Ha találkoznátok szakítás után
Chan:
Évek teltek el, amióta vége lett a kapcsolatodnak Chan-nal. Azonban hiába múlt az idő, a fájdalmat, és a bizakodást nem tolta el. Benned volt az a kis remény, hogy visszajön érted, hogy ott tudjátok folytatni, ahol abbahagytátok. Amíg rá vártál nem ismerkedtél senkivel, nem volt senkid. Azt már nem tudtad, hogy Chan is így tett-e, vagy már túllépett. A liveokban követted életét, az instagramon, Twitteren, és egyéb közösségi hálózatokon. Nem haragudtál már rá, amiért így döntött, nagyon az elején sem, de már teljes szívedből bocsátottál meg neki. Barátaid szerint ideje lenne tovább menned, hiszen nem fog visszajönni, de a remény ez ellen buzdít. Azt súgja füledbe egyszer visszafog jönni, veled marad, amíg azt szeretnéd, és annál tovább.
Éppen a munkával végeztél mára, munkatársaddal oldaladon. Az épület ajtaját zártad be, miközben kollégád azt hajtogatta mennyire szeretne veled elmenni egy randira. Százszor elmondtad már neki, hogy már van valakid, akit szerethetsz, ő mégsem ért belőle.
- figyelj, nem akarlak megbántani, kedves srác vagy, meg minden, tényleg bírlak, de mint csak barát!- fordultál felé. - már van egy személy az életemben, aki velem van. - tetted hozzá. Nem akartad megbántani, de már a hócipőd tele volt a zagyvaságaival.
- mindig ezt mondod, de sosem látlak senkivel, aki olyan téren közel állna hozzád!- zokon vette visszautasításodat, és ezt tudtodra akarta adni.
- mert neki is van egy állása. Nincs mindig ideje arra, hogy engem peszráljon. Attól, hogy te nem láttál vele, az nem azt jelenti, hogy nincs. Plusz te az egyik végében laksz a városnak, én a másikban, nem szoktunk olyan sokszor összefutni. - nem akartál vitatkozni. Fáradt voltál, haza akartál menni, de feltart a marhaságaival. Chan-t említve marni kezdett a szíved. Tényleg nem volt közöd hozzá évek óta, mégis úgy gondolod, mivel nem mondta ki, hogy felejtsétek el egymást, és azt mondta vissza fog térni úgy gondoltad, ő még hozzád tartozik.
- de még egy szót sem ejtesz róla! Nincs semmi, ami tudatára adná az embernek, hogy neked van valakid! Mindig egyedül lehet látni téged, a médiára sem posztolsz róla, nem említed meg sehol! - bűnbánóan pillantottál le a földre. - ha szerelmi bánatod van, mondd meg nyugodtan, kivárom, míg túl teszed magad, de engedd, hogy veled legyek! Én szeretlek!- szinte könyörgött neked, mégsem érezted azt, hogy ez meghatna téged. Chan-t akartad, hogy ő könyörögjön neked, nem ő.
- nincs szerelmi bánatom, nagyon is boldog szerelmi életem van. Az pedig nem tartozik rád, mert magánügy. Attól, hogy nem teszem ki az internetre, nem írom ki minden percben mit csinálunk, az nem azt jelenti, hogy nincs! Én nem szeretlek, próbáld már megérteni, könyörgöm! Féléve ezt hajtogatom, nem szeretlek! - a szavak csak úgy dőltek belőled, megszeppenve állt előtted a fiú. Felmérgelt, nem bírtad már tovább tartani magadban.
- kérlek, T/N!- fogta meg kezeidet. Reménykedő szemei csillogtak, ahogy a te szomorú tekinteted után kutattak. Miért voltál szomorú? Mert Chan hiánya újra fellépett, hozva magával a lelki, és fizikai fájdalmat.
- ha azt mondta nem, akkor nem!- lépett melléd egy ismerős hang gazdája. Füleid régen hallották már ezt a hangot ilyen közelről, mégis tudtad ki ő.
- te meg ki vagy? - undorral az arcán nézett rá.
- a vőlegénye. - karolta át a derekad. Arcát tudtad nézni, nem változott túl sokat. Hogy bizonyítsa igazát homlokodra csókolt.
- elnézést...- hajolt meg a srác, s elhúzta a csíkot.
- tényleg te vagy az?- szemeid megteltek könnyel, ezért sem lepődnél meg, ha egy tök idegen pasi állna előtted.
