The Hunter

3.

Arra keltem fel, hogy valakik beszélgetnek. Óvatosan lestem ki pilláim alól. Agelos és Osca beszélt az ablak előtt állva. Az ég már aranyszínben pompázott, ezzel tudatva velem, hogy én bizony egy jó ideig aludtam.

Magamban átkozódtam, amiért hagytam hogy ez történjen, hisz ki tudja mi történt ezidő alatt.

- Mit fogsz kezdeni vele? - Agelos itt felém bökött én pedig ilyedtemben még jobban meglapultam.

- Megpróbálom le nyugtatni és rávenni arra, hogy ne gyűlöljön minket. Utána meg ki tudja mi lesz.

- Hát akkor sok sikert, viszont nekem mennem kell, Rachel már vár.

- Mostmár felkelhetsz.

Erre a mondatra a szívem is megállt egy pillanatig. Lapultam még mindig, mivel reméltem hogy nem nekem mondta, de ugyan már! Ki másnak mondta volna?

Az angyal... Osca egy szempillantás alatt az ágy mellett termett és onnan nézett le rám.

- Hallgatózni nem szép dolog!

- Mi?! Nem is hallgatóztam!

- Hát pedig egy részét végig hallgatad.

- Honnan?...

- Az aurád. Megváltozott, felerősödött. Egyből megéreztem mikor felkeltél.

Nagyokat pislogva néztem rá. Ez új. Eddig sosem hallottam ilyenről.

- Mindenkinek van ilyenje?

- Ez bonyolult. Csak a kiválasztott auráját érezzük.

- A minek?

Az angyal nagyot sóhajtva ült le mellém.

- Nem szokásunk embereket elhozni ide. Te is láttad, alig van pár. Ők mint kiválasztottak. Tudtommal egyel találkoztál is.

- Agelos felesége... mondott nekem valami olyasmit hogy ő már nem teljesen ember...

- Igen. Nos ez is hozzá tartozik ahhoz hogyha kiválasztott vagy. Nos a kiválasztott egy olyan nem természet fölötti lény, esetünkben ember, akinek egy természet feletti a lélektársa.

- De ettől még ugyan olyan ember kéne legyek, nem?

- Nem... vagy is egy darabig az leszel, amíg a lélektársaddal nem... - itt megállt mert nem tudta hogy fogalmazzon . - Amíg nem egyesültök. Azután a testekben változások lesznek. Fényesebb haj, makulátlan bőr, hófehér fogak és halhatatlanság...

- Halhatatlanság?! De... miért?

- Hogy örökre a lelkitársaddal tudj maradni.

- És a kinézet miért?

Elvette a tekintetét rólam és kinézett az ablakon.

- Nem tudom. Talán mellékhatás...

- De ha te behoztál az azt jelenti hogy...

- Igen. Azt. Érezted egyáltalán?

- Mit?

- Mikor felkaptalak legelőször. Azt a bizsergést.

Itt egy kicsit elgondolkodtam. Nem éreztem semmit. Vagy nem vettem volna észre?

- Én nem éreztem semmit se.

- De hogy? Az lehetetlen.

- Már bocs, hogy halálfélelmemben nem a bizsergésen járt az eszem! - a hirtelen dührohamom hátra tántorította Osca-t.

- Úgy látszik valaki nagyon rossz hangulatában van. - egy számomra ismeretlen hang csendült fel a bejárat felől. Két angyal lépett be, egy idősebb férfi és egy fiatalabb nő.

- Michael, Gloria. - köszönt Osca és már fel is állt az ágyról.

Michael... a 7 fő angyal egyike itt áll előttem.

Nagyokat pislogva néztem Isten jobbkezére.

- Mondd mi a neved lány?

- Freya... - végül is ha nem tudják a család nevem nem lesz baj.

- Freya, milyen szép név. És mondd miért ellenzel még mindig minket?

- Én... én... - na ez egy jó kérdés. - Nem bízok a természet feletti lényekben!

- És az emberekben bízol?

- Csak párban...

- És mégsem ellenzed őket, miért?

- Mert én is az vagyok...

- És mi lenne ha angyal lennél?

- Nem tudom mert nem vagyok az. - mondtam egyszerűen. Osca dühös tekintettel nézett rám, de Michael csak elmosolyodott.

- Igaz. Egy ilyen kérdésre nincs válasz, hisz hogy tudnád ha nem vagy az? Gyere, beszélgessünk a lakosztályomban, már úgy is vacsora idő van.

Értetlenül néztem Oscat, aki azonnal odament hozzám és kihúzott az ágyból, amikor Michael hátat fordított.

Mikor megindultam az angyal nélkül, Michael anélkül, hogy hátra lépett volna felszólalt.

- Osca gyere te is.

Nem is kellett több az angyal már mellettem haladt, és a kezét az enyémre tette.

- Csakhogy el ne fuss. - súgta nagyon halkan. A szememet forgatva mentem ki az ajtón.

Michael felrepült a felettünk lévő, legfelső, emeletre, szorosan utána Glória is, aki gondolom a felesége.

Osca kérdés nélkül kapott fel és egy pillanat múlva már le is tett a peremen.

Ugyan úgy a kezemet fogva mentünk keresztül a folyósón, ahol csak egy nagy aranyszínű ajtó volt a végén.

Michael előtt két őr nyitotta ki az ajtót. Engem alaposan megnéztek, mikor mentem utána. Itt már Osca elengedte a kezemet, hogy ne legyen feltűnő, de figyelmeztetett persze, hogy "Semmit ne csináljak". Már kezd az idegeimre menni, amiért ennyire nem bízik bennem.

Michael lakosztálya sokkal előkelőbb volt, ha lehet egyáltalán ezt fokozni. Itt több volt az arany szín.

Michael egy nagy hosszú asztal levégén foglalt helyet, mellé a jobb oldalon Glória helyezkedett el.

Osca itt megint megfogta a kezem és elhelyezett melléje a bal oldalon, ő pedig Glóriával szembe ült le.

- Osca mennyit mondott el az ittléteddel kapcsolatban? - Michael már csak akkor kezdett beszélni mikor "megfelelően" elhelyezkedtünk.

- Részletesen nem ment bele, csak a lényeget mondta.

- Szóval már tudsz a lélektársas dologról.

- Igen...

- Tudod miért van ez?

- Nem.

- Rendben, akkor elmesélem...