The Hunter

4.

Michael elmesélte, hogy azért van ez az egész felhajtás, mert Isten a földre küldte az angyalokat a démonok miatt, hogy megvédjék az embereket, viszont a harcok miatt a létszám megcsappant, és mivel csak a 7 fő angyalnak van varázsereje, a többi angyal nem volt annyira sebezhetetlen. Azért, hogy a létszámot vissza növeljék Isten azt a feladatot adta az angyaloknak, hogy találják meg a lelkük másik felét, mert csak azzal a személyel tudnak új nemzedéket alapítani. Voltak angyalok, akiknek más angyal volt a társa, de volt akinek nem. Itt jönnek képbe az angyalokhoz hasonló teremtmények, az emberek.

Az angyalok azért is portyáznak, hogy megtalálják ezt a személyt, és azért is, hogy a démonokat mészárolják.

A démonok is megtudták ezt, így visszább húzódtak és tervet szőttek. Mivel nekik is szükségük volt az emberekre, mert rájuk is tartozott ez a lélektársas dolog sok embert raboltak el, vagy ha nem volt lélektársuk, akkor megölték, hogy az angyalok az nélkül maradjanak.

Mivel az angyalnak egy lélektársa van, ezért van az, hogy ha megtalálják egymást a halandó halhatatlan lesz.

Mivel nagyjából ennyi, így Michael elhallgatott, hogy hagyja megemésztődni nekem az információkat.

- És mi van akkor ha csak az egyik fél érezte a bizsergést? - tettem fel a már beszélgetés eleje óta tartogatott kérdésem. Michael tanácstalanul nézett rám.

- Olyan nem lehet. Kellett volna érezned. Lehet, hogy a félelmed miatt nem vetted észre.

- Észre vettem volna ha megtörtént volna.

Ez igaz. Csak nem néztem volna keresztül ezen a tényen!

- Nos akkor csak egy dolog van, hogy hogy derítsük ki ezt, mivel ez az érzés csak az első testkontaktuskor van.

Nagyot nyeltem. Remélem nem arra gondol amire én.

- Mi lenne az?

- Szerintem te már tudod. - itt Osca-ra bökött a fejével. Nem. Nem nem! Én biztos hogy nem fogok vele! Nem!

- Nem... nem! Nem! Én biztos hogy nem!

Felálltam az asztaltól és amilyen gyorsan csak tudtam az ajtóhoz mentem.

- Freya! - Osca kétségbeesetten szólt utánam, és hallottam, ahogy a széke nyitorogva húzódik hátra.

- Ne. - Michael hangját már alig hallottam, mert már becsukódott az ajtó.

Ki kell jussak innen de azonnal!

Az idegen folyósókon haladva egyre jobban elhagyott az erő. Hogy kerültem én ilyen helyzetbe?

Mikor már biztos voltam abban, hogy jobban eltévedni már nem tudok leültem az egyik szobor lábához és magamhoz húztam a térdeimet, hogy megtartsák a fejem.

Mi tévő legyek? Lejutni nem tudok, nincs szárnyán és nem akarok a "központba" palacsintaként kilapulni.

A hangos és zavaros lélegzetemtől, és a hevesen verő szívemtől alig hallottam meg, hogy milyen nagy zűrzavar lett. Lentről jön.

Óvatosan kilestem a szobor mögül hogy lássak ki. A folyosó végén rengeteg angyal repült össze vissza, közéjük repültek be a fegyveres katonák. A sok szárny közül egyre több lett a fekete.

Démonok!

Hogy van ennyire kevés eszük, hogy egy angyal kastélyt megtámadnának? Biztos tudták, hogy erre nem számítottak az angyalok, ami igaz is volt. A démonok javában erőfölényben voltak, pláne hogy még fegyverük és fekete páncéljuk volt.

A nagy tömegben megláttam tulakodni egy fehér szárnyú fekete páncélos angyalt is. Szóval vannak árulók is.

A folyosó másik feléből lépteket hallottam. A szívbaj jött rám, mikor megláttam két démont elhaladni a másik, kereszteződő folyósón. Pont középen voltak, mikor a felém lévő elfordította a fejét és meglátott engem. Egyből kivert a víz.

Tudtam hogy végem van, pláne, hogy esélyem sincs menekülni, mert: (egy) ők sokkal de sokkal gyorsabbak, (kettő) a folyosó mindkét végén ellenség.

Azonnal felém indultak hatalmas mosollyal az arcukon. Megragadtam a szoknyámat és enyhén felemelve felpattantam és rohanni kezdtem teljes erőmből a tömeg felé remélve, hogy Osca köztük van.

A két démon nevetve futott utánam, majd hamar repülésbe kezdtek.

Már éreztem, hogy elkapnak, így ijedtemben elkiáltottam magam.

- Osca!!!

Az áruló angyal azonnal rám kapta a fejét.
A folyósóra elém azonnal bevágott egy angyal és esélyem sem volt megnézni ki már vitt is el onnan.

Zihálva néztem fel megmentőmre, Agelosra.

- Agelos! Istenem... köszönöm.

Az angyal hamar kivitt a palotából és elvitt a közeli romokhoz.

- Rachel valamelyik romnál lesz.

- Ti meglesztek?

- Nem ígérhetek semmit! - ezzel már ott is hagyott. Hamar behúzódtam a romok árnyékába.

- Rachel!.... Rachel! - nem mertem kiabálni, így 5 méterenként mondogattam a nevét.

- Itt vagyok! - mondta egy halk hang egy nagy tető maradék mögé bújva.

Azonnal odamentem és elbújtam mellé.

- Csak te vagy?

- Igen, Agelos akkor hozott ki, mikor elkezdődött ez az egész. Ez után azonnal visszament harcolni. Oscával mi van?

- Nem tudom, Michaelnél voltunk mikor otthagytam őt és elmentem.

- Miért hagytad ott?

- Nem igazán volt a legjobb alkalom vele lenni...

- Arról beszélgettetek?

- Igen...

Halkan elmeséltem neki nagy vonalakban, hogy mi történt, Rachel csendben hallgatta. Mikor végeztem csak akkor szólalt meg.

- Én is hasonlóan reagáltam, viszont veled ellentétben én éreztem a bizsergést. És most már bevallom, hogy már akkor tetszett nekem Agelos, csak nem akartam bevallani magamnak. Rachel arca pirosabb lett a rózsánál. Elmosolyodott az emlékre.

- Te legalább jól jártál. Én nem tudom hogy Osca e az igazi. Semmi rosszat nem tedd, azon kívűl hogy elrabolt. - na ja ez nem hallatszik a legjobban- De nem akarok vele... lenni csak azért hogy megtudjuk valóban ő e a nagy ő.

- Biztosan ő, hisz nem volt sosem az, hogy csak az egyik fél érezze.

- De én még nem állok készen arra. - itt jobban összehúztam magam.

- Nem is most kell. Senki se mondta hogy most kell. Osca biztos ad időd neked. Ismerem őt. Lehet az elején durva veled és utálod, de ezt csak a látszatért teszi, mert még sem lehet kenyéren kenhető, hisz ő egy tábornoki angyal.

- Egy mi?

- Ő a katonai angyalok feje, majdnem akkora a hatalma, mint a fő angyaloknak.

- Valóban?

Itt kétszer is megnéztem a mellettem ülőt, hogy biztos nem e hazudik.

- Valóban. De ha megszeret biztos te leszel az első számára.

Ezen gondolkodtam egy darabig.