Bekódolva [BEFEJEZETT]

n i n t h - mindenhol ott vagy

Egyszerűen csak forgolódni tudtam.

Olyan négy óra múlhatott mikor elnyomott az álom.

Telefonom csörgésére keltem, legalábbis próbáltam volna, ha nem húz vissza az ágy. Olyan kényelmesen feküdtem, annyira meleg volt, puha és még nem is voltam elzsibbadva.
Várjunk csak.
Óvatosan kinyitottam a szemem és körülnéztem. Az ágy közepén feküdtem magzatpózban mikor szemeim nagyra nyíltak. Aiden kezei derekamat karolták át és hátulról hozzám simult, amint felfogtam a történteket szívem őrült tempóban kezdett kalimpálni. Próbáltam lehámozni magamról karját, de egyszerűen nem sikerült, ezért azt tartottam legjobb ötletnek, hogy kicsúszom öleléséből. Az ágy halkan recsegett alattam, és ahogy gördültem kifele nem néztem merre vagyok, ráadásul az ágyneműm is csúszós ezért a következő pillanatban a földre huppantam. Elnyelve húsz féle káromkodást megdörzsöltem a combom, mert eléggé beütöttem és felkukkantva az ágyra leellenőriztem, hogy Aiden még alszik- e. Mint a medve, szerintem porszívózhatok mellette, az se ébresztené fel.

Odakaptam a telefonomhoz és megnéztem ki hívott. Mason.

- A rohadt életbe! – szitkozódtam amilyen halkan csak tudtam és kisprinteltem a hálómból. Elhúztam a kis ikont és csak reménykedni tudtam, hogy nem éppen a fejem akarja leharapni.

- Grace? – hangja kómás és rekedtes volt.

- Tessék. – hangom olyan szinten elsiklott, hogy a szám elé kellett kapnom a kezem mielőtt elkezdek magyarázkodni ezzel pedig magamra vonnám a figyelmet.

- Nem fogod elhinni. – néhány dudaszót hallottam a háttérben ebből arra következtettem, hogy kint van az erkélyén. El tudom képzelni, mikor nála voltam mindig ki kellett mennie levegőzni, mert vagy olyan történt, amit még ő maga se hisz el, vagy annál nagyobb őrültség.

- Pedig most már kíváncsivá tettél. – battyogtam el a konyháig és elkezdtem lefőzni a kávét. Kapásból két poharat emeltem le, amitől még én magam is meghökkentem és egy hosszabb levegőt kellett vennem. – Szóval csupa fül vagyok. – egyik részem mégse volt ott, de ez mellékes.

- Lefeküdtem Ava- val. – csapott bele a közepébe én meg a hír hallatán elejtettem a kanalakat, amik hangos csörömpöléssel estek a csempére.

- Mit csináltál? – emeltem feljebb a hangomat. – Várj, várj, várj! Szóval elmondtad neki?

- M? Jaaa! Nem. Csak összemelegedtünk, sokat ittunk, aztán egyszer csak megcsókoltam miután kijött a mosdóból. Mert amúgy elkísértem. Érted te ezt? Életemben nem kísértem el nőt a mosdóig, nem majd megvárom, aztán még a haját is segítettem megfogni mikor hánynia kellett. És én ajánlottam fel, hogy jöjjön fel hozzánk. Vagyis hozzám, mert Aiden nem tudom, hol van. Te tudod, hol van Aiden? – darálta le egy szuszra az egészet.

- Hűha! – ennyi volt, több nem jött ki. A kérdésére meg már reagálni se mertem.

- Ja, valahogy én is ezt mondtam reggel. – reggel. Reggel? Odakaptam az óra felé a tekintetem. Háromnegyed tizenkettő múlott.

- Mikor akarod elmondani neki, hogy mizu? – vettem le a cukrot és a tejport majd vállammal a fülemhez tartva a telefont kitettem a kávékat kis tányérokra. Mi az Isten van velem. Megrázva a fejem vettem le őket a tányérokról, amiket visszatettem a helyükre utána meg azzal voltam elfoglalva, hogy néznének ki jól feltálalva mikor kijön Aiden.
Aiden?
Grace, elég legyen!

- Még várni akarok. Magamat is fel kell valahogyan készítenem. – hallottam egy ajtócsukódást majd rögtön hangszínt váltott. – Persze, anya. Majd jövőhéten lehet, hogy beugrok. Nem, nem felejtettem el az évfordulótokat. Én is téged, szia- szia! – és kinyomott. Értetlenül vettem el a telefont a fülemtől és néztem rá bambán. Csoszogásra lettem figyelmes és a háló felé kaptam a fejem. Aiden a szemét dörzsölve egy szál alsóban jött ki. Mielőtt túl sokat elidőztem volna a teste bámulásával a poharakhoz kapva nyújtottam neki az egyik csészét.