The Hunter

20.

Egész éjjel forgolódtam. Nem tudtam aludni. Egész este Oscán járt az eszem. Minden féle rémálmok gyötörtek. Megszámolni nem tudom hányszor riadtam fel éjszaka a sötétségben. Izzadtan, csapzott hajjal néztem egyfolytában körbe akárhányszor megébredtem. Remegve néztem a terasz felé. Már-már rémeket láttam. Elkönyveltem magamban hogy hivatalosan is megőrültem.

Mikor már hajnalodott elegem lett az álmatlan órákból és inkább bementem a fürdőben és megengedtem a csapot. Gyorsan vissza mentem a szobába és megfogtam az első kezembe kerülő ruhát és fehérneműt majd vissza siettem a fürdőszobába. A tükört messziről kerültem mert elég volt este a rémálmokból, nem hiányzik nekem hogy nappal is azt lássak. Nyakig elmerültem a meleg vízben, majd nagy levegőt véve teljesen lemerültem. A hajam mindenhol körbe vett. Mikor már kezdett szúrni a tüdőm a levegő hiánytól felültem és nagy levegőt vettem, amely egyből lenyugtatta hevesen verő szívem.

Sóhajtva elvettem a szappant és gyorsan megmosakodtam. Már majdnem végeztem amikor kint kinyílt az ajtó, majd egy hangos nyögést hallottam, ami 100%-ban egy férfitől származott, majd mintha valaki nekiesett (?) volna az ajtónak. A szívroham kerülgetett, mikor végre az a valaki kinyitotta a száját. Igaz halk volt de azonnal felismertem a hangját.

- F... Freya...

Pillanatokon belül kipattantam a meleg vízből és magamra tekertem a törülközőt. Csuron vizesen csattogó talpakkal rohantam az ajtóhoz, megállni is alig tudtam mert megcsúsztam és majdnem hanyatt estem. Remegve tártam ki az ajtót. Osca csapzott teste előttem volt és az ajtófélfának volt támaszkodva. A fájdalomtól össze-össze rezzent az arcizmai. Én ijedten léptem oda hozzá.

- Istenem Osca mi történt? Hol sérültél meg? - meg sem vártam a válaszát a szárnyához léptem. Tudtam, hogy csak ott sérülhetett meg, mivel a többi már begyógyúlt vagy ha nem is akkor se fájt volna annyira. Mikor megláttam a sebet a számhoz emeltem a kezem és a látásom elhomályosult. A szárnyaiból sok toll hiányzott, ami volt is vagy véres vagy törött volt. Közel a szárnyai kezdetéhez volt két nagy vágás, amik legalább 2 cm-sek voltak. Még mindig folydogált belőlük az aranyozott vér. Csak most vettem észre, hogy a padlón már egy kisebb tőrcsapat van. Remegve fogtam meg a kezét, majd besegítettem a fürdőbe. Amilyen gyorsan csak tudtam segítettem neki levenni a ruháinak egy részét.

Mikor már majdnem minden lekerült róla felém fordult.

- Az elsősegély doboz a kagyló alatti szekrényben van.

Én azonnal oda rohantam és nem foglalkoztam azzal hogy a rajtam lévő törülköző eléggé hadilábon állt csak kinyitottam a szekrényt és kivettem a dobozt. Mikor megfordultam Osca már a vízben volt. Nem tudom miért mondta hogy épp akkor vigyem oda neki, lehet hogy csak nem akart kínos helyzetbe hozni azzal hogy úgy lássam, vagy, ami a valószínűbb akkor jutott eszébe és mivel minden perc számít akkor szólt.

A kádhoz érve letettem a dobozt a kád melletti kis asztalra és az angyal szárnyaihoz léptem. Egy kis vízzel lemostam a seb körüli sebet, de mivel már a víz szappanos volt csípni kezdte a sebet mert remegő kézzel véletlenül azt is lelocsoltam. Az angyal össze rezzent és felszisszent.

- Jajj Istenem ne haragudj! Nem akartam fájdalmat okozni!

- Semmi baj... - az angyal csak bátorítóan bólintott, én pedig már sokkal óvatosabban folytattam. Lefertőtlenítettem a sebet, majd összevarrtam. Végül pedig bekötöttem és elláttak a kisebb vágásokat is. Mikor végeztem fellélegezve ültem le a földre és csak most éreztem igazán hogy mennyire megijedtem és hogy mennyire de mennyire fáradt vagyok.

- Elmondod mi történt? - kérdeztem halkan, de nem néztem az angyalra.

- Megleptek minket. A pokol felé támadtak ránk. Rengetegen voltak. Exael, az egyik csapat vezéreként őrjöngött. Mikor meglátott azonnal megtámadott. Ketten harcoltunk. Végig. Egyfólytában szitkozódott és rólad kérdezősködött. Mikor... mikor elkezdett ócsárolni téged... nos én -sóhajtott- elködösült az agyam. Komolyabbra fordult a harc. Sokkal komolyabbra. Sok sebet szereztünk mindketten, ám egy óvatlan pillanatban hátba támadott és ekkor sikerült megvágnia a szárnyaimat. Nem akartam de muszály volt elmennem. Így is azt hittem nem érek ide. Ha pár centivel mélyebb a seb ott helyben meghaltam volna... de ne aggódj. Tettem róla hogy megbánja azt amit veled tett.

- Ó Osca... - a szemembe meggyűlt könnyek el eredtek. - Ez az én hibám! Én annyira sajnálom! Ha... ha nem megyek ki aznap este... vagy nem szökök el most nem akart volna megölni!

- Hé! - az angyal pillanatokon belül előrébb dőlt és a kéz vizes keze közé fogta az én könnytől ázott arcomat és maga felé emelte. - Nem a te hibád. Ezt már nagyon, nagyon rég tervezték! Exael mindig is utált, régebb is megakart ölni! Szerinted miért ment aznap az erkélyemre? Meg akart ölni engem Freya. És ha te nem mész ki mindkettőnkkel végzett volna. Vagy is velem biztosan. Megmentettél engem. És nem csak akkor. Hanem aznap is mikor megtámadtál és így végre megtalálhattalak! Köszönöm Freya!

Ettől ahogy Osca viselkedett velem és amit mondott elolvadt a szívem. Hevesen kezdtem venni a levegőt és éreztem hogy megkönnyebbülök. Soha nem hittem volna hogy lesz egy olyan ember aki mellett teljesen biztonságban érezném magam, de mostmár tudom hogy van. És ez a személy Osca.

Az arcom pirosodott, mikor még pillanatokkal azután hogy befejezte a beszédét is a kezei között tartott. Furcsa érzés vett körbe. A gyomrom remegett, hevesen vert a szívem és kapkodtam a levegőt.  Osca lenézett az ajkaimra, majd lassan közelebb hajolt és megcsókolt.

Akkor és ott nem számított semmi sem, csak mi.