.
-A barátunk veszélyben van. - vágtam közbe és utánam Robin is folytatta.
-És Betty is, aki itt áll maga mellett.
-Ezek után bármit is elkéne hinném nektek. - nézett ránk szúrós szemmel, de egy percre sem állt meg. Robint meglökte az egyik őr, aki kísért minket, mert a lány lemaradt tőlünk.
-Ne érjen hozzám! - förmedt az őrre, mire feléjük kaptam a fejem és megláttam, hogy min akadt meg a lány szeme.