Bekódolva [BEFEJEZETT]

e l e v e n t h - téves riasztás

- Délután mit csinálsz? – lökte be Aubrey a kávézóajtaját, miközben az utolsó óránkról jöttünk ki.

- Tanulok.

- Tipikus. – forgatta meg a szemét.

- Ne nézz így, legalább nem kell ezer oldalakat magolnom zh- k előtt. Legtöbb esetben elég átnéznem. – böktem oldalba miközben beálltunk a sorba. Csak szúrós szemmel rám nézett majd vigyorogva az eladóhoz fordult és mindkettőnknek kikért egy szendvicset.

Elcsomagolták nekünk mi pedig aranyosan megköszöntük és elhagytuk a kávézót.

- Biztos nem jössz fel? – nyaggattam tovább a parkolóban hátha még utoljára meggondolja magát.

- Nem. Találkozóm van David- del.

- Ezt miért nem mondtad előbb? – kerekedtek el a szemeim.

- Próbáltam. Azzal kezdtem, hogy rákérdeztem mi a terved délutánra, és miután elmondtad volna én is elmondom. – húzogatta a pulcsija ujját.

- Jó terv. – kacsintottam rá és elő véve a kulcsaim megindultam a parkoló felé. – Azért majd mesélj mikor lesz esküvő.

- Jól van, kapd be. – dünnyögte és elindult a másik irányba.

Furcsa érzés kapott el, amikor beléptem a lakásba. Vagy inkább egy illat, valakinek a kölnije. De hát nem járhatott itt senki.
Félve körbejártam a lakást, de sehol senki. Viszont az illat egyre inkább erősödött, ahogy a hálószobám felé vettem az irányt.
Szappan illat. Mentolos szappan cigaretta füsttel keveredve.
Senki.
Senki nem volt ott. Képzelődöm?
Úgy érzem, az agyam tudja, kihez fűződik az illat, de nem akarja elárulni. Körbe fordulok a szobámban tanácstalanul mikor kopognak az ajtómon.
Összerezzenek.
Odabattyogok az ajtóhoz és belenézek a kukucskálóba. Mason szemez velem. Mint aki tudja, hogy én is nézem. Ajtót nyitok.

- Neked is szia. – nézek utána miután csak berontott az ajtómon.

- Neked is. – követi Aiden. – lábaim megremegnek, torkom kiszárad. Szívverésem felgyorsul a kilincset már szorítom, de érzem, hogy izzad a kezem. Lassan felém hajol és arcon puszil. Édes illata az orromba szökik.
Szappanos mentol.
Mikor elhúzódik tőlem tekintete arcomat fürkészi. Mint, aki rá akar jönni a mocskos titkaimra. De nem hagyom neki, elfordulok és becsukom az ajtót. Mason hangja megüti a fülem

- A kocsink szervízben, de anyuékhoz el kéne ugrani az évfordulójukra.
Teljesen kiment a fejemből.

- Gondoltuk a tiéddel is elmehetünk és akkor már együtt is érünk oda.
Semmit nem vettem nekik.

- Jól vagy, húgi? – felnézek a fiúkra. A pultál ülnek. Oda sétálok és velük szemben felkönyökölök az asztalra.

- Elfelejtettem ajándékot venni nekik. – dörzsölöm meg az arcom.

- Adunk közösen ne aggódj. – nyúl át a pulton keresztül és megsimogatja a kezem. – Van itthon valami italod? – ugrik le a bárszékről és a hűtőm felé sétál. - Bor, pezsgő, esetleg anyu kedvence, likőr? – fordul felém mosollyal az arcán.

- Nézz be a spájzba, ott tárolok mindent, ami ilyenkor kell. – szám kiszáradt. Tekintetem visszavezetem a pultra és lopva felnézek Aiden- re. Telefonozik. Izmai meg vannak feszülve. Ujjai gyorsan pötyögnek, majd egyszer csak megállnak.
Hirtelen felnéz rám.
Rám.

Elkapom róla a szemeim. Tenyereim izzadnak a pulton. Elveszem őket onnan és a fényes felületen csillogó nyomot hagynak. Felsőmbe törlöm őket és megint Aiden- re nézek.
Még mindig engem néz.