Köszönöm, hogy létezel [ yoonmin ff. ]

17.

[ Yoongi szemszöge ]

Hosszú idő óta most először sikerült kialudnom magam. Még mindig kiráz a hideg, ha az éjjel történtekre gondolok. Komolyan alig hiszem el, hogy megtettem.
Pedig így van, és jelenleg is a karjaim között szuszogó csodálatos teremtmény édes arcát figyelem alvás közben. Nincs szívem felébreszteni, pedig már itt lenne az ideje. A tervezettnél sokkal tovább aludtunk.
Lassan simogatni kezdem haját, majd áttérek pofijához melyre apró puszikat hintek. Nyitogatni kezdi pilláit és egy kómás mosolyt kapok tőle, ezzel jelezve, sikeresen felkeltettem.

- Jó reggelt, álomszuszék.

- Jó reggelt. Régóta vagy fent?

- 10-15 perce.

- Felkelthettél volna.

- Sokkal jobbnak láttam, ha csak nézlek.

Ismét mosolygott egyet, immáron élénkebben mint ébredés után. Nem szólt semmit, csak kíváncsisággal pásztázta arcom. Mintha várna valamire.

- Mi a baj?

- Semmi.

- De, van valami. - föléhajolok, de arca érzelemmentes.
- Miért néztél így rám?

- Csak a megfelelő pillanatra vártam. - nem értettem hogy mire gondol mindaddig, amíg nyakamat átkarolva húzott le magához, egy hosszú csókba invitálva engem.
- Csak a reggeli csókomra vártam.

Mindketten elmosolyodtunk, majd arcára puszit nyomva le szerettem volna szállni, azonban ő nem hagyta.

- Maradj még kérlek. - magára húzott, így kénytelen voltam mellkasára hajtani a fejem.
- Legyünk így egy kicsit. Annyira jó. - igaza volt, hiszen tényleg elmondhatatlanul jó érzés. Nagyjából 5 percig feküdhettünk így, mikor éreztem, Jimin visszaaludt. Most új taktikát használva, álla vonalától kezdve lassan haladtam lefelé nyakára, apró csókokat lehelve minden egyes pontra. Azt hiszem jó munkát végeztem, hiszem szerelmem megszólalt.

- Yoongi, ez nagyon jó, de ne most csináld kérlek.

- Miért?

- Mert gondjaim lesznek. - kissé zavarba jöttünk mindketten, mégis boldogsággal töltött el hogy ilyen hatással vagyok rá.

- Jó-jó, abbahagyom. Gyere, nézzük meg azt a két szerencsétlent, élnek-e még egyáltalán.

Nagy nehezen átvonszoltuk magunkat Jooniék szobájába, ám ott nem várt látvány tárult elénk. Hoseok a földön feküdt magzatpózban, egy párnát szorongatva, Namjoon meg az ágyán ült, közben fejét fogva.

- Hát veletek meg mi van?

- Mi lenne. Másnaposság.

- Minek iszik aki nem bírja... - gúnyolódtam rajtuk, mire két gyilkos pillantást kaptam válaszul.

- Jiminie, te meg minek vagy ilyen piros? - kérdezte tőle Nam. Eddig nekem fel sem tűnt, bár most nehéz lesz kimagyarázni magunkat...

- Mi? Piros? - szerelmem a tükörhöz szaladt, hogy megbizonyosodjon róla, valóban kipirult-e az arca.
- Igazából fogalmam sincs. Talán csak a meleg miatt. - vakarta meg zavartan tarkóját.

- Vagy a mi kis Yoongink miatt... - Hoseok szerintem megtervezte ezzel a mondattal a halálát. Amint befejezte a beszédet, megfogtam egy párnát és erőből vágtam hozzá.

- Mit is mondtál, Hoseokie?

- Se...semmit. Elnézést...

- Én is így gondoltam. - próbáltam tartani magam de nem sikerült, így pár másodperc múlva röhögőgörcs jött rám, látva Hobi ijedt arcát. Utánam már mindenki nevetett, de nem azon amin én, hanem a nevetésemen.

- Na jó, a reggeli hastorna is megvolt. Öltözzetek, már ígyis késésben vagyunk a megbeszélthez képest. Fél óra múlva az előtérben találkozunk!

[ Jimin szemszöge ]

Miután otthagytuk a két bolondot, megbeszéltük hogy gyorsan lezuhanyzunk, mivel este már nem volt érőnk hozzá.
Már éppen öltözni kezdtem volna, amikor realizáltam hogy nem hoztam be magammal a ruháimat, amit fel akarok venni. Az ágy szélén hagytam őket.
Kimentem volna, de a törölköző éppen csak az alsó felemre elég, így teljes felsőtestem takarás nélkül lenne. Nem hagyhatom, hogy Yoongi meglássa a hegeimet... Még nem tudnék beszélni róluk. Gyorsan ki kellett találnom valamit, így az ajtóhoz siettem.

- Suga, itt vagy?

- Itt vagyok. Mi a baj?

- Az ágy szélén hagytam a cuccaim. Idehoznád őket, kérlek?

- Persze.
- Tessék, itt is vannak. - résnyire kinyitottam az ajtót s mögé bújva villám sebességgel vettem át a ruhadarabokat.

Valószínűleg most azon jár az esze, miért nem mentem ki én magam értük. Egyszer úgy is el kell majd mesélnem neki, de még nem most. Szükségem van egy kis időre.