The Hunter

9.

Exael végűl csak kinyitotta a száját, amikor végeztünk a reggelivel.

- Ash fog vigyázni rád, amíg távol leszek.

- Hova mész?

- A drága angyal barátaid keresni kezdtek és jobb lesz ha mihamarabb elintézem őket, mert nem szeretném a birtokokon látni azokat a.... Álszenteket.

- Nem bánthatod őket! - a cukrom azonnal az egekbe szökött. Olyan erővel álltam fel, hogy a szék is ledőlt. Exael gúnyosan elmosolyodott.

- De, bánthatom.

Mielőtt vissza vághattam volna az angyal már sehol se volt.

Fújtatva mentem ki az étkezőből, viszont az ajtónál egy sötétszürke, már már fekete, hajú, világoskékszemű fiatal démon állt. Barátságosan mosolygott. Értetlenül néztem rá. Még sose láttam egy barátságos démont. Biztos valami hátsó szándéka van.

- Szia Freya. Ash vagyok. Exael már biztos mondta, hogy miért vagyok itt.

Hitetlenül pislogtam a kb velem egymagas srácra.

- Nem minden démon rossz. Ahogy nem minden angyal jó. Na nem is ez a lényeg, gyere vissza kísérlek a hálóba, már biztos nagyon fáradt vagy.

Igaza van, valóban alig álltam a lábamon.

Kelletlenül ugyan, de követtem Ash-t, aki mellettem haladva kerülgette a maradék démont, akik még a kastély falain belül voltak és nem mentek el Exael-lel.

Ismét a nagy kétszárnyú faajtó előtt kaptam magam. Ash kinyitotta az ajtót, majd miután bementem bezárta azt, miközben közölte, hogy itt lesz ha kellene.

Hát, nem akarom megbántani de nem fog kelleni.

Az ágyon már várt a friss ruha ami egy  ing és egy kényelmes nadrág volt.

Felvettem és bementem a fürdőbe ahol hamar megfürödtem és már bújtam is be az ágyba.

Nem számítottam arra, hogy ennyire kényelmes legyen. Komolyan. Már-már Oscáéval vetekedik.

A nagy paplannal nyakig takaróztam és hagytam hogy az álom pillanatok alatt elnyomjon.

Persze az ajtót elfelejtettem kizárni( jó talán önszántamból hagytam, hogy nehogy álmomban egy démon megöljön) viszont így dörömbölésre keltem.

Mérgesen keltem ki a meleg paplan alól és kócos hajjal, félrecsúszott inggel és kómás fejjel úgy ahogy voltam kinyitottam az ajtót.

Ash állt az ajtónál. Mikor meglátta hogy kinyitottam résnyire az ajtót leengedte a kezét.

- Bocsi de semmire se akartál felkelni. Exael vár a vacsorával.

- Mi? Hmm... mennyi az idő? - egy ásítás kiséretében rendbe szedtem magam.

- Fél 8. Exael már bizonyára dühös rád, örülj hogy nem ő keltett. Amúgy meg készűlj fel, alapból nem volt jó kedve, azt ajánlom csak akkor beszélj ha kérdez.

- Engem aztán nem izgat az az áruló. Tőlem csinálhat amit akar, bántani úgyse tud mert azzal maga alatt vágná a fát.

Miután ezt elmondtam elmentem Ash mellett és lementem a lépcsőn. Legalább már az étkezőhöz eltalálok.

Ash hamar utolért, amin persze meg se lepődtem.

Mikor bementem az étkezőben egy fel-le járkáló mérges angyallal találtam szembe magam. Mikor Exael meglátta hogy megjelentem még mérgesebb lett.

- Mi tartott ennyi ideig? - a hangja betöltötte a nagy helyiséget. Én csak semmit mondó arccal mentem a helyemre, miközben válaszoltam.

- Aludtam. Talán ha napközben rabolsz el és este hagysz aludni akkor nem kell nappal aludtak, így nem kések el.

Az angyal mögülem felhorkantott.

- Te csak ne beszélj így velem!

- Miért? Csak válaszoltam, igazán értékelhetnéd hogy ezek után hozzád szólok.

Pillanatok alatt a székem nyikorogva csattant az asztal szélének, így már szembe találtam magam egy dühös angyallal. Egy pillanatig félelem suhant át rajtam, amit azonnal a düh váltott fel. Ezt a felettem lévő is észrevette.

- És TE miért bánsz így velem? Hidd el nem direkt vagyok itt hogy "bosszancsalak", te magad hoztál ide. Mindkettőnknek jobb lenne ha ez nem történt volna meg!

Az angyal szemeiben valami más villant fel. Egy pillanatra igaz, de észre vettem.

Megragadta a csuklómat és felrántott a székből. Olyan erővel húzott fel, hogy neki csapódtam a mellkasának. Azonnal ellöktem magam annyira amennyire lehetett, és a csuklómat szorongató kezét megpróbáltam lehámozni a másik kezemmel, esélytelenül. Ennek a helye biztos megmarad.

- Na ide figyelj! Ha ilyen szemtelen maradsz teszek róla hogy az életed hátra lévő része, avagy a halhatlanság egy földi pokol legyen számodra! Világos?

- Arról elfeledkeztél, hogy én nem leszek halhatatlan!

Gúnyos mosoly ült az arcára.

- Én azt hamar el tudom intézni. Elvégre te is tudod hogy hogy is működik a dolog. Nehogy azt hidd hogy nem lennék képes olyanra is, mert de, de nem szeretnék ahhoz folyamodni szóval az érdekedbe vedd vissza a hangod!

Mostmár végleg a félelem vette át a hatalmat a testem felett, a bátorságom pillanatokon belül semmivé lett.

Elengedte a már piros csuklómat és otthagyott az étkezőben.

Az ajtót hangosan becsapta maga mögött.

Remegve huppantam le a székre. Csak most tudatosult bennem, hogy miért is vagyok pontosan itt.

Nem akarom hogy azt tegye velem!