Bekódolva [BEFEJEZETT]

t h i r t i e t h - félhold

Masonfelém pillantott és egy mi a helyzetfélét biccentett a fejével, amikor a többi haverja is hozzánk csapódott.

Ott álltunk Aiden – nel két pár közé szorítva és bármikor összenéztünk csak eldobtunk egy mosolyt.

- Hallod, Grace! – szólított meg a bátyám miközben rágyújtott a cigarettájára. Felé fordultam ezzel jelezve, hogy figyelek. – Ő volt az a Nick, aki vasárnap nálad volt? – lefagytam. Bassza meg. Bizsergett az arcom. Már annyiszor hazudtam az elmúlt pár napban a bátyámnak, hogy ez a kis részlet kiment a fejemből. Aiden félrevette a levegőt mikor a cigijéből szívott és el kezdett köhögni.

- Őőő...

- Nick? Az biztos nem. Bent volt velünk városban reggeltől olyan este hétig. – szólt közbe az egyik fiú, mire gyilkos pillantásokkal néztem őt. Mason érdeklődve nézett és várt valami elfogadható választ.

- Nem ő volt. – legyintettem és próbáltam nevetést színlelni.

- Akkor? – nem igaz már. Miért nem hagyja annyiban?

Félve felpillantottam Aiden – re, ő pedig kifújva a füstöt rám nézett szeme sarkából.

- Miért érdekel ennyire? – fordultam vissza a bátyám felé, aki ezidáig végignézte, ahogy Aiden –nel lopva egymásra nézünk.

- Csak kérdem. Akkor mindegy. – végre annyiban hagyta és Ava – hoz fordulva beleszívott a cigijébe. Ránéztem a lányra – aki épp a fivérem mellkasának dőlve ölelte őt – és halványam rám mosolygott.

Feszengve éreztem magam a saját bátyám előtt. Bármelyik pillanatban rájöhet a titkunkra vagy rajtakaphat minket. David észre véve, hogy kellemetlenül érzem magam felém nyújtotta a poharát.

- Idd meg, ez ellazít. – úgy is tettem. Addig szorongattam a poharat, amíg ki nem ittam majd az utolsó kortynál éreztem meg az alkohol hatását. Lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt és a kuka felé indultam. Szédülve odatopogtam, kidobtam a poharat majd megfordulva, meginogva visszasétáltam a társaságunkhoz, amikor utolsó lépésnél megbotlottam.

- Óh! – gáncsoltam ki a saját lábam és zuhantam előre. Egyenesen Aiden – nek. Keze derekamra csúszott, amikor elkapott és próbált megtartani, amíg én a lüktető fejemet fogtam az esés miatt. Két lábra állított és addig tartott, amíg megvárta, hogy stabil lábakon álljak. Felpillantva rá égetett a vágy. Annyira meg akartam csókolni. Annyira hiányoztak az ajkai az enyémről. Annyira, hogy már feláldoztam volna mindent, a bátyámmal való ígéretemet csak azért, hogy végre megcsókolhassam. De ő okosabban gondolkodott.

- Jól vagy? – szavai kijózanítottak és lenézve magamra gyorsan elengedtem.

- Aha, köszi. – tűrtem el egy tincset a fülem mögé ő pedig csak felém villantotta a mosolyát.

Átöleltem magam és felnézve a társaságunkra mindenki beszélgetett valakivel. Mindenki, kivéve Aubrey és Mason.

Felhúzott szemöldökkel néztem a bátyámra, aki erősen tartotta velem a szemkontaktust. Az alkohol előhozta belőlem a magabiztosságom és a félelmem kikerülve álltam a tekintetét. Túlságosan idegesített már, hogy ő próbálja megszabni nekem, hogy kivel legyek ezzel elzárva a legtöbb embertől, aki ismerek.

- Nem megyünk vissza? – vetette fel az ötletet Aubrey és felém pillantott. Hálásan bólintottam neki és előre engedve a többieket bementünk. Egyedül kullogtam Ava mögött mikor megint furcsa előérzetem támadt. Hátra néztem, de ekkor megláttam Mason – t Aiden – nel beszélve és rögtön elkapott a pánik.