Aubrey megnyugodva én pedig egy ruhával gazdagodva sétáltunk ki a plázából vissza a parkolóig mikor a zebrán valaki hozzánk csapódott.
- Grace? – hallottam meg a hangját, de kellett egy kis idő mire leesett, hogy ki ez.
- Nick? Szia! – majd magához ölelt. Átnézve a válla felett Aubrey csak összefont karral bosszúsan méregette a fiút.
- Szombaton ott leszel a Pearl – ben? – tűrt el egy kósza tincset az arcomból. De semmilyen érzést nem váltott ki belőlem.
Aiden akárhányszor ezt csinálta mindig hátast dobott a gyomrom.
- Persze, most vettem hozzá ruhát. – ráztam meg a szatyrot, amit magam mellett szorongattam.
- Alig várom, hogy lássam rajtad. – majd kacsintva kikerült és a parkoló felé sietett.
- Esküszöm, kitekerem a nyakát. – indult utána ekkor pedig vállánál fogva visszarántottam.
- Ne rendezz jelenetet. – húztam a kocsink felé.
- De rád akar mászni! – mutogatott a fiú irányába, aki addigra már sehol nem volt.
- És? Nincs okom nem engedni ezt neki. – nyitottam ki a kocsi ajtaját és beültem.
- De. Van egy pár. – támaszkodott meg a lehúzott ablakon. – Legalább megígéred, hogy nem dőlsz be neki egyből?
- Persze, persze. – legyintettem rá hanyagul és elhajtottam mellőle.
Vidáman tettem le a szatyrot a pultomra mikor érkezésem után pár perccel kopogtak. Kinyitva a bátyám állt előttem sajnálkozó fejjel.
- Bejöhetek?
- Persze. – engedtem el magam mellett. Nem dobta le magát szokásosan a kanapéra, nem pattant fel a bárszékre és még csak innivalóért sem ment el.
Már kezdtem pánikolni, hogy Aiden kitálalt neki kettőnkről ráadásul a beleegyezésem nélkül. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mikor tépi le a fejem és avat bele a történetbe, miszerint Aiden – nel összeverekedtek. Már a legrosszabb kimenetelt is elképzeltem, hogy akkor ennyi mindennek, mi lesz, ha soha nem fognak beszélni? Mi lesz, ha...
- Igazából. – rázott ki a kis világomból és kínosan vakargatta tarkóját. – Szóval csak. – kezdett bele megint és újra abbahagyta.
- Bökd már ki. – rám pillantott és bólintva nagyot nyelt, kiegyenesedett és megköszörülte a torkát.
- Csak bocsánatot szeretnék kérni, amiért az elmúlt időszakban annyiszor kiakadtam és azt feltételeztem, hogy rámászol a legjobb barátomra, mikor világosan elmagyaráztad, hogy csak barátok vagytok és elmondanád, ha lenne valami, de tudom, hogy semmi nem lenne, mert megígérted, hogy távol tartod magad a barátaimtól. – darálta le az egészet egy szuszra és mély levegőt véve várta a válaszom. Elöször is köpni -nyelni nem tudtam. Leragadtam annál a résznél, hogy rámásznék a legjobb barátjára.
Hirtelen elkapott a bűntudat és a késztetés, hogy valljak színt, de tudom, jól tudom, hogy ezt nem itt és most szabadna elmondanom neki, ráadásul ahhoz Aiden – nel is beszélnem kellene, amire nem látok sok esélyt, úgyhogy ez a titok marad nálam. Lakatot tettem a számra.
Feleszmélve a bámészkodásból a bátyám riadt tekintetét láttam magam előtt. Mellkasa idegesen fel- le emelkedett és látszott, hogy fel volt készülve a legrosszabbakra és, hogy lehet, két lábbal fogom kirugdosni.
De nem így tettem.
Szememet megforgatva léptem oda hozzá és megöleltem. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját és átölelte a vállam.
YOU ARE READING
Bekódolva [BEFEJEZETT]
Teen Fiction" - Az egész lényed akarom egy életen át, Aiden." Egy olyan világban élsz, amiben húsz éves korodra kapsz egy szimbólumot és ezzel kell megtalálnod a lelkitársad? Amilyen izgalmasnak hangzik, olyannyira bonyolult. Főleg ha közben születésnapod előtt...