Angyalian ördögi

021

Gondolataimat próbáltam összeszedni, de nem igazán sikerült. Nancy hallgatagan ballagott mellettem és várta, hogy mikor bököm már ki, hogy mégis mit akarok. Vettem egy mély lélegzetet és belekezdtem. Rögtön az elejétől mondtam. A költözéstől.
-Imádtam vele lenni és egy idő után kezdtem többet érezni iránta, mint csak barát, de az egyik alkalmazott támadás óta nem láttam őt. Ő, Peter Ballard... Vecna. - fejeztem be nagy nehezen. Nance nem nézett rám. Maga elé bámulva figyelte az utat, ahogy kezdtük meglátni a távolból előbújó házakat. A lány hirtelen állt meg.
-Te... ismered őt? Szereted Vecnát? - mondta, s lassan rámnézett. - Ránk uszítottál egy gyilkost! Te meg akarsz minket ölni? Ez a tervetek, ugye? Ketten leigáztok mindent.
-Nem! Nancy én soha nem tennék ilyet! Kérlek! Soha nem bántanálak titeket! Ti vagytok a családom! - mondtam miközben könnyeim végigfolytak az arcomon.
-Te egész végig hazudtál nekünk. Áruló vagy Betty! Áruló! - Nance szemei lassan elkezdtek halványodni, szinte fehér volt az egész szemgolyója, viszont a hangja egyre mélyebb lett. Ez nem Nancy Wheeler. Ő az. Vecna.
Hátrálni kezdtem, de követett. Egyre közelebb próbált jönni hozzám, de én csak hátráltam. Hátráltam, hátráltam és hátráltam. Mintha ezzel bármire is mentem volna. Lábam megakadt egy földből kinyúló gyökérben és hátrazuhantam. Becsuktam a szemem. Féltem. De a kemény talaj helyett egy puha párnára estem. Szemeim kipatantak. A laborban voltam. Már megint. Az ajtó nagy lendülettel vágódott ki mellettem és egy bőr és orr nélküli fazon lépett be.
-Peter? - kérdeztem esetlenül miközben feltápázkodtam.
-Szóval szeretsz engem Betty? - lépkedett közelebb felém. - Ez igazán megható.
-Miért csinálod ezt?
-Hát nem érted? Te kellesz nekem. Ezt mind miattad teszem, hogy visszakapjalak, Betty! Tudod milyen fájdalmas volt végignézni, ahogy összemelegedsz azzal a barommal? Persze, hogy nem. Te már rég megfeledkeztél rólam, nem igaz, Betty?
-Kérlek.. - suttogtam. A könnyeim miatt nem láttam semmit.
-Mit szeretnél, kedvesem? - tette csápos kezét az arcomra, majd lassan letörölte a könnycseppjeimet.
-Kérlek, hagyd békén a barátaimat!
-Oh, azt nem tehetem, kedvesem. De megígérhetem, hogy gyors és fájdalom mentes haláluk lesz.
Miközben beszélt megjelent a háta mögött egy portál, amit piros köd vett körbe. Láttam Nancyt és Steve-et, ahogy próbálnak visszahozni. Nem hagyhatom őket magukra.
-Sajnálom! - mondtam Peternek, aki nem értette az egészet. Még nem vette észre a portált. Teljes erőből megrúgtam, ott, ahova a nap sem süt, mire kezét elemelte arcomtól. Kicsit összerogyva figyelte, ahogy futok. Nem tett semmit, csak nézett. Biztos, hogy lesz még alkalmam találkozni vele.
Átértem a portálon és négy rémegő kár között találtam magam. Nancy és Steve tartottak engem. A fülemben halkan szólt a Winner takes it all. Fejemen ott csücsült a teleshopos kamu walkmanem. Steve letolta a fejemről az eszközt és a szemembe nézett.
-Máskor ne hagyd a kocsimban!