Bekódolva [BEFEJEZETT]

t h i r t y - f i r s t - végre

- Ez nem meggondolatlanság. – nézett le a lányra.

- Mason. – szólt hozzá végre Aiden. – Grace jól mondta. Ezen sehogy nem tudunk változtatni. Ahogy az érzelmeimen se a húgod iránt, miszerint szeretem. – egyszerre kaptuk felé a fejünket és mind a hárman síri csöndben, lélegzetvisszafojtva dolgoztuk fel a hallottakat. Ekkor megjelent az ajtóban Aubrey és David, mert már hiányoltak minket a táncparkettről, de amint meglátták, hogy pattog a levegő hármunk között rögtön csöndben maradtak és figyeltek, hogy miről is maradhattak le.

- Te szereted őt? – ráncolta össze a homlokát.

- Igen, nagyon is. Már gimi óta. És sajnálom, haver, de ha te nem tudod elfogadni a legjobb barátod boldogságát és a tényt, hogy össze van kötve a lelkünk akkor talán. – állt meg egy pillanatra és csalódottan nézett a bátyámra. – Talán nem is vagyunk legjobb barátok.

Mason egy aprót lépett hátra, majd rám pillantott. Megbánás látszott az arcán és bocsánat kérő tekintettel vizslatott minket. Tarkóját vakargatva szólalt volna meg, de jobbnak látta, ha elmegy. Ava fájdalmasan lehunyva a szemét utána pillantott és az ajtóhoz indult. Megtorpant majd felénk nézett.

- Idővel megbékél. – küldött felénk egy bátorító mosolyt és eltűnt a sötétben.

Aiden – nel csendben álltunk egymás mellett és dolgoztuk fel az elmúlt fél óra eseményeit.

- Uramisten! – kapott a szájához Aubrey és megállás nélkül a csuklóinkat figyelte. Felnézett rám és láttam rajta, hogy izgatott. Halványan elmosolyodtam és elvéve Aiden keze mellől az enyémet átöleltem magam.

Nem hiszem el. Nem tudom elhinni. Mind idáig így volt megírva, hogy a végén visszataláljunk egymáshoz. Akkor ezért nem tudtam nem rá gondolni az elmúlt pár hétben? Akkor ezért szökött bele néhanapján a fejembe az elmúlt két évben? Előre meg volt írva. A bátyám akarata ellenére is most már végképp nem tudunk elszakadni egymástól.

Felnéztem Aiden –re, aki zsebre tett kézzel ezigádig nézett. Szemei újból arcomat tanulmányozták. Tekintetem akaratlanul is szájára siklott ekkor egy hirtelen mozdulattal Aiden elkapta az arcom és megcsókolt.

Végre.

Egy halk sikolyt hallottam magunk mellől, mire elszakadva tőle csak Aubrey vigyorgó fejét láttam és David bátorító mosolyát. Visszafordultam Aiden – hez és szemeim szája és íriszei között cikáztak.

- Mire vársz már? – suttogta ajkaimra, mire ruhája szélénél közelebb húztam és számat övére nyomtam. Mélyen beszívva a levegőt préselődtem hozzá, míg az ő kezei lesiklottak nyakamra. Lihegve váltunk el egymástól, homlokát enyémnek döntötte és ekkor vettem észre a szeme alatti lilás foltot. Megérintettem az arcát mire felszisszent.

- Menjünk haza. – suttogtam. Aprót bólintva megfogta a kezem és elkezdett behúzni a szórakozóhelyre, de mielőtt még bementem volna gyorsan integettem Aubrey – éknak, akik elégedetten mosolyogtak rám.

Hát ez is megtörtént.

Megtaláltam a lelkitársam.

Kiérve az épületből megcsapott minket a hűvös levegő mire pulcsimat csak jobban összehúztam magamon. Aiden elengedve a kezem karját derekamra csúsztatta és közelebb húzott magához. Nem szólt egyikőnk se, még mindig nehezemre esett felfogni, hogy itt áll mellettem a lelkitársam. A bátyám legjobb barátja.

Beülve egy taxiba elmagyaráztuk neki az úti célt és kínkeserves, csöndes tíz perc után kirakott minket a panel parkolójában.

- Köszönjük! – szólt oda a sofőrnek Aiden, aki csak intett egyet és elhajtott mellettünk. Addigra én már előrébb jártam és megindultam a lift felé. Aiden utánam kocogott és, amint beszálltunk a liftbe oldalról derekamnál fogva magához húzott és így fogott, míg el nem értünk az ajtójukig. Remegve forgattam kezeim között a kulcscsomójukat, ezt Aiden megelégelve elvette tőlem és kinyitva az ajtót előreengedett. Még csak éjfél múlott pár perccel szóval úgy voltam vele még korán lenne az alváshoz így gyorsan átvettem a ruhámat – Aiden felsője és Aiden melegítője – majd a fürdőhöz sétálva benyitottam.