Angyalian ördögi

019

-Zárva van az ajtó. - jelentette ki Steve.
-Na nem mondod. - forgattam meg a szemeimet.
-Csak gondoltam valahogyan ki kéne nyitni. - védte magát a fiú. Az ajtó előtt állva kezdtünk el vitatkozni, míg arrébb nem toltak. A lépcső mellöl Max felvett egy követ és azzal darabjaira törte a színes üveget. 
-Megtaláltam a kulcsot. - mosolygott ránk.
Besétáltunk a lakásba. Mindenhol pókhálók és több rétegnyi por volt.
-Váljunk szét! - mondta a tervet Nancy. - Max, te gyere velem és Tizivel! Te vagy most a legnagyobb veszélyben. - még be sem fejezte a mondatot, de már fordult is be egy ajtón.
-Akkor miénk az emelet. - sóhajtotta Harrington.
-Valami bajod van azzal, hogy velem vagy? 
-Nem, csak - fordult felém a lépcső közepén, ami elég váratlanul ért. Egyensúlyomat visszaszerezve néztem a fiúra. - boldog vagyok, hogy végre nem nekem kell felügyelnem a taknyosokra.
-Pedig azt hittem szeretsz bébiszitter lenni. - kerültem ki és indultam tovább az emeletre. Ha lehetséges lenne akkor ott még több por volt, mint a földszinten. Ahogy felértünk rögtön egy régi ingaóra fogadott minket. Mellette négy ajtó nyílt. Steve elindult be az egyik szobába, én meg szorosan a nyomában haladtam. Egy kislány szobája lehetett. Rengeteg plüss állat és baba fedte, az alapból rózsaszín, most már a sok portól szürkés ágyneműt.
-Én átmegyek a másik szobába. - mutattam a szemben lévő ajtó felé. Steve csak bólintott egyet és tovább nézelődött a játékok között, bármiféle nyom után kutatva. A szemben lévő szoba egy hatalmas fürdőszoba volt. Körbe néztem az egész helyiséget, még a wc tartályt is, bár kihagyhattam volna azt. Nem a legszebb dolgok rejtőznek egy majdnem harminc éve lakatlan házban. A kezemről egy nem akarom tudni mit szedtem le mikor egy hatalmas sikítás rázta meg a házat. Mint kiderült a tökéletes Steve Harrington fél a pókoktól. Nem tudtam megálni, hogy ne nevessek csak egy kicsit a fiú szerencsétlenkedésén. Már Henry szobáját nézte át, ahol felfedezte a szellőzőjáratot. Lépteket hallottunk, majd a többiek rohantak be a szobába.
-Jól vagy? - kérdezte tőlem Nancy aggódva.
-Én megvagyok. Bár még mindig nem tudom mi ez és miért nem jön le. - tanulmányoztam a kezemre tapadt fekete dolgot. - Steve? Te hogy érzed magad?
-Ez.Nem.Vicces.
-De, eléggé az.
-Ez ő volt? - kérdezte Tizi.
-Ja. Stevei fél a nagy, - hagytam szünetet, majd folytattam. - fekete, - még egy szünet. - szőrös pókoktól. - szívtam a vérét a fiúnak. Idő közben, mikor a többiek felfogták, hogy nincs semmilyen probléma, elkezdtek nézelődni az emeleten. Mikor már mi is elkezdtük volna folytatni a munkát Max és Tizi rohant be a szobába.
-Találtunk egy padlásfeljárót. - mondta Max. Felmásztunk a padlásra és a szemem elé tárult az álmomból már ismerős helyszín.
-Erre van valami. - mondta Tizi és követtük a lányt. A zseblámpáink elkezdtek villogni, és egy pontnál szó szerint felrobbantak az égők. - Itt van. Itt van Vecna. - mondta ki a lány.