Bekódolva [BEFEJEZETT]

s e v e n t h- apró gondolatok

- Hát.– kezdett bele némi töprengés után.

– Mondtam neki, hogy hagyjunk egy kis időt magunkat, hogy felfoghassuk a dolgokat. Legalábbis, hogy én fel tudjam fogni őket. Hogy nem vettem ma észre, hiszen a kiszúrta a szememet az a rohadt szimbólum. Meg, ahogy viselkedett velem, te jó ég. Hogy lehetek ennyire vak? Hiszen egyértelmű utalásokat adott és még el se takarta ma a csuklóját.

- Aubrey. – érintettem meg a vállát, amitől ugrott egyet. – Hiszen megtaláltad, mi rossz van ebben? Ráadásul egy olyan személy, akit jobban ismersz, mint ő saját magát.

Tudom. – temette tenyerébe az arcát. – Épp ezért olyan felfoghatatlan. Hiszen David az egyik legjobb barátom és teljesen máshogy nézek rá, ráadásul ott van. – kezdett bele. – vagyis ott volt Felipe. Tudod milyen szégyenérzetem volt miután azt mondta, hogy ő már rég megtalálta. Hát mondom ez fenomenális, erre, két másodpercre rá közli velem David, hogy ja amúgy egyezik a szimbólumunk. Két oldalról csapásként jöttek az újabb hírek. – hunyta le fájdalmasan szemeit. Az agyamban átpörgött néhány gondolat, hogy hogyan tudnám megvigasztalni a barátnőm. Sosem voltam jó vigasztalásban és a legbénább párszavas mondat hagyja el ilyenkor a számat. Egybeszedve egy épkézláb mondatot veszek egy mély levegőt és mielőtt kinyitnám a szám egy durranás hallatszik lentről. Ijedt sikolyok hangzanak el mi pedig gyorsan a korláthoz rohantunk. Szememet forgatva támaszkodom meg a korláton és arcomat erőteljesen megdörzsölöm.

- Hol van a szülinapos? – ordibálják fel lentről a fiúk és az egyik egy üveg pezsgőt szorongat a kezében.

- Egyszer ki fogják őket tiltani innen. – lököm el magam és a lépcső felé veszem az irányt, de észlelem, hogy Aubrey nincs mellettem. Kíváncsian visszapillantok, ő pedig lefelé pillantgat és ujjait morzsolva. Rám emeli szürke íriszeit és megrázza a fejét. Aprót bólintva – nem szívesen – hagyom ott a lányt és a tömegbe borulva tipegek a társaságomhoz.

- Grace! – hangja távolinak tűnik és még csak nem is cseng ismerősen, de agyam átpörgetve az emlékek között mutatja fel nekem édeskés arcát. Nagy mosollyal fordulok meg és vetem magamat az ölelésébe.

- Nem is tudtam, hogy jössz! – ordítom a fülébe.

- Mason az utolsó pillanatban értesített én meg lemondva a ma esti online meeting- et kapkodtam össze magam és jöttem el és. – engedett el, hogy megnézhessen. – Milyen jól döntöttem. – mondta játékos mosollyal az arcán és orcámra egy apró csókot lehelt.

Ivan. Ivan, Ivan, Ivan... Mennyi emlék ugrik fel e név hallatán. Ő volt gimiben az első olyan szerelmem, akivel időközben rájöttünk, hogy mi sokkal jobbak lennénk barátnak. Eztán pedig egészen érettségi utánig is elválaszthatatlan barátoknak bizonyultunk, de nyár vége előtt elment, itt hagyva mindent lépett le az országból, hiszen kiemelkedően jó átlaga és szorgalma miatt egy külföldi egyetem felfigyelt rá és ösztöndíjat ajánlva neki csalogatta ki. Nem tagadom le, hogy mennyire irigyek voltunk rá, de ha valaki megérdemli, akkor az Ivan. Mindig kitart amellett, amiben hisz és ha elkezd valamit, azt véghez viszi. Legyen az bármi.

- Olyan jó újra látni. – tekintetem végig siklik a férfin és magamban elismerően bólintok. A visszahúzódó, szeplős, fogszabályzós, vékonyka és Harry Potter szemüveges fiúnak már nyoma sincs, helyette egy izmosabb alkat jelenik meg előttem. Ugyan szeplői még halványan látszódnak, arcán megjelent egy kis borosta és régi szemüvegéhez híven maradt a kerek keret, csak már az újabb verzió. Fogai gyönyörűen sorakoznak egymás mellett és vakítóan fehér színük bearanyozza az ember napját.

- Téged is. Egyetem megvan még? – tudtam miért kérdi. Volt egyszer egy pillanat, de csak egyetlen egyszer, mikor is egy októberi éjjelen megcsörrent a telefonom és az ismeretlen szám ellenére én felvettem. Ivan fáradt hangja beszökött a fülembe és még az idő is megállt. Kiköltözése előtt megállapodtunk abban, ha az egyik félnek bármi baja van, mindenképpen felhívja a másikat és beszámol róla, hogy a teher egy része leessen róla. Elmesélte, hogy kicsit stresszes időszaka van és a svéd lakótársa se könnyíti meg a dolgát hiszem, amíg Ivan szereti a rendet, addig a lakótársa néha elfelejt dolgokat elpakolni maga után. És még a sok tanulás is rátesz egy lapáttal. Ekkor volt az a pillanat mikor én is kiadtam mindent magamból, hogy az akkori barátommal milyen durván váltak el az útjaink, mert kiderült, hogy ahelyett, hogy elmondta volna nekem, hogy megtalálta a lelkitársát és normálisan szakított volna velem inkább összejárt vele a hátam mögött azzal a szöveggel, hogy ''Csak a haverokkal megyek inni, estére jövök." aminek ugye hajnal lett a vége ergo megcsalt. Nem egyszer. Igaz, hogy hamar túltettem magam rajta és élveztem a pillanatot, amikor a cuccait kidobáltam a lakásomból azért nem volt a legjobb időzítés. Hiszen akkor volt egy kisebb vizsgaidőszak. Röpke másfél órát beszéltünk akkor, majd utána többet nem. A mai napig.