Elmondhatatlanul is elmondom (18+)

16. Miért ilyen tökéletes?

Penelope szemszöge (folytatás):

- Az lenne a vendégszoba. – mutatott a szemben lévő ajtóra. – Mellette az én szobám.

Az üveg ajtó felé sétáltunk, ami tőlünk balra a legközelebbi volt. Az, mint kiderült egy erkély ajtó volt.

- És mi az 5. ajtó? – kérdeztem.

- Ott van a műtermem vagy is, ahol alkotni szoktam.

Még egyszer körül néztem és már van is egy ötletem mit fogunk csinálni, de előtte még egy kérdés.

- Udvar? - néztem rá.

Éppen rajta kaptam ahogy még egyszer végig néz. Erre már majd, hogy neki estem. Kicsit megszeppenve nézett a szemembe.

- Ohm... Nagy udvar, medence és egy kenel.

- Kenel? – kaptam fel a fejem.

- Igen drága. A fél udvar kutyákból áll van két németjuhászom, egy pár. Illetve egy huskym, akinek akar egy párt.

Elolvadok. Imádom a kutyákat és a lovakat. De a nagytestű kutyákért meghalok. Ez a pasas azzal tett a legjobbat, hogy megölte a családom és elrabolt. Övé leszek, ha kéri nincs kérdés.

A szendvicsemet a szoba közepén lévő kis asztalra tettem majd hátra fordultam és a szemébe néztem. Ő is rám nézet. Egy kis csönd után mintha kénytelen lett volna újra végig nézni rajtam. Én majd elolvadtam. Valamiért beindított.

- Miért nézel így? – kérdeztem össze szedve erőm.

- Hogy? – kérdezett vissza értetlenül.

- Hát ilyen kívánón? – próbáltam a gondolataimat összeszedni.

Közelebb kezdett sétálni amire én hátrálni akartam, de kishíján az asztalra feküdtem fel. Majd mikor elém ért lenézett rám majd a fülemhez hajolt.

- Mert mondjuk kívánlak? – suttogta.

Én reflexből felpofoztam. Erre elhátrált és az arcát fogva nézett rám. Istenem de vadító.

- Ne nézz így megérdemelted. – mosolyogtam.

Ő kicsit elismerően vállat húzott majd rám nézett.