A herceg | changlix

Az éjszaka

Felix elhagyva a kávézó területét, újból a közösségbe ment. Rengeteg ember volt az utcán.

Mindenki a családjával, barátaival vagy éppen párjával sétált, nevetgélt, kivéve a szőkét, aki teljesen egyedül, szinte elveszve ment a számára még mondhatni ismeretlen utcákon. Végülis volt már itt, csak sose a forgalmas utcákon. Hisz akárhányszor itt voltak ő csak nézett ki a fejéből és nem érdekelte semmi és senki. Szabadságot akart már szimplán 5-6 éves korában.

Amit mára megszerzett magának, habár tudta úgyis csak ideiglenes megoldással.

Ám amíg a szőke élvezte az általa oly nagyon szeretett ország előnyeit addig otthonában és országában hatalmas káosz, félelem és kétségbeesés volt. A család összes tagja aggódott az eltűntnek vélt családtagjuk után. A szüleiben félelem, harag és aggodalom, míg két testvérében szinte össze roppanás érzete kering.

Felix tudja, hogy hatalmas hibát követett el azzal amit tett de mégsem érdekelte őt. Szeretné a saját életét élni, amit most meg is tesz.

Most is egy tengerparton ücsörögve élvezi a kilátást és a kellemes nyári szellőt.
Ezután elment még egy olcsóbb helyre is, ám amint esteledett egy parkban kötött ki. És még csak most jön rá hogy valahol aludnia is kéne. Egész álló nap csak szórakozott ám erről megfeledkezett. És most csak folyamatosan agyal egy padon ülve, lábát átkarolva.

Ám az élet itt se más mint otthonában. Itt is megvannak azok a fura alakok, akik fiatalokat bámulnak meg majd este kiszemelik maguknak, hogy aztán szörnyű dolgokat műveljenek velük.

Így kerül képbe Felix akit egész nap követtek és most hogy végleg megbizonyosodtak a fiú egyedül létéről közeledni kezdenek hozzá. Ám mégse ettől ijedt meg.
Hanem attól aki hirtelen hozzászólt.

- Uhm bocsi hogy zavarlak de... Azok az alakok éppen veled szemeznek. Mit keresel kint ilyen későn? -kérdezte a fiatalt aki rá nézett és felismerte az illetőt. Az a fiú volt az, akivel egy asztalnál ült délelőtt a kávézóban.

- Oh, hát.. -nem tudta mit mondjon, viszont abban biztos volt, az igazat nem- A szüleim kidobtak... És most itt vagyok. Szimplán azért mert nem vagyok jó tanuló. -nézett a barna hajúra.

- Sajnálom... De ha épségben szeretnél maradni szerintem menj tömegbe, keveredj el és menj valahová aludni, barátokhoz vagy valami. -ült le a szőke mellé.

- Azt kéne de... Nem igazán van hova menjek. -hajtotta le a fejét.

- Mi lenne ha ma este nálam aludnál? És ne aggódj nem teszek semmit se veled. Nem vagyok bolond se pszichopata. -ajánlotta fel ami megmelengette ugyan a fiú szívét, de mégis tartott tőle. Hisz tényleg számára idegen a fiú.

- Örülök hogy ezt mondod, de nem ismerlek. -tekintete újra a mellette ülő személyre került ám tényleg nem ismerte és tartott valamennyire tőle.

- Ha kell akkor át hívom anyukám is és akkor talán biztonságban érzed magad. Tudom nem lehet egyszerű elfogadni és egy számodra teljesen vadidegen lakására menni. Megértem, viszont innen gyere el velem, veszélyben vagy. -tekintett aggodalommal rá.

Ám párbeszédüket nem tudták folytatni mert egy eléggé várt dolog történt.

Azok az idegen pasasok közelebb mentek és leszólították őket.

De közel se gondolták volna, hogy kikkel kezdtek ki Szöul utcáin késő este.