The Hunter

23

Egy hét telt el a legelső edzésem óta, ami megkell hagyni eléggé lefárasztott mint testileg, mint lelkileg. Most is a szobánk előtt állva szedtem össze magam, hogy ne nézzek ki úgy mint akit az eddigi 2 óra alatt megnyúztak. Osca állapota annyira javult, hogy már tudja használni a szárnyait, sőt, már a seb is begyógyult és csak 2 kisebb heg emlékeztet arra min ment keresztűl egy héttel ezelőtt. A démonok eddig nem nagyon támadtak, viszont ettől függetlenül az angyalok készen állnak a harcra.

Az angyalok buzgóságából rám nem ragadt, mivel alig fejlődtem ezalatt az egy hét alatt. Ezékiel ezt ma a fejemhez is vágta. Nem tudom mi bajom. Eddig mindig könnyen és gyorsan fejlődtem, de most mintha megragadtam volna. Mintha kellene valami a továbbhaladáshoz, de mi? Osca intésére egy napot pihentem. Az se vált be. Megváltoztattam az étrendemet de eddig semmi változást nem látok. Oscát is már az őrületbe kergettem a harcról való kérdéseimmel. Szerintem már minden létező kérdést feltettem az összes változatban de semmi. Komplett megragadás. Mintha csak kikapcsoltak volna. Hiába igyekszem, hiába nézek utána, edzek a szobában, kérdéseket teszek fel, megfigyelek. Tényleg mindent megteszek és semmi haszna! Kezdem azt hinni hogy esélyem sincs a javulásra.

Fájó szívvel, gondolatokkal teli fejjel, hat mázsa súllyal a vállamon léptem be a szobánkba, ahol Osca épp rendet rakott (persze teljesen hiába hisz eddig is rend volt, de unalmában már mindent is megcsinál csak ne kelljen üljön csendben a szobában) érkezésemre pedig lerakta a kezéből a vázát, vissza a helyére és aggódó tekintettel nézett át a szobán egyenesen rám.

- Ma se sikerült?

- Nem. Semmi. Egyetlen egy mozdulattal sem lettem jobb! Pedig mindent megteszek! Edzek, utána nézek a dolgoknak, étrendet változtattam, sokkal de sokkal jobban igyekszek mint a többiek és mégse haladok, miközben végignézem ahogy napról napra egyre jobban lemaradok! Miért, Osca? Mi bajom van? Mit csináltam amivel ezt érdemeltem ki? Mit? - nem bírtam tovább. A rajtam lévő súly össze nyomott. Sírva takartam el az arcomat. - Ezékiel is megmondta, hogyha ez így marad nincs mit tenni, jobb ha felhagyom az edzést mert így a többieket húzom le! Egy senki vagyok! Még a legutolsó semmirekellő ember is többet feltud mutatni mint én ezalatt az egy hét alatt!

Osca kezei átölelve húztak magához, amitől az eddigi hideg szoba meleggé vált. Nedves arcomat az ingjébe nyomva takartam el, miközben, mint egy utolsó menedékbe, úgy kapaszkodtam belé. Az angyal egyik kezével a hátamat simogatta, a másikkal pedig a hajamra simítva csitított.

- Kitalálok valamit, ígérem. Ma visszaér Michael a menybeli útjából és talán majd ő megtudja mondani mit tehetünk ez ellen. De most nyugodj meg. Feküdj le és pihenj, én hozok egy kis teát.

Szipogva bújtam ki öleléséből és erőtlenül mentem be a fürdőbe ahol gyorsan lemosakodtam és egy fürdőköpenybe feküdtem be a puha ágyba. Osca épp akkorra készítette el a teát mire én lefeküdtem, így az ágyban fogyasztottam el a meleg italt, majd mint aki beteg levetettem magam a párnára és reményt vesztett tekintettel bámultam a plafont.

- Szerinted is esélytelen vagyok? Láttam Ezékielen, hogy ezt gondolja, csak nem mondta ki hangosan. - a hangom erőtlen volt, kezdtem teljesen feladni ezt az egészet.

- Csak akkor vagy esélytelen ha feladod, és most nagyon azt látom rajtad, hogy fel akarod adni csupán egy hét miatt. Érthető, hogy nem fejlődést ilyen gyorsan, ember vagy, időt kell hagyni neked. Jövő héttől én fogom átvenni az edzéseket amíg nem térhetek vissza a hadnagyi szolgálataimhoz. Lehet ha nem csak egy tanár tanít majd fejlődni fogsz.

- Ugyan Osca, tudod hogy nem a tanárral van gond! Ezékiel több száz angyalt képzett ki egymaga! Az egyetlen hiba itt én vagyok.

- Ne hasonlítsd magad az angyalokhoz. Egy angyalnak máshogy működik a teste és felfogása mint egy embernek, erősebbek, gyorsabbak és megfontoltabbak már születésük óta mint egy ember, velük nem versenyezhetsz, viszont megtudod mutatni hogy az ember is lehet erős és megfontolt. Nézz csak körül! Láttál te akár egyetlen ember is edzeni? Láttál már bárkit is ennyire jó harcosnak akit angyalok edzenek? Mert én elmondhatom, hogy eddigi életem során, ami nem kevés idő, még egyetlen egyet se láttam, csak téged. A tudásod és elkötelezettséget tiszteletre méltó! Még nem találkoztam ennyire elhatározott emberrel, mint amilyen te vagy és most ezt az állításomat akarod megcáfolni azzal, hogy egy hét miatt fel akarod adni a több éves munkádat!

Szégyenemben inkább hallgattam és a takaró alá bújtam. Sajnos igaza van, de ez nagyon rosszul esett nekem. Szerettem ha láttam magamon a fejlődést, de most nem láttam semmit se. Félek hogy örökre megragadok itt és nem lesz esélyem a démonokkal szemben.

Gondolataimba meredve nem vettem észre, hogy egy kéz kezd el súrolni a takarón keresztül. Lassan levettem a fejemről a takarót, de csak a számig, hogy kilássak. Osca az ágy szélén ült, és az ablakra meredve súrolt.

- Nincs miért ennyire letörj, egy hét nem a világ vége. Láttam mennyire igyekszel és biztosra mondhatom, hogy Ezékiel nem fog kivetni. Csak azért mondta hogy megijesszen, hátha ennek hatására valami elindul benned.

- El is indult. A szégyen. - mérgesen fordultam el az ellenkező irányba és ezzel hátat fordítottam az angyalnak, aki nem sértődött meg. Helyében sóhajtott és felállt az ágyról.

- Aludj egyet, ki vagy fáradva, nem gondolkozol tisztán. - az ablakhoz ment és elhúzta a sötétítőket, ezzel a világos szoba elsötétült. Jól esett a szememnek ez a sötétség. Nem volt korom sötét, a szobában minden rendesen ki lehetett venni, de épp eléggé volt sötét ahhoz, hogy  álmosító hatása legyen. El helyezkedtem a hatalmas ágyban, majd megpróbáltam elaludni, de akármennyire fáradt voltam nem ment. Valamiért nem tudtam elaludni. Mintha... hiányozna valami.

Osca a nappali foteljében ülve nézett ki a fejéből. És meg se moccant, nehogy zajt keltsen. Felemeltem a fejemet a párnáról fél óra próbálkozás után, Osca még mindig ott ült és valamin nagyon gondolkodott. Nem akartam megijeszteni azzal, hogy megszólalok, így inkább felültem amire egyből felfigyelt és rám nézett.

- Minden rendben van? Nem tudsz aludni? - nemlegesen megráztam a fejemet, amitől ő egyből felállt a helyéről. - Van egy jó főzet ami álmatlanság ellen tökéletes, szólok az egyik ápoló angyalnak, hogy ho-

- Nem kell. Nem azért nem tudok aludni mert nem vagyok álmos.

- Akkor mi a baj? Fáj valami?

- Nem. Csak valami fura érzést érzek....

- Le tudnád írni?

- Nem hiszem... olyan... fura... hideg az ágy, hiába takarózok be... nem találom a helyemet...

Osca bólintott és elindult felém. Nem értettem mit akar, de amikor felemelte a helyéről a takarót azonnal rájöttem. Befeküdt mellém és felém fordult.

- Nem bánod? - ha azon meglepődtem hogy befeküdt mellém akkor ezen mégjobban. Miért kért engedélyt? Hisz ez az ő szobája, az ő ágya amit már több alkalom óta osztozik velem.

- Nem. Miért bánnám? - felkacagtam mire Osca is elmosolyodott.

- Igaz... - hangja elhalkult és közelebb araszolt hozzám. - Akkor bizonyára ezt se fogod bánni...

Meg akartam kérdezni, hogy mit, de ekkor körbe fogta a derekamat és szorosan maga mellé húzott. Mivel nem várt tett volt, így az egyensúlyomat nem tudtam megtartani, és hamar elfeküdtem mellette. Az angyal ahelyett, hogy elengedett volna az alattam lévő kezét a fejem alá helyezte, míg a másikkal simogatta a hátam a takaró alatt. A méretarányok miatt a nyakával és az állával voltam szemközt, az ajkai alig pár centire voltak. Éreztem a bőrömön meleg leheletét és egyből átváltott a hideg ágy tűzforróvá. Piros fejjel lejjebb csúsztam, és a mellkasának döntöttem a homlokom. Hagytam hogy a kezeivel körbe öleljen, sőt, én is a fent lévő kezemet a mellkasára helyezve kezdtem fel-le mozgatni a hüvelyk ujjam.

- Jobb...? - az angyal csak ennyit kérdezett, és én szó helyett csak bólintottam. Ő ezt egy halk, megkönnyebbült sóhajjal vette tudomásul, és hogy utána mit csinált nem tudom, mert hamar álomba szenderültem.

Megvan miért volt hiányérzetem. Nem volt velem Osca és ez zavart engem.