Verejtéktől izzadva keltem fel a mindennapos rémálmaimból amelyeken semmilyen varázsszer nem segített már. Kábán sétáltam ki a konyhába egy pohár kávéért majd ültem be az ablakba elhúzódó pihenőbe, ahonnan az úton elhaladó munkába igyekező varázslókat kémleltem.
1 év.
Ennyi idő telt el veszteségek teteje és a gonosz halála óta.
Az elvesztett szeretteink tátongó űrt hagytak maguk után amit mai napig magunkkal cipelünk.
Ebben az időben nem csak a holtakat gyászoltuk, hanem a hátrahagyottakat is akiket a szomorúság magukkal rántott.
Volt akit sikerült kihúzni a reménytelenségből de voltak akik mellett nem volt támasz és a holtak után mentek.Miután elűlt a por és lecsendesedett minden otthonra lett szükségem, mivel haza továbbra sem mehettem a szüleimhez és a Roxfortba se maradhattam sokáig így a varázsvilágba béreltem egy házat, abból a kis pénzből amim volt.
Weasley asszony ragaszkodott hogy költözek hozzájuk viszont én nem tartottam jó ötletnek.
Igaz sokat tartozkodtam ott Ginny és Ron miatt, meg persze hogy Georget is támogassam. Nem volt könnyű Fred halála a Weasley családnak, legfőképpen Georgenak aki nem csak egy családtagját veszitett el hanem a másik felét. Nehéz időszak volt ez mindenkinek.És hogy mi történt ez idő alatt? Előszöris Ronnal a kapcsolatunk nem működött erre hamar rá ébredtünk, leginkább csak fellángolás volt. Ezért pár hónap után megbeszéltük hogy maradjunk csak barátok.
Én Georgenak segítettem be az üzletbe mivel megkellett szoknia hogy már nem a testvére fog neki segíteni, Ron és Harry auror kiképzésen vettek részt bár ki lett kötve nekik hogy ahogy újra nyit az iskola újra kell ismételni az utolsó évet mivel nem tartozkodtunk kellő időt a Roxfortba ahoz hogy letehessük a RAVASZt.
Mi Ginnyvel vissza fogunk térni az iskolába míg Harryék kéthetente jönnek majd be pár napot.
Ez idő alatt sikerült eldöntenem mivel is szeretnék foglalkozni a jövőben. Előszöris körbe akarom utazni a varázs világot amint hivatásos Mágiatörténész leszek . Mindeközben nem csak a mágiát szeretném kutatni hanem a varázslényeket is szeretném megfigyelni. Persze nyitott vagyok mindenre, semmi nincs kőbe vésve sok minden érdekel.
Ginnyvel nagy örömünkre évfolyamtársak leszünk, és mindketten izgatottan várjuk az új tanévet annak ellenére hogy nem lesz lehetőségünk bulizni és egyéb szórakozó helyek meglátogatására. Igen Ginny sokszor elrángatott egy pár mugli buliba amit be kell valjak élveztem is.Persze nem csak ennyi történt az elmúlt évben. Sokszor voltunk a Mágiaügyiminisztérium vendégei, vallomás tételek és hasonló jellegű dolgok miatt jártunk be. Persze volt pár alkalom mikor előadásra hívtak minket mint példaértékű személyeket akik ilyen fiatalon már ennyi csatán túl estek. Utáltam ezeket, de kénytelen voltam elmenni.
Sok halálfaló kihallgatásán kellett részt vennünk ami már egy idő után kezdett fárasztó lenni, arról nem is beszélve hogy nehezebben tudtunk tovább lépni is. A Wizengamot végűl a legtöbb halálfalót halálra ítélte, a többieket akik nem tiszta saját akartból csatlakoztak újabb tárgyalások és felmérések után kapták meg büntetésüket.Hallottam-e a fiúról akivel megakarták Dumbledort öletni?
Persze.
A büntetése le töltése után szabad ember lehet.
A tárgyalására betudtam surrani észrevétlenül. Legalábbis csak egy szempárral találkozott a tekintetem. Szürke íriszein meglepődés suhant át, viszont mikor az ítéletet hirdették mintha én lettem volna a kapaszkodója. Ezt a téves gondolatot egyből el is vetettem.
Az Azkabanba kellett töltenie majdnem egy fél évet. Viszont hogy utána mi lett vele fogalmam sincs.
Az ítélet hozatal engem is megütött. Nem értettem hogy szabhattak rá ilyen büntetést úgy ahogy azt se hogy engem ez miért visel meg ennyire.
Sokszor eszembe jutott, akármennyire próbáltam kiverni a fejemből mindig beásta magát. Egy egy kép mindig bevillat róla.
Megjelent az államimba is. Így egy idő után elég őrjítő lett. Annyira hogy már képzelődtem is hogy látom.
YOU ARE READING
Megmentő
FanfictionMi lesz ha minden megváltozik? Egyáltalán lehetséges? Kaphat mindenki második esélyt? Mi van ha csak félre van ismerve az ember? * A történet szereplői mind az írónő tulajdonában állnak, a történet viszont az én képzeletem szüleménye.* Igyekszem kor...