Köszönöm, hogy létezel [ yoonmin ff. ]

19.

19.

[ Jimin szemszöge ]

Kora reggel egy morcos Yoongira keltem, aki az ébresztőt próbálta kikapcsolni telefonján, több-kevesebb sikerrel. Látványa irtó aranyos volt, magamban nevettem aranyos viselkedését.

- Hagyd csak, majd én.

- Köszi.

- Pihenj még egy kicsit, addig én ránézek a srácokra.

- Oksi, de Chim!

- Igen?

- Siess vissza hozzám.

- Úgy lesz.

Meglepetésemre Namjoon és Hoseok már ültek az ágyon, mikor bementem hozzájuk. Azt beszéltük meg, hogy 9-kor találkozunk ismét a szokásos helyen, vagyis az előtérben. Most 7 óra van, tehát még bőven van időnk.
Miután visszaértem már csak egy szuszogó Suga várt engem, amin őszintén nem lepődtem meg. Fölé másztam és kapott egy gyors homlokpuszit. Mivel még fiatal az idő úgy döntöttem hagyom még pihenni kicsit. Ez az idő pedig tökéletes volt arra hogy megcsináljam azt, amit nem szeretnék ha látna.

Nyugi, nem akarok semmi rosszat csinálni. Csak a vízálló sminket szeretném felrakni a hasamon díszelgő sebhelyekre, amit csak egy különleges olajjal lehet lemosni. Már nem tudom és nem is akarom sokáig rejtegetni őket, de a tengerparton sok az ember és nem akarom hogy megbámuljanak. Meg persze ha el is fogom mondani a történetét akkor csak Yoonginak, a fiúknak nem. Amúgy sem olyan dolog amiről szívesen beszélgetek az orvosomon és Jinen kívül. Persze vannak részletek, amiket ők sem tudnak, de az mellékes. Nem is kell, hogy tudják.

Munkám befejeztével kiléptem a fürdőszobából, majd a szerelmem felé sétáltam.

- Yoongi, ébresztő. - semmi.

- Suga, kelj fel. Idő van. - még mindig semmi.

- Cukorka, ébredj kérlek. - morgás. Végülis, haladunk.

- Szerelmem, itt az ideje felkelni. - megrázogattam vállát, mire végre rámemelte gyönyörű tekintetét.

- Jó reggelt, szívem.

- Ez nem egy jó reggel.

- Mégis miért nem?

- Mert nem adtál jó reggelt csókot. - kijelentése után elég nehéz volt komolynak lennem, azonban kitaláltam egy módot a gyorsabb elkészüléshez.

- Nem is kapsz, amíg kész nem vagy. - erre persze már rögtön kipattantak a szemei.

- Héé, Park Jimin, ez nagyon nem fair!

- Ó, dehogynem. Na, egy-kettő, igyekezz, vagy egész nap semmit sem fogsz kapni!

- Ezt még visszakapod, Jiminie. De még hogyan.... - kaján vigyor jelent meg arcán, én pedig diadalittas mosollyal néztem végig, ahogy kevesebb mint 10 perc alatt mindennel végez.

Elém áll büszkén, én pedig beadva a derekam jutalmazom meg őt egy szerelemmel teli csókkal.

- Ügyes vagy.

- Tudom, de akkor is nagyon meg fogod ezt bánni. Nem volt szép húzás.

Elindul felém, mire én hátrálni kezdek. Lassú léptekkel jön egyre csak közelebb hozzám, én pedig nekiütközök az ágynak. Hát, ennyit a menekülési útvonalról.
Derekamat átkarolva ránt magához. Ilyen közel még sosem voltunk egymáshoz. A levegő szikrázik, pulzussom az egekben. Mindenünk összeér. Szó szerint, mindenünk. Ha így folytatja nem valószínű, hogy időben leérünk majd...
Megsimogatja arcom, állam alá nyúlva felemeli a fejem majd vadul kezdi falni párnácskáimat. Egyik pillanatban végignyal ajkaimon majd gyengén megharap, minek hatására halk nyögés hagyja el azokat, ezzel bejutást adva neki. Nyelve felfedezőútra indul a számban, keze pedig a fenekemen.
Eldönt az ágyon, felém kerekedik. Már éppen megszabadított volna a felsőmtől, amikor csörögni kezdett a telefonja.

- Esküszöm, megölöm azt aki miatt abba kellett hagynunk.

- Mi az, Nam?

- Csak azért hívlak, mert mi már kész vagyunk. Ha gondoljátok és ti is kész vagytok, indulhatunk hamarabb.

- Megkérdem Jimint.
- Akarsz hamarabb indulni?

- Felőlem mehetünk.

- Oké. Joon, megyünk. Aha, igen. Jó. Na hali.

Letette, majd hozzám sétált.

- Ezt még folytatjuk, kicsi. - mondta vággyal teli szemekkel.

- Legyen úgy. - nem tudom mikor bátorodtam meg ennyire, de egyáltalán nem bántam, és ahogy láttam Suga sem.

Végül kipirosodva ugyan, de elhagytunk szobánkat. Ami késik, nem múlik. Azt hiszem nemsokára eljön az ideje.