Bekódolva [BEFEJEZETT]

f i r s t - a rendszer

Tétlenül bámultam, ahogy a régen legjobb barátnak nevezett két fiú egymás torkának ugrik. De mit is tehetnék én, vagy bárki. A sors ellen nem lehet mit tenni, minden előre meg lett írva ők pedig nem tehettek ezellen semmit, senki se tehetett ezellen semmit.

De, mi is a probléma? Hadd fogalmazzam meg pár mondatban.
Évszázadokkal ezelőtt jelent meg az első két ember, csuklójukon különböző szimbólummal. Akkoriban azt gondolták, biztos mágia, átok, esetleg maga az ördög küldte őket. De nem így volt, az ördögnek semmi köze nem volt az egészhez, ezt az Univerzum ajándékozta nekünk. Már ha lehet ezt annak hívni, hiszen nézzünk körül, barátok ugranak egymásnak, családok hullanak szét.
Az idő múlásával sorba jelentek meg újabb és újabb szimbólumok és már az volt a kívülálló, akinek nem volt jel a csuklóján, de ennek is hamar rájöttek a titkára. Évtizedek teltek el úgy, hogy nem lehetett mihez kötni a jeleket, de mégis volt két ember, akiknek ugyanaz a jel volt beleégve a bőrükbe. Majd pofán ütött mindenkit a felismerés. Lélektárs. Feljegyezték, hogy mindenkinek akkor tűnik fel a szimbólum, mikor betölti a huszadik életévét. De nem volt ám ez olyan könnyű, nem rajzolhattad fel magadra csak úgy a szimbólumot, hiába volt meg a párod, hiába mondta el neked, hogy mit kapott. Ha hamisítasz, mindenképp te húzod a rövidebbet. Égés. Ahol ért a tinta, összeég a bőröd. Ez azt jelenti, ne bomlaszd fel a rendszert, hiszen kettőt lépsz, és visszakézből pofán üt a karma. Az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy meghátrálsz. Hiszen be vagyunk kódolva. Biztos azt gondoljátok, hogy hát könnyű lehet így, hiszen húsz éves korodig éled az életed, korlátok nélkül és türelmesen várod, hogy betöltsd a huszadik szülinapod és megtaláld életed szerelmét, meg persze nehéz dolgod se lenne. Na, de vannak a tinédzserek, akik szerelembe esnek, összetörnek, majd újra szerelmesek lesznek, és ha ott állnak a párjuk előtt nem megegyező szimbólummal, akkor kezdődik igazán az izgalom. Ha nem egyforma, nem vagytok egymásé.

Itt tartunk most a jelenben is, két legjobb barát közül az egyiknek a barátnője pár napja töltötte a húszat. A balhé már ott kezdődhetett, hogy a párjával nem volt egyforma jel a csuklójukon, majd tetőzte az egészet az, hogy a fiú legjobb barátjának a szimbóluma igenis egyezik a barátnőjének a csuklóján találttal.
- Basszátok meg tudtam, hogy ti ketten túl jól kijöttök egymással. – rángatta a másik fiút pólójánál fogva. A fél egyetem végignézte, ahogy a két csávó péppé veri egymást, de nem állt közéjük senki.
- Engedjetek! – hallottam meg egy öreg, mély hangot. – Ti ketten! – ordította el magát, a két fiú pedig rögtön felkapta a fejét.
- Kifelé az épületből! Oldjátok meg a problémáitok a kampuszon kívül. – lökött rajtuk egyet és kidobta a rendbontókat. – Nektek nincs előadásotok? – nézett rajtunk körbe.

A tömeg lassacskán szétoszlott, velem együtt. Bár mozogni is alig bírtam, hiszen megtömtem magam ebéddel. Az előadó teremben középtájt ledobtam magam és próbáltam nem bealudni. Már csak ez az egy órám van hátra, és adta az ég, hogy ezt a legjobb barátnőm is felvette.

- Azt hittem már azok ketten kinyírják egymást. – huppant le mellém Aubrey.

- Ne is mond. – már nem az első, hogy ilyen verekedést látunk.

- Azért kíváncsi vagyok neked kivel fog egyezni. – emlékeztette, hogy szombaton szülinapom van, majd ő áttette lábát a másikon és kihúzta hátát. Bejött Aubrey szemeszter eleje óta kiszemelt, igen kifinomult ízlésű célpontja.

- Azért én is kíváncsi vagyok, hogy a tiétek egyezik- e. – húztam gonosz mosolyra a számat.

- Befogod? – kaptam vissza rögtön, és bármennyire is vissza akartam volna szólni, a professzor érkezése tudtomra adta, hogy jobb, ha nem beszélek.