Elmondhatatlanul is elmondom (18+)

7. Hihetetlen érzés

Lily szemszöge (visszábbról):

A zuhanás közben még láttam Jacobot össze törve és én is azt kívántam akkor bár nem így történne és leélhetném vele az életem. Mindezek ellenére nem így történt. Nem tudom hol jártam a zuhanásban, de egy idő után éreztem ahogy rosszul leszek. Majdhogy eszméletem vesztettem mikor felrobbant a gép és magamhoz tértem. Mikor a repülő felé néztem már eltűntek Jacobék a látókörömből, de ami nagyobb baj volt, hogy a repülő nagyobb darabjait láttam felém zuhanni. Becsuktam a szemem és reménykedtem, hogy gyorsan vége lesz, ha már vége kell lennie.

Ekkor olyat éreztem, amit lehetetlennek hittem. Kezeket éreztem a derekamon, de a szememet nem tudtam kinyitni. Elájultam.

Mikor újra magamhoz tértem egy ismerős szobába voltam. Sajgott a fejem és csak miután felültem esett le hol vagyok. Ez a legjobb barátnőm szobája. Felugrottam és ki szaladtam a szobából. A nappaliba egy asztalnál ülve vettem észre a legjobb barátnőmet, aki annyira hiányzott.

- Lis! – kiáltottam.

Erre felkapta a fejét és mosolygott felállt és felém szaladt ahogy én is felé. Megöleltük egy mást. Már nagyon hiányzott hisz nekem csak ő maradt a régi világomból.

- Még is, hogy lehetséges ez? – kérdeztem miután képes voltam elengedni. – Meghaltam?

- Nem dehogy is. Haza hoztunk. – mondta mosolyogva a kezemet fogva.

- Hoztunk? – néztem nagyot.

- Történt egy kevés változás miután betörtek hozzátok és téged elraboltak. Ígérem mindent elmesélek, de most gyere együnk valamit.

Nagyon boldog voltam és nem is jutott eszembe az elmúlt idő csak az, hogy újra a legjobb barátnőmmel lehetek. A konyhába sétáltunk és leültünk a már rég megszokott „helyünkre". Csinált pizzát így azt ettük, imádom a pizzáját nem csak a fegyverekkel, de a konyhával is jól bánik.

- Mennyi az idő? – kérdeztem teli szájjal.

Annyira otthon éreztem magam, mint még soha.

- Nézem. Reggel 7 van drágám. – mosolygott az órájáról felpillantva.

- Elég sokat aludhattam. – jegyeztem meg finoman.

- Csupán 8 órát. Nem vészes. – mondta nevetve.