Köszönöm, hogy létezel [ yoonmin ff. ]

2.

2022.02.23

 [ Yoongi szemszöge ]

Itt állok egy számomra idegen utcában, gyilkolásra alkalmas fegyverrel a kezemben arra várva, hogy egy teljesen ismeretlen fiú kilépjen a házból, belefutva a végzetébe, aki én leszek. Nem hiszem el, hogy annyi idő telt el, mégis visszatért az életembe ez a két rohadék. Gyilkost csinálnak belőlem.

 Kattan a zár. Egy fiatal fiú lép ki a lakásból, maszkkal az arcán.

 - Most te jössz, Min. Aztán el ne baszd nekem.

 - Kuss. Csak hadd essek végre túl rajta.

 - Tetszik ahogy gondolkodsz. Gyerünk, csináld csak. Amint végzel futhatsz anyádhoz, anélkül hogy bármelyikőtöknek baja esne.

 Remegő lábakkal kezdem megközelíteni az alakot. Teljesen fekete felszerelésben árnyékként indulok meg utána. Mire sikerül utólérnem, pont egy sötét átjáróban lyukadunk ki. Itt az idő, meg kell tennem.

 - Elárulná, hogy mégis mi a francért követ?

Na, erre nem számítottam. Hirtelen felindulásból támadom meg áldozatomat. A földre taszítom, majd minél több helyen igyekszem megsebesíteni őt. A pulzusom az egekben, nem hiszem el hogy ezt teszem.

Amikor már úgy látom eléggé vérzik, elfutok a helyszínről, vissza Jungkookékhoz, ám meglepetésemre eltűntek. Egy cetlit találok az egyik fa törzsére ragasztva.

 'Köszi, szívem. Ígérem soha többé nem látsz minket.'

 Kell egy kis idő mire realizálom mi is történik körülöttem. A távolból nézem ahogy a haldokló fiú utolsó lélegzeteiért küzd. Ekkor gyorsan előveszem a telefonom, majd névtelenül telefonálok a mentősöknek, hogy azonnal jöjjenek a helyszínre. Pár perc elteltével már hallom a szirénákat, amelyek minimális megnyugvást adnak. Csak tudják megmenteni szerencsétlen életét.

Istenem, nagyon kérlek bocsáss meg nekem. Borzalmas ember lett belőlem.