Angyalian ördögi

011

Miután mindenemet kipakoltam, egy táskányi dolgot, Hopper mondta, hogy visszahívták dolgozni. Megragadtam az alkalmat és megértem rá, hogy vigyen el a Wheeler házhoz. Kelletlenül, de beleegyezett. Már a tegnapi megszólalása óta furta az oldalamat egy kérdés.
-Miért zavar téged annyira, hogy Tizi Mikekal jár? - Hopper várt egy kicsit, átgondolta a válaszát.
-Mert nem akarom, hogy Tizinek baja legyen abból, hogy össze törik a szívét. - mondta miközben szigorúan csak az utat nézte.
-Te szereted őt! - bukott ki belőlem a felismerés.
-Máskülönben nem lakhatna nálam.
-Nem. Úgy értem szereted, mintha a lányod lenne. - erre a mondatra teljesen lefagyott. Az arcáról nem tudtam elolvasni semmilyen érzelmet sem. - Bocsánat nem úgy akartam... - kezdtem szabatkozni, mert eszembe jutott a pletyka a lányáról. Ki tudja mennyi igaz belőle.
-Nem baj. Igazad van. - fordult végre felém. - Megkedveltem a kölyköt és bármi áron megvédem.
-Nem hittem volna, hogy tudsz aranyos is lenni. - szerencsémre megérkeztünk a Wheeler házhoz ezért csak egy szúrós pillantás kaptam, mielőtt kiszálltam volna az autóból.

Becsengettem, de senki nem jött. Megpróbáltam megint, de ugyan az történt mint az előbb. Semmi. Már indultam a pince ablakok felé mikor hirtelen kitárult az ajtó. Egy harmincas évei végén járó nő nézett rám. Fürdőköpenyt viselt, a haja vizesen omlott a vállára. Korához képest jól tartja magát.
-Jó napot, Mrs. Wheeler! Mikehoz és Nancy-hez jöttem.
-Szervusz, kedvesem! Gyere be, lent vannak a pincében. Nyugodtan menj le hozzájuk. - megköszöntem a nőnek az eligazítást és indultam is az említett helyiség felé. A lépcső nyikorgás ára mind rám kapták a tekintetüket.
-Jó, hogy jössz. Megbeszélés van. - mondta Mike a szokásos stílusában.
-Miről beszéltek?
-Max megint látta az órát. - közölte Nancy, mire ösztönösen a lányra kaptam a tekintetem. Sápadt volt, karikás szemeivel nézett vissza rám.
-Te hallottad? - kérdezte félve.
-Mindig mikor elalszom. - mondtam, hirtelen berekedve. - És ami azt illeti, eléggé paranoiássá tett. - mondtam mire kaptam pár kíváncsi tekintetet, ezért folytattam. - Ma haza mentem pár dologért és van aházban egy régi ingaóra, ami eléggé rám hozta a frászt.
-Miért nem ezzel kezdted?! - kiáltott rám Dustin, mire csak tágra nyílt szemmel néztem rá.
-Miért is? - kérdezte elöttem Harrington.
-Ja, miért is? - értettem vele egyet.
-Mert megnézhetnénk, hogy Max azt az órát látja-e. - kérdezte, már-már hisztérikus hanglejtéssel.

Össze szedtük magunkat és elindultunk a házunk felé. Mikor megérkeztünk a gyerekek egyből kipattantak a két kocsiból és várakozóan néztek rám, hogy nyuissam ki az ajtót.
-Merre van az óra? - kérdezte Lucas.
-Lent a pincében.
-Minek van a pincében egy óra? - kérdezte az értelmetlen kérdést Steve.
-Mert nagyon hangos? - kérdeztem vissza. Lementünk a többiek után, akik körbe forogtak.
-Hol van? - kérdezte Max kiakadva.
-Ott. - mutattam a falra, ahol szokott lenni, de az órának hűlt helye. - De hisz.. Én ezt nem értem. Az óra ott volt már mióta ide költöztünk.
-Szóval azt mondod, hogy az óra ott szokott lenni. - mutatott Dustin a falra, ahova másodpercekkel ez előtt én is tettem.
-Igen! - vágtam rá.
-És az az óra itt van már mióta ide költöztetek.
-Nem. Már előtte is itt volt, csak akkor fent.
-Le tudod rajzolni, hogy hogyan nézett ki? - jutott Will eszébe az ötlet.

Mindenki körülöttem állt az étkező asztal körül és a lapot figyelték. A lapon egy régi ingaóra nem tökéletes rajza alakult. Mikor végeztem vele mindenki kérdőn nézett Max-re.
-Nagyon hasonlít rá, de nem teljesen ilyen az amit látok. Mondjuk a számlap stimmel, folyton négyest mutat, de itt ez, - mutatott a törzsére. - ez teljesen más.