Bekódolva [BEFEJEZETT]

t h i r d - a hold

– Nyugi, egyedül jöttem. – mosolygott játékosan én meg megforgatva a szemem becsuktam az ajtót.

- Azt hittem csak reggel jössz.

- Én is úgy terveztem. – dobta le a cuccait a nappaliba. – De! – tette fel mutatóujját. – Elmondtam már, hogy milyen szimbólumom van.

- Igen, és?

- Félek, hogy Felipe- nek is ugyanaz van. – harapta el a végét én meg meglepődve álltam előtte.

- De, hisz ez jó hír! – ugráltam az örömtől.

- Tudom, de attól tartok, hogy rosszul láttam.

- Menj oda hozzá. Végülis megszokott, hogy idegen emberek mennek oda a másikhoz rákérdezni a jelre.

- Nem merek! – idegeskedett és fel- alá kezdett el járkálni.

- Odamegyek én neked. – ajánlottam fel neki.

- Nem. Nekem kell. Bátor vagyok. – húzta ki magát magabiztosan.

- Én meg tűkön ülök éjfélig, hogy milyen szimbólumot kapok és kivel lesz közös. – vigyorogtam.

- Lenne egy tippem. – morogta orra alatt.

- Ki?

- Mi ki?

- Ki lenne a tipped? – néztem rá furán a visszakérdés miatt.

- Ja, csak... Semmi. Összekevertem valakivel. - értetlenül néztem a lányra és megindultam a konyha felé.

- Bort? – válasz helyett csak felugrott a konyhaszigetre és, mint a jó gyerek várta a poharát. Kiöntöttem a vörös italt és a lány elé toltam.

- Nem is mesélted, mit kaptál anyudéktól szülinapodra. – hozta fel a témát nekem meg megállt az üveg a kezemben.

- Kérlek, hadd ne beszéljek róla.

- Ilyen rossz?

- Anyáéké nem. – tettem le az üveget a pultra és beleittam a poharamba. – de Mason idén kitett magáért. – néztem fel rá. – Egy pezsgős üveg formára csomagolt vibrátort kaptam tőle. – amint kimondtam Aubrey itala a pulton kötött ki. – Ne pazarolj már. – léptem a papírtörlőért, hogy felitassam.

- Nem hiszem el. – annyira nevetett, hogy majdnem lefordult a szigetről. - Hogy lehet ilyen hülye? A nagy francokat, egy zseni az az ember. Tudtam, hogy egyszer használni fogja az eszét. – csak mosolyogva hallgattam és kiöntöttem neki még egy pohárral.

Egy ideje már darálja a sztorikat és elfogyott a bor is, aminek a nagyját ő itta meg és követelte, hogy bontsam meg a másik üveget is.

- Szerinted mi történne akkor, ha az ember nem figyelne a szabályokra és nem a hozzátartozó emberrel élné le az életét? – kérdeztem némi töprengés után.

- Karma. Mert felbomlasztanád a rendszert, hiszen hiába akarsz együtt lenni mással, ha annak a lelkitársa is arra kényszerül majd, hogy máshoz menjen és így menne tovább a kör. De Grace, bármennyire is mást akarnál, nem teheted meg. Be vagyunk kódolva. – fordult felém teljes testtel és komolyan nézett rám.

- Még akkor se, ha megölöm annak a lelkitársát, aki nekem kell?

- Még ott a tiéd.

- Azt is megölöm. – nevettem fel szarkasztikusan és felbontottam a második üveget.

- Arra, hogy ne húzzuk a rövidebbet. – emelte fel poharát és összekoccintotta az enyémmel.

- Holnap minden kiderül. – mondtam és belekortyolva az italba éreztem, ahogy folyik végig a torkomon és a kellő mennyiség már teszi a hatását.

- Két óra. – nézett órájára.

- Jézusom, vége a tinédzser életemnek és mindjárt a húszas éveimben vagyok. – pánikoltam be.

- Nem olyan rossz ez. – simított végig barna hajamon.

- De innentől meg Dóra, a felfedezőt kell játszanom, hogy megtaláljam a lelkitársam.

- Te tényleg hülye vagy. – röhögte el magát és leugrott a konyhaszigetről. – Izgalmas lesz, főleg ha megtaláltad, azt akivel egyezik a jeletek. Ott kezdődik a party.

- Honnan tudod, hisz' még nem biztos, hogy Felipe az. – húztam gúnyos mosolyra a számat és az erkély felé vettem az irányt.

- Ez benne az izgi, hogy semmi nem biztos. – követett és ledobtuk magunkat a kinti székekre. – Ezért kell kiélned magad, mielőtt eljön az idő.

- Ezt úgy mondtad, mintha valami halálos ítéletre küldenének. – nevettem fel.

- Néha amúgy olyan.

- És mi van akkor, ha a Föld másik végén lakik az emberem? Hah? Utazzam körül a Földet és kérdezzek meg minden embert, hogy ugyanolyan- e a szimbólumunk? – pattant ki a fejemből a felvetés.

- Ezt nagyon kevesen kapják meg. – mosolyodott el rajtam. – Ki tudja? Lehet, hogy az enyém is ott van. Lehet Spanyol. – viccelődött én meg visszatartva a nevetésem vártam, míg leesik neki. – Mi van?

- Ugye tudod, hogy Felipe spanyol. – mondtam ki ő meg teljesen lefehéredett.

- Esküszöm csak rácáfoltam. – hihetetlenkedett.

- Hát elég erősen. Na, halljam, enyém kicsoda. – figyeltem a legújabb látnokra.

- Az épületigazgató. – hülyéskedte el.

- Jó, azért ő nem néz ki rosszul. Csak kár, hogy mindjárt az ötvenet tapossa. – fintorodtam el.

Ha olyas valakivel van az ember, akit szeret, akivel lehet miről beszélni, akkor igenis gyorsan szalad az idő. És ez nem jelentett mást, minthogy öt perccel éjfél előtt kaptunk észbe.

- Basszus. – ugrott fel Aubrey és beszaladt a lakásba. Meglepődve néztem rá, de utána már nem mentem. Csekkolom az időt, három perc. Türelmesen várom, hogy teljen az idő. Két perc.

- Mi lesz már. – kezd el rázkódni a lábam és a sötét eget figyelem. Egy perc. Fél perc. Ekkor megjelent Aubrey egy muffinba szúrt gyertával.

- Három. Kettő. Egy. – gyújtotta meg nekem a gyertyát és felém nyújtotta a muffint. – Isten éltessen. – ragyogó szemekkel vettem át a muffint és kívánva elfújtam a gyertyát.

- Köszönöm. – néztem rá barátnőmre.

- Na, nézd meg a csuklód. – utasított Aubrey.

- Ó, persze. – tettem le a kis asztalra a sütit, majd felhúztam a pulcsim ujját. – Félhold? Lehetséges?

- Persze, hogy lehetséges. – ölelt meg. – Már csak meg kell találni a...

- A lelkitásam, igen tudom.