Bekódolva [BEFEJEZETT]

t h i r t y t h i r d - a nyaklánc

- Miért, ennyi pénzed van?

- Fel voltam készülve erre az alkalomra és tettem félre pénzt, a hónapok alatt. – pillantott rám, mikor megálltunk a lámpáknál.

- És amúgy... Nem tom, nem lesz fura, hogy már nem fogtok együtt élni?

- De. – mosolygott kellemetlenül. – De nyilván benne volt a pakliban, mikor összeköltöztünk. Nem élhetünk együtt életünk végéig.

Leállította az autót a parkolóban és rám parancsolt, hogy még ne szálljak ki. Egyik szemöldököm felhúztam és végignéztem, ahogy körbe szalad az autó körül az én oldalamhoz és kinyitja az ajtóm.

- Ilyen nincs. – szálltam ki nevetve.

Ujjait rákulcsolva az enyémekre húzott be a liftig és vártuk, hogy felérjünk. Beengedve az ajtómon otthonosan lerugdalta magáról a cipőit és a cuccait ledobta az ágyra. Kidülledt szemekkel figyeltem, ahogy megindul a fürdőbe mit sem törődve, hogy úgy állok itt, mint akit lefagyasztottak.

- Aiden! – ordítottam utána. Vigyorogva kidugta a fejét és visszasétálva normálisan egy helyre tette ruháit és a cipőig is egymás mellé tette.

- Igazából Mason azt mondta elég anyáskodó tudsz lenni és csak tesztelni akartalak. – jött oda gyors puszit nyomva a számra és elviharzott fürdőbe.

Igen, egész biztosan legjobb barátok.

Kinyitottam a szekrényem ajtaját és kikapva egy fehér topot, egy barnás- fehér, kockás inget és egy testszínű bőrgatyát besétáltam a fürdőbe. Aiden a keze között fogott valamit.

- Nem hordod? – úgy pillantott rám, mint aki vérig lenne sértve.

- Féltem, hogy ha többször van rajtam, akkor végképp nem bírok majd nem rád gondolni. – vettem el tőle a nyakláncot.

- És most? Most már hordanád?

- Azt hiszem, igen. – húztam halvány mosolyra ajkaimat és odaadtam neki, hogy megint ő tegye fel. Hajamat felemeltem és hátat fordítottam neki. Ahogy bőre súrolta a nyakamat ugyanazt éreztem, mint amikor először segített feltenni. Kattant a nyaklánc és száját a nyakamhoz nyomta.

- Kicsit libabőrös vagy. – mondta jól szórakozva.

- Ja. Még nem szoktam hozzá, hogy ennyit tapizól.

- Most úgy mondtad, mintha valami perverz állat lennék. – tette fel védekezően a kezét. Fejem oldalra döntöttem és mosolyomat visszafojtva figyeltem. – Mi az?

- Semmi. – ráztam meg a fejem. – Semmi, igazából. Csak néztelek. – és megint. Elpirult. Felcsillantak a szemeim. – Megint elpirultál! – mutogattam rá és ugráltam előtte. – Aiden Reeves, megint elpirultál. – sipítoztam, mint egy kislány.

- Ne már! – fordult el tőlem.

- Szóval ilyen, amikor te hozol engem zavarba. – fogtam meg a vállát és visszafordítottam.

- De te lány vagy. – neveti el magát. – Nekem nem kéne így reagálnom.

- De ez aranyos, ne hülyéskedj már. – nevettem fel és belebokszoltam a vállába.

- Ez meg olyan volt, mintha a haverod lennék.

- Bocs, haver. – bokszoltam újra vállba mikor ujjait megmozgatva, csiklandozásra készen közelített felém. – Ne! – állítottam meg. – Inkább készülődjünk, mielőtt Mason beállít, és még sehol sem vagyunk.