5.

9 0 0
                                    

Három óra várakozás után eluntam az életemet, így elkezdtem felfedezni az épületet, bizonyára fegyver raktár volt, mert a földön pár más-más méretű kés hevert. Átmentem egy másik szobába, ahol örömömre találtam egy régi íjat, és a sok törött nyíl között egy épet is.

Azonnal felvettem a földről és gyorsan vissza siettem Rachel-hez, aki ez idő alatt végig értem aggódott.

- Freya az Isten áldjon meg, elment az eszed? Ha észre vesz egy démon nekünk végünk!

- Ezzel már nem. - itt diadalittasan felemeltem a szerzett fegyvert.

- Egy nyíl? Az kevés lesz ahhoz, hogy egy csapat démont legyőzz, vagy akár egyet is megölj.

- Megölni lehet nem tudom, de repképtelenné még tehetem.

Rachel feladón rázta meg a fejét.

- Csak kérlek ne menj ki. És az ablakhoz se.

- Akkor nem tudom használni!

- Nem is kell! Hamarosan itt lesznek a többiek és majd ők megvédenek!

- Mint az elmúlt 3 órában? Kétleném.

Kilestem az ablakon, és pont láttam, hogy a fekete páncélos angyal repül nem messze tőlünk.

Ki rohantam az udvarra és a magasba emelve az íjamat becéloztam. Mivel nem vett észre könnyű volt.

Mire Rachel kirohant én már lőttem és telibe találtam az egyik szárnyát.

Kapálózva zuhant le a magas fűbe.

- Megvan! - itt azonnal Rachel felé fordultam.

- Eszedbe ne jusson oda menni!

Vissza fordultam és megnéztem kb hova esett le.

A szemem sarkából láttam, hogy egy csoport angyal tart felénk. Kb 5en voltak.

Osca volt legelől, Agelos mellette.

- Agelos! - Rachel azonnal a nyakába ugrott, mire az angyal felszisszent. - Megsérültél? Hol? Ugye nem súlyos?

- Megleszek, Oscával ellentétben az én sebem nem mély.

Itt az említettre néztem, aki valóban vérzett és az oldalát szorította.

- Be kellene kötni. - mondtam elhúzva a szám.

Itt az angyalok fel nevettek. Értetlenül néztem rájuk.

- Nem kell, hamarosan begyógyul magától. Ezért jó ha angyal vagy, csak néhány seb halálos. De azért köszönöm, hogy aggódsz miattam. - Osca mosolyogva nézte értéktelen fejemet. Én a mellkasom előtt összefont karral fordultam el enyhén tőle és felvontt állal sértődötten válaszoltam egyből.

- Én NEM aggódok miattad.

Az angyalok még jobban nevettek. Osca mosolya lehervadt.

- Persze.

- És... mi van akkor ha a szárnyasok sérül meg? - kérdeztem mivel remélem nem potyára lőttem meg azt a démont... vagy is angyalt.

- Ha nagyon súlyos akkor belehalsz, ha nem akkor egy ideig nem tudsz majd repülni. Amúgy miért kérded?

- Basszus tényleg! Képzeljétek Freya talált egy nyilat és egyetlen lövéssel lelőtte azt az áruló Exael-t! - Rachel szeme Agelosról rám vetült. Én csak zavartan lehajtottam a fejem és a hajamat kezdtem bizgerálni.

- Komolyan? - Osca nem hitt a füleinek.

- Nem komoly, szerintem nem lett súlyos...

- Hova esett le?

- Valahova oda. - itt felemeltem a jobb karom és az említett irányba mutattam. Osca azonnal elindult gondolkodás nélkül. - Várj! Mi van ha még elég erős? Megtámadhat! - azonnal futottam utána és a többiek is követnek.

- Ha valóban eltaláltad a szárnyát hidd el nem fog harcolni, még akkor se ha csak épp eltaláltad. De attól még te maradj távol tőle!

Nem hallgattam rá. Szorosan követtem és pár perc után elértünk oda ahova esett. A fű lenyomva volt, legalább 4 méter szélességben, arany vér csillogott mindenhol. Viszont test sehol.

Osca összevont szemöldökkel követni kezdte a vér nyomokat az erdő felé, ami kb 2km-re volt tőlünk.

- Agelos, vidd haza a többieket, én elintézem őt.

- Várj! Mit akarsz csinálni vele? - kérdeztem aggódó telintettel. Nem, nem az árulót féltettem, hanem őt.

- Elintézem, hogy többet ne áruljon el senkit se.

És ezzel ott hagyott minket. Értetlenül néztem a többiekre.

- Pontosan mit is csinált ez az Exael?

- Majd otthon elmesélem. - Rachel Ageloshoz lépett aki felkapta a kezébe és elrepült vele. Hozzám egy idegen angyal lépett, majd az engedélyemmel felvett és hazavitt.

The HunterWhere stories live. Discover now