Bekódolva [BEFEJEZETT]

f o u r t e e n t h - kérdőjel

- Maguk ott ketten! Ide tilos idegennek betenni a lábát!

– mély, komor hang csapta meg a fülünket. Elugrottunk egymástól. Érintése hiányzott rólam.

Konkrétan pofán csapott és ötször hasba vágott a valóság.

Rákaptam a fejem, kizártam a hangokat, pedig ő beszélt. Beszélt a mérges biztonsági őrrel, aki megállás nélkül szemünket világította ki a zseblámpájával. Rám pillantott, megragadta a kezem és húzott kifele.

- Bunkó. – morogta, ahogy sétált mellettem. Még mindig fogta a kezem. Néztem, ahogy az én kis kezem szinte már elveszett a nagy tenyerében.

Majd elengedett.

Már nem nézett rám.

Talán két lépéssel előttem járt, sietett, már szinte futottam utána.

- Megvárnál, kérlek? - értem be és idegesen ránéztem. Kezével végigsimított a haján és fujtatott.

Visszaértünk a szobámba ő pedig bement a fürdőbe és magára zárta az ajtót. Tétlenül álltam kórterem közepén és fejemet csóválva lehuppantam a fotelbe.

Aubrey hív.

- Hallottam mi történt, jól vagy?

- Persze, holnap engednek ki. – ideges voltam. Tombolt bennem az adrenalin. Egyszerűen kezelhetetlennek éreztem a dühöm.

- Van bent veled valaki? Bemegyek ám, ha kell. Tudod, hogy aggódtam érted? – hangja lágy volt, megtört.

Aubrey volt szinte az egyetlen, aki képes volt a puszta jelenlétével és hangjával megnyugtatni.

- Nem kell. Itt van Reeves. – még kimondani is rossz volt a nevét, olyan keserű íze volt a számnak, hogy azt hittem helyben rosszul leszek.

- Reeves? A bátyád haverja.

- Emésztgesd még.

- Tudod egy valamit nem értek. – váltott hangnemet. – Nyakláncot ad, nálad alszik, aggódik érted, bent marad veled a kórházban és azt mondod nekem, hogy megint nem lesz az, mint gimiben?

- Aubrey, felejtsd már el, ami a gimiben volt. Nem érdekel, nem tetszik, és végképp nem vonzódom hozzá.

- És ezzel ő is így van?

- Ő maga mondta, hogy olyan mintha a húga lennék. Aubrey, ő csak egy barát. A barátok aggódnak egymásért.

- Az teljesen más mikor én aggódok érted, mert a barátom vagy és ő aggódik, mert csak barátok vagytok – húzta el a csak szócskát.

- Mindegy. – le akartam már zárni ezt a témát. – Veled mi a helyzet? Találkoztál David- dal?

- Ami azt illeti épp most jött vissza a szobámba. – szemeim kitágultak és vigyorogtam, mint valami idióta.

- Ez azt jelenti, hogy együtt vagytok?

- Hivatalosan is igen.

- Úristen! – ordítottam fel. – Na végre, örülök nektek. El sem hiszem, hogy a két legjobb barátomnak ugyanaz a jele, hát ilyen nincs. – vigyorgok tovább, mint a tejbetök.

- Szerintem jobban örül neki, mint mi. – hallottam David mély hangját a háttérben.

- Az nincs kizárva. – válaszoltam neki. Kinyílt a fürdő ajtaja. – Figyu, most leteszlek. Majd később beszélünk.

- Úristen, csak nem. – és kinyomtam mielőtt kimondhatta volna.

Elcsoszogott a másik fotelhez, levágódott rá és elkezdte nyomkodni a telefonját.