Köszönöm, hogy létezel [ yoonmin ff. ]

7.

[ Jimin szemszöge ]

- Jin, hátrajönnél egy kicsit?

- Persze, itt vagyok. Mondd csak.

- Gond lenne ha ma már nem állnék be segíteni? Alig állok a lábamon. Azt hiszem vissza kell majd mennem a dokihoz...

- Csak nyugodtan, itt maradnod sem muszáj. Majd én bezárom a helyet, te menj csak haza és kérj egy időpontot Kim orvoshoz!

- Köszönöm, te vagy a legjobb!

- Ugyan, mire valók a barátok. Na, tűnés a szemem elől!!!

Nevetve siettem ki a kis pihenőszobából. Jin pár hónappal hamarabb kezdett el itt dolgozni mint én, anya egyik barátnőjének a fia.

Már éppen indulni készültem, amikor egy ismerős alakot láttam meg belépni az ajtón, ám ezúttal némi változással. Haja szürke színben pompázott, annál az asztalnál foglalt helyet, ahol a múltkor is a barátaival. Mivel úgy tűnt nem vett észre, gondoltam odaköszönök, mivel egyedül volt.

- Szia! Meglett a múltkor a tárcád?

- A micsodám? Ohh, Jimin, szi...szia. Igen megtaláltam, a kocsimban volt!

- Örülök neki. - kicsit hezitáltam, majd újra megszólaltam.
- Nem bánod, ha leülök hozzád egy kicsit?

- Nem, maradj csak. Úgyis egyedül vagyok. Nem mintha nem vágynék a társaságodra, de... nem kerülsz bajba?

- Bajba? Mégis miért?

- Hát, dolgozol.

- Jaa, hogy az. Mára befejeztem, nem éreztem jól magam. Jin viszi tovább a mai napot, ő a legjobb barátom.

- Értem, de ezek szerint nem vagy jól. Esetleg történt valamit? Már ha nem túl tolakodó... - milyen figyelmes... Ez tetszik.

- Nem, semmi baj. De elég hosszú sztori, inkább nem beszélnék róla. - úgy éreztem itt az ideje minél hamarabb témát váltani, erre pedig kapóra jött Jin érkezése a konyhából
- Jin, idejönnél kérlek, felvenni a rendelést?

- Repülöök! Mit hozhatok az uraknak?

- Nekem hozz kérlek egy jegeskávét, neki pedig egy Americano-t, ha nem csalnak az emlékeim. - félénken pillantottam rá a velem szemben ülőre, akinek enyhe pír jelent meg az arcán. Zavarban lenne?

- Igen, egy Americano-t szeretnék, és mindkettőnkét én állom.

- Ugyan Yoongi, erre semmi szükség.

- De igen, ragaszkodom hozzá. - ha beadom a derekam, kapóra is jöhet... Jiminie, ne hagyd veszni a lehetőséget!

- Rendben, de cserébe el kell mennünk egyszer együtt vacsorázni. - kíváncsian figyelem reakcióját.

- Hát, rendben. Nincs ellenemre.
- Egyébként Jimin... - ijedten kapom fel a fejem. Rájött volna mit tervezek?

- Igen...?

- Honnan tudod a nevem? - nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem ennek a kérdésnek. Időközben azt sem vettem észre, hogy Jin kihozta a rendeléseket.

- Hát ööö... - az az igazi, ha egyenes leszek vele.
- Mikor itt voltatok a barátaiddal, hallottam mikor a neveden szólítottak, aztán rád is kerestem face-en...

- De nem jelöltél be.

- Valóban nem.

- Miért?

- Mivel akkor láttuk egymást először, nem hittem hogy visszaigazolnál...

- Rosszul hitted. A telefonszámodat elkérhetem? - hogy mi? Tényleg számot fogunk cserélni?

- P-persze, add ide a telefonod és elmentem neked, Park Jimin néven.

- Azt megköszönném. - mosolygott rám úgy, mint ezelőtt soha senki.

( Írói megj.: lehet, hogy ezután kicsit ritkábban hozom majd a részeket. Szeretném megvárni, míg megnövekszik kicsit az olvasók száma, remélem megértitek <3 )