Bekódolva [BEFEJEZETT]

n i n e t e e n t h - az új fiú

Már nem mondott semmit csak beindította az autót és kihajtott a parkolóból.

Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Még a fuvart se köszöntem meg neki, csak kiszálltam a kocsiból, becsaptam az ajtót és a lakásom felé igyekeztem.

Még, hogy én meg Aiden.

Megáll az eszem.

Kiszállva a liftből láttam, hogy Aubrey éppen kopogni készül az ajtómon.

- Ne – kiáltottam rá erőteljesen mikor láttam, hogy már dörömbölt volna.- hogy! – felém fordulva fura képet vágott.

- Hát, te? Hol aludtál? – aztán, mint akinek leesett a tantusz. – Várj! Ne mond! Tudom! Aiden – éknél!

- Ja, és még nem hallottad a többit. –nyitottam ki az ajtót és beengedtem.

- Mit takar az, hogy a többit nem hallottam. – dőlt el a kanapémon. – Kis smár. Kis tipi- tapi.

- Aubrey, elég! – kaptam fel egy párnát és megdobtam vele.

- Hé! Ne mond, hogy nincs okom gyanúsítgatni! Fogadok, hogy a tizenhatéves éned belülről repdes az örömtől.

- Ja. Az lehet. Én meg nem győzök magyarázkodni a bátyámnak. – puffogok és ledobom magam mellé. Lábait ölembe teszi, és csillogó szemekkel várja, hogy bővebben meséljek.

- Nem volt semmi. Esküszöm a bátyám életére! – teszem a szívemre a kezem.

- Jó, de ne kapjunk egy váratlant hívást, hogy valami történt vele. – szórakozott tovább. Csak bemutatva neki áttekertem az éjszaka történéseit hátha eszembe jut még valami.

De tök homály.

- Onnantól, hogy elokádtam magam semmi nem rémlik. Aztán reggel az ő ruháiban ébredtem. – úgy mondtam, mintha nem lenne nagy dolog pedig amúgy még a hasam is görcsbe rándult. Már vette a levegőt, hogy felordítson és közbe szóljon valamit, de felmutatva neki az ujjam egy grimaszt vágtam, hogy ez még nem a tetőpont. – Elmesélte reggel, hogy ő adta rám őket, de elmondása szerint nem tapizott sem nézett és még csak ki sem használta a testem egy részét se. – emeltem fel az állam és ennek egy részem örült. De mit gondoltam?

Hogy majd pont ő?

- Eztán megjöttek Mason – ék, Ava – val. A bátyám a parkolóig ráncigált majd kikérdezett, hogy volt- e valami. Konkrétan ordibált velem. – akadtam ki teljesen a végére.

- De miért is tiltotta meg neked ő anno, hogy a haverjairól szállj le?

- Fogalmam sincs. – csaptam össze a tenyerem. – De sokkal jobb így. Amúgy sem érdekel már Aiden, szóval most nem oszt nem szoroz, ha Mason megint főnökösködik. – néztem rá Aubrey – ra, aki amolyan "biztos vagy te ebben" fejjel nézett rám. – Ne. El ne kezd. – dobtam le a lábát magamról és a konyhába indultam.

- Amúgy is. – nevettem fel kínosan. – Szinte már a testvérem. – legyintettem és kerestem valami ehetőt.

- És egyáltalán miért hívott félre a bulin? – támasztotta az állát a kanapé támláján és onnan figyelt.

- Mittomén. Egy sráccal táncoltam, aki elvileg Mason haverja aztán egyszer csak elhúzott.

- Te nem szabadulsz ezektől. – röhögött ki.

- Pedig ilyen közel volt, hogy megcsókoljon. – mutattam az ujjam és fájdalmasan felnyögtem. –Mindent elront.

- Várj már. Milyen csávó?