Miután tíz percig ültem kint a friss levegőn csukott szemmel, úgy döntöttem mindenkit megnyugtatok bent, hogy jól vagyok. De nem tudtam. Egy kéz megakadályozta. Egy alacsony, szemüveges, kopasz, dagi középkorú férfi állt a hátam mögött, de még mielőtt jól szemügyre tudtam volna venni már előttem volt.
- Ma....maga...me..g..ki...cso..da.? -kérdeztem tőle reszkető hangon, egyrészt azért, mert november közepe volt és nagyon váztam, másrészt azért, mert féltem.
- Én Desmond Tiny vagyok. Az ember, aki elmondja életed értelmét. Ugyan is vámpír vagy.
- Mi vámpír? Persze! El kell hinnem? Vagy csak ez születésnapi ajándék? Figyeljen ide, ez nem jó viccnek sem. Ne vicceljen mert én hiszek az ilyenekben. Boldogítson mást!
- Elisabeth, Elisabeth. Ha hiszel ezekben a dolgokban, akkor nekem is hiszel csak még nem tudod feldolgozni. Meghallgatsz vagy életed elkövetkezendő részében halálra ítéled magad?
- Még nem akarok meghalni szóval.... Mondja mi a szituáció.
-Nos...
Buta ötlet ha nem hallgatom meg mert igazán érdekes dolgokat mondott.
