Bekódolva [BEFEJEZETT]

t w e n t y - f o u r t h - kicsi a világ

- Ez nem lesz így jó.

Ledobtam a kulcsom a pultra és felfogtam a hajam. A lakásom minden pontjában őt láttam, az ő ruhája volt rajtam, az ő illata áradt belőlük.

Telefonom csörgésére lettem figyelmes és gyorsan előkerestem.

Ismeretlen.

- Tessék?

- Mi a helyzet csajszi? – szólt bele egy ismerős hang. Hamar társítottam a hanghoz egy fejet is és elkezdtem vigyorogni.

- Hogy a fenébe lett meg a számom? – na, nem mintha bánnám.

- Kutakodtam, keresgéltem, mert hiányzott másnap valami, mintha valamit nem fejeztem volna be. És akkor rájöttem. Faképnél hagytál a bulin! És amúgy titok honnan lett meg.

- Na, ez nem teljesen így volt! El lettem hurcolva. – sétáltam a fürdőbe és ledobtam magamról Aiden ruháit.

- Micsoda? Ellopták a táncpartnerem! – akadt ki drámaian.

- El tudod ezt hinni?

- Megáll az eszem. Ki volt az? – ekkor vigyorra húzódott a szám.

- A bátyám legjobb barátja.

Ekkor csak kinevetett.

- Te dugsz a bátyád haverjával?

- Dehogyis! Isten ments! – vörösödtem el azonnal visszaemlékezve a mai fürdőszobás jelenetünkre.

- És... soha nem volt semmi?

- Semmi.

- Se ruha, se levegő.

- Liah! Elég! Nem volt soha semmi. Tinédzser koromban tetszett. Ennyi. – hazugság. Nem csak akkor. – De, ha érdekelne még néhány infó, akkor beülhetünk egy kávéra és mindent megosztok veled.

- Holnap találkozunk a belvárosi Starbucks – ban, a pláza mellett! Iskola előtt ott várlak. Reggel hét. – és kinyomott.

- Reggel hét? – néztem megrökönyödve a tükörbe. Én nem tudok felkelni annál előbb.

És így is történt, hogy fél hétkor keltem és rohangáltam össze- vissza a lakásban, hogy készen legyek a kávézóba. Nagyjából olyan hat ötvenkettőkor léptem ki a liftből és onnan sprinteltem a parkolóig.

- Jó, a kávézó körülbelül négy percre van innen, reggeli dugóval együtt negyedóra. Csodás. – azt már elfogadtam, hogy késni fogok és Liah valószínűleg le fogja harapni a fejem.

Így nyugodtan kullogtam a kávézó felé felkészülve arra, hogy letámad ehelyett egyszerre értünk oda.

- Késtél.

- Na, ne mondd Sherlock. Te se sietted el. – lökte be az ajtót én meg utána mentem. A fahéj illat beleszökött az orromba ezzel felébresztve.

- Végre már. – vigyorogtam a kávékat vizslatva. – Sürgősen meg kell innom egyet.

- Nem, előbb én! – sietett mellettem. Egymást lökdösve estünk oda a pultoshoz, aki riadtan nézte, ahogy két húsz éves az első helyért harcol és mindent megtesz, hogy a másikat hátra szorítsa ezzel elsőként rendelve.

- Claire! Vedd át kérlek! – ordított oda a másik alkalmazottnak, aki röhögve jött oda hozzánk.

- Nem vagytok normálisak. – nézett végig rajtunk miközben egy másik nyakát kitekerő pózban lefagytuk és realizáltuk, hogy mit is csinálunk. Hamar rendbe szedtük magunkat és kisimítva a hajszálakat Liah- hoz fordultam.