Elmondhatatlanul is elmondom (18+)

18. A műteremben

Penelope szemszöge (folytatás):

- Azt mondtad az emberi festményekkel próbálkozol nem?

- Igen. – helyeselt.

- Akkor fess le ezzel a nyakamba. – mondtam.

Mosolygott kicsit.

- Rendben.

A pólóját fogtam meg és közelebb húztam magamhoz. Majd a fülébe súgtam:

- De nem lesz rajtam más.

Ekkor éreztem ahogy megszorítja kicsit a derekam majd felsóhajt.

- Ha nem akarod nem kell. Csak gyakorlás képpen gondoltam. – mondtam miután elengedtem a pólóját és elhajoltam tőle.

Ekkor elővett a zsebéből egy kulcsot és az ajtó zárjába helyezte.

- Nyisd ki és menj be. – utasított.

Ekkor vissza néztem rá miközben a kezem a kulcsra vezettem.

- Ide figyelj főnök úr itt egy ember van, aki irányíthat engem és az én vagyok.

- Fhuu. – jelezte, hogy nagyon is be jön neki, hogy ennyire húzom az agyát.

Majd elforgattam a zárba a kulcsot és kinyitottam az ajtót. Beléptem és az első véleményemet szóvá is tettem.

- Ez egy kincses barlang. – néztem nagyot.

Mikor rájöttem, hogy ezt szóvá tettem kicsit óvatosan fordultam hátra. A barna csávó mosolygott majd mellém lépett.

- Örülök, hogy tetszik. De mielőtt körül nézel tudtommal nem válaszoltam egy félig feltett kérdésedre, amire én is szeretném megkapni a választ.

- Milyen kérdés?

- Hogy hívnak? – mosolygott.

- Penelope. Téged?

- Imádom ezt a nevet olyan szép és huncutságot mindezek mellett tartást sugároz már csak ha rád nézek is... - ettől megint elpirultam. – Az én nevem Frederick de mindenki Freddynek hív.

- Engem Pennynek szoktak becézni, Ricky. – mosolyogtam rá.

- Milyen Ricky? Mondom Freddy. – nevetett.

- Nekem az jobban tetszik. – ellenkeztem. – Szóval, hogy akar lefesteni a művész hova kéne állnom vagy ülnöm?

Körbe nézett majd elmosolyodott.

- Ott egy kanapé. Ülj arra. – mondta majd elkezdte vele szembe pakolni a dolgait.

A festő állványt mellé egy kisasztalt majd így tovább a cuccait. Én pedig elkezdtem levetkőzni.