The Hunter

7.

Rachel igazán beleélte magát a mesélésbe, hogy miként jöttek rá, hogy Exael információkat lop a démonoknak 6 hónap alatt, így nem akartam a kérdéseimmel félbeszakítani, így csendben ültem a kanapén és hallgattam.

Mikor végzett a részletes beszámolóval össze szedtem a kérdéseket a fejemben és már készültem megkérdezni, de Osca félbeszakított minket.

- Bocsánat, hogy félbeszakítottam a beszélgetést, de ideje le pihenni. Rachel, Agelos már vár a lakosztályában.

Rachel adott egy gyors ölelést, ami engem nagyon is meghökkentett, de jól esett és otthagyott.

Csak akkor vettem észre Osca véres ingjét, mikor mellém ült.

- Osca mi történt veled?

- Találkoztam a régi ismerőseiddel.

- Amandáékkal? - kérdeztem nagy szemekkel. - Vagy is azokkal akikkel aznap voltam?

- Igen, velük. Megtámadtak, miközben Exael nyomait követtem és egy nyíl eltalált, de nem komoly. Csak sajnos abba kellett hagynom a keresést, mert egyre többen jöttek. Azt hiszik megöltelek....

- Nos ezért nem őket kell hibáztatni... de talán ha hazaengednél tudnák néhány szót váltani velük.

- Ez nem így megy Freya. És ha elengednélek is nem hinnének neked. Azt hinnék hogy megőrültél és ki tudja mit tennének veled.

- Ők nem olyanok! - a sértésére annyira felkaptam a vizet hogy úgy fel ugrottam a helyemről mintha égő vassal szúrtak volna meg. Dühösen néztem rá az angyalra, aki semmit nem mondó arccal nézett engem.

- De, pontosan olyanok. Volt erre példa... régész rég... - itt a hangja elhalkult és lesütötte a fejét. - 50 évvel ezelőtt egy angyal, akit közelről ismertem megtalálta a nagy őt. Pont a ti klánotokból. Darea volt a neve. Szép fiatal lány volt. Pont olyan személyiséggel mint a tiéd, ő is azt hitte ezzel rátudja venni az embereket, hogy bízzanak az angyalokban. A párja hazavitte, ahol ujjongva fogadták őt addig amíg meg nem szólalt. Mikor elmondta, hogy mit akar bezárták őt és mindenféle módszerrel kínozták, hogy mondja el ki vette rá erre. Mivel nem hittek neki majdnem a kivégezték, de sikerült megszöknie. Nem messze a törzstől találkozott a párjával, addigra semmi ereje nem maradt. Nem vette észre hogy a törzs vadászai követték őt, így elvetette őket a párjához, majd mindkettőjüket megölték.

Zakatoló szívvel hallgattam végig ezt a szívszorító szerelmes történetet. Szóhoz se jutottam.

- Nem akarom, hogy téged is bántsanak Freya! Ne kérd tőlem, hogy a saját halálodba vigyelek! - Osca is felállt, majd óvatosan megölelt. - Ebből nincs kiút. Aki nem ugyan azt vallja amit ők az meghal. Senkinek sem jár könyörület.

- Az a lány... kinek a gyermeke volt?...

- Az akkori vezér húga volt. Alig volt 20 éves.

Megfagyott bennem a vér. Hogy nem mesélték, hogy a nagyapám húgát ilyen módon ölték meg?

- Nekem... nekem azt mesélték kiskorom óta, hogy az angyalok ölték meg őt...

- Freya, ideje rájönnöd hogy nem minden igaz, amit az ember mond. Sőt! Legtöbbször hazudnak, vagy kiszínezik a dolgokat a saját javukra. Szerinted milyen fényt vetett volna az igazság a klánra?

Akár mennyire fájt muszály volt bevallanom, hogy igaz.

Sóhajtva léptem hátra ezzel szétválasztva egymást.

- Gyere, vacsorázunk, hosszú volt a nap biztos megéheztél.

Ha nem említi észre sem veszem, hogy valóban nagyon éhes lettem, hisz semmit nem ettem eddig ma. Gyorsan leültem a megterített asztalhoz és falatozni kezdtem. Volt itt minden jó: hús, kenyér, gyümölcs, bor, sütemény.

Mikor eleget ettem jól lakottan dőltem hátra az aranyozott székben.

- Ez isteni volt!

Osca behívtatott két angyal lányt akik el pakoltak helyettünk én pedig bementem a fürdőbe rendbe szedni magam. Ott már várt a tiszta háló ing.

Teljesen elmerültem a meleg vízben és csak akkor jöttem a felszínre mikor a tüdőm szúrni kezdett.

Nehezen váltam meg a melegtől, de mivel nem akartam Oscát megvárattatni így hamar elkészültem.

Vissza mentem a szobába és lefeküdtem az ágyba. A lehető leginkább a szélére húzódtam és bealudtam még mielőtt Osca kijött volna a fürdőből.

Éjjel tájt izzadtan és zihálva ültem fel az ágyban. Nagyokat nyeltem a levegőből, hogy lenyugtassam magam. Valami fura érzés öntött el álmomban. Mintha valaki figyelne. Hiába néztem körül a lakosztályában nem volt senki ott. Osca nyugottan aludt mellettem így feltételeztem, hogy csak egy álom miatt érzem ezt. Lassan és halkan mentem a fürdőbe, hogy ne keltsen fel az angyalt és megmostam az arcomat.

Pont mikor kiléptem az ajtón a terasz előtti hosszú fehér függöny fel libbent. Összehúzott szemöldökkel néztem az említett helyre, hisz tisztán emlékszem, hogy Osca akkor csukta be az ajtót, amikor én a fürdőbe mentem.

Lassú léptekkel mentem oda majd elrántottam a függönyt. A Hold fénye enyhén bevilágította a szobát.

Már fordultam volna meg, amikor koppanás hallottam kintről.

Lassan kinyitottam az ajtót és kikukucskáltam, de még mindig nem láttam senkit ott. Felbátorodva kimentem a teraszra de nyitva hagytam az ajtót a biztonság kedvéért.

A látvány valami elképesztő volt: pont velem szemben volt a Hold teljes méretében. Körülötte az égbolt telis-tele kis csillagokkal.

Sehol egy felhő nem csúfitotta a látványt.

A hideg szél meglibbentette a hajamat amitől libabőrös lettem. Jobban összehúztam magamon a köntöst és a korláthoz mentem. Le nem néztem, csak előre, amit meg is bántam pár pillanat múlva, ugyanis egy alak ugrott elém és azonnal befogta a számat, és a deremanál fogva nem hagyta hogy el fussak.

Abban a pillanatban, hogy a keze hozzámért olyan erős lökés hullám ment át a testemen, hogy majdnem össze estem, ha nem fogott volna olyan szorosan az az alak.

Ő is egy pillanatra habozott. Éreztem hogy meggyengűl a fogása, majd egy halk csukódást hallottam mögöttem.

Becsukta az ajtót.

Felnéztem a tőlem két fejjel magasabb alakra.

A felismerés tőrként hasított belém. Ő az az angyal! Ő Exael.

Hevesen dobogó szívvel néztem abba a két sárga szempárba.

- Ne kiabálj, jó?

Bólintottam így levette a kezét a számról és megfogta a karomat.

- Ki vagy? - a szeme csak úgy szikrázott, de nem volt ilyesztő. - Mit keresel ennek az... angyalnak a lakosztályában?

- Nem fogok semmit sem mondani egy árulónak! OS....!!!- mielőtt kiáltani tudtam volna Exael leszorította a számat egy kendővel, és azonnal felkapott a földről.

Átugorta a korlátot és egy kötélbe akaszkodva lecsúszott pár emeletet, majd a peremen álló hintóba dobott ami azonnal elindult velünk. Biztos valaki hajtotta csak nem láttam ki.

Ficánkolva próbáltam szabadulni de hiába. Az angyal sokkal erősebb volt.

Az ablakból kinézve láttam Osca alakját mögöttünk de rohamosan távolodott, ugyan is mi konkrétan száguldottunk.

A hatalmas sebességtől és a félelemtől felkavarodott a gyomrom.

- Ne félj nem foglal bántani! - Exael szavai alig ha voltak hatásosak. A hintó egyik sarkában húztam meg magam, a lehető legtávolabb az angyaltól.