Angyalian ördögi

014

Feszengve ültem az autóban hátul. Bevallom nem találtam jó ötletnek, hogy egy ilyen helyre megyünk, ilyen bugyuta szerelésben. Kicsit aggódtam, mert ez egy elég jó hírnévvel rendelkező elmegyógy intézet(már ha ennek lehet jó hírneve) és nem láttam rá esélyt, hogy beveszik a kis mesénket.
-Megjöttünk!-Jelentette ki Nancy a volán mögül magabiztosan.
-Biztos jó ötlet ez?- Kérdeztem rá az aggodalmamra.
-Nem lesz baj! Két lehetőség van. Egy: Bejutunk, és hasznos információkat tudunk meg. Kettő: Nem jutunk be és kínosan távozunk.-Nancynek igaza lehet. A legrosszabb ami történhet, hogy nem engednek be hozzá.
-Nem kapok levegőt! -Jelentette ki Robin mikor már a bejárat felé sétáltunk.
-Én viszketek.-Vakargattam a nyakam. Elképzelésem sincs Nancy hogyan bír ilyen ruhákat felvenni. Borzalmas.
-Nem vehetem le a magassarkút?-Érdeklődtem ugyanis elég instabilnak éreztem magam benne.
-Lányok kérlek!-Fordult felénk Nance.-Nagyjából egy órát kell kibirnotok ebben a (szerintetek) kiábrándító ruhában. Muszáj jó benyomást keltenünk, szóval viselkedjetek.- Kaptunk fejmosást aminek volt alapja. Robinnal egymásra néztünk, és bíztató pillantást küldtünk a másiknak, hogy "Meg tudod csinálni".
Megpróbáltam kizárni a viszketést, de a magassarkú még mindig nagy ellenfelemnek bizonyult. Ez meg is mutatkozott mert ugyanis a következő pillanatban találkoztam a földel.
-Aucs.- Kezdtem törölgetni a tenyerem amit sikeresen lehorzsoltam, és a ball tenyerem vérezni kezdett.
-Jól vagy?- Jött oda Robin, és a  kezét nyújtotta amit én egy mosollyal el is fogadtam.
-Igen, köszi.-Kezdtem el nevetni a saját bénaságomon. Nem kellett sok idő Robin is csatlakozott hozzám.
-Bocsi, megvagyunk..azthiszem!?-Néztem a melletem állóra aki a mosolyát próbálta elfojtani. Nancy csak mosolyogva megforgatta a szemét és tovább ment.

A személyzet egy tagja kedvesen eligazított minket az igazgatóhoz, majd továbbállt.

-Jó napot!- Léptünk be az irodájába, és köszöntünk egyszerre. A férfi kérdőn nézett ránk, és az üdvözlés után a három székre mutatott jelezve, hogy foglaljunk helyet.

-Nos ha nincs ellenére akkor belekezdenénk!- Kezdte Nance mosolyogva. Megbeszéltük, hogy ő beszél, és mi Robinnal csak akkor szólalunk meg ha nagyon muszáj. A férfi bólintott, és Nancy folytatta.
-Az egyetem végett vagyunk most itt. Az ajánló levél-nyújtotta oda a levelet mosolyogva.- Az előadó teremben nem lehet mindent megtanulni. Gyakorlatot szeretnénk, és tapasztalatokat.
-Értem, de Victor túl nagy falat lenne maguknak. Kérvényezni kell, ami maguknak nincs, és még sok feladat mielőtt a tanács határoz.-Mondta a férfi komolyan. Némán ültünk és hol egymásra, hol az igazgatóra néztünk kétségbe esetten.
-Tudja..Sokat utaztunk! És ha ez nem lenne elég senki nem hitt abban, hogy ez sikerülhet csak mert nők vagyunk! Érdekel minket a téma, és Victor története különösen. Nézze, fel kellett vennünk ezt a borzalmasan kényelmetlen ruhát, azért, hogy jó benyomást keltsünk, de ennek igazából értelme sincs. Hamarosan lejár a határideje a projectnek. 10 percet szeretnénk. Csak 10 percet. Kérem.-Néztem rá villámokat szóró tekintettel. Meggyőző lehettem mivel a férfi nem tetszően bólintott.

-Rendben hölgyeim! -Kezdett bele az igazgató miután megérkeztünk a kis alaksor szerű helyiségbe. -Két lépés legyen a rács és maguk közt! Ne érjenek a rácshoz! És ne tegyenek hirtelen mozdulatot!-Sorolta a szabályokat.
-Megoldható lenne, hogy nyolc szem közt tudjuk le a beszélgetést?-Kérdezte félve Nancy.
-Hát persze- Felelte gúnyosan a férfi majd szemet forgatva elment,  ám a lépcső felénél visszafordult.-Kérem, ne hangoztassák, hogy itt jártak!-És már ment is tovább.

Haladva a hosszú, és tág folyosón elég ijesztő volt. Mindenféle megjegyzést kaptunk a különböző "cellákból" ami nem igen segített a helyzetemen, hogy halálra rémülök. Mikor Victorhoz értünk az előttünk haladó férfi visszafordult, és otthagyott minket miközben valamit morgott az orra alatt.

-Victor Creel?- Kezdett bele Nancy.- Nancy vagyok. A barátaimmal jöttem, Robinnal és Bettyvel. A segítségét szeretnénk kérni.- Victor mozgolódni kezdett a székében, majd köröm csikorgást hallotunk, amitől a hideg végigszaladt rajtam.
-Nem válaszolok egy újabb újságírónak!-felelte mogorván.
-Az jó, mert mi nem azok vagyunk. Nézze, tudjuk mi történt magával és mi hiszünk önnek, hogy nem maga volt! A gyilkoságok folytatódnak, és valaki meggyilkolta a férjem! És most én is...hallok dolgokat! Szeretnénk ha segítene. Kérem!- Vettem kézbe az irányítást. Megint. Elég meggyőző tudok lenni a mai ezt be is bizonyította, ugyanis Victor megfordult a széken, így velünk szemben ült. Félelmetes látvány volt. A szeme tele volt hegekkel, és vágás nyomokkal.
-Részvétem. -Mondta halkan.

Írói megjegyzés: Sziasztoook! Egy kérdésünk lenne felétek. Sokat szoktunk ötletelni, hogy milyen részek legyenek a történetbe, és ez nagyon sok vicces párbeszédet szül. A kérdésünk az lenne, hogy majd mikor vége a könyvnek(ami nem most lesz még😉) szeretnétek e ezekből párat megtekinteni, elolvasni? Ilyen kis levezető lenne, ami időrendbe bemutatja az ötletelésünket, hogy mit gondoltunk, és végül hogyan lett megvalósítva.
Ui.: Nagyon köszönjük a sok olvasót, és a sok voteot! Hihetetlenek vagytok!🤗❤