The Hunter

1.

Emberek akik hatalmas fák közt élnek, már lassan 1 évszázada. Két klán, akik ugyanazon a helyen, ugyanabban a hatalmas erdőben vetettek lábat a túlélés érdekében.

Itt élek én is, és merem állítani, hogy a legváratlanabb esemény miatt kerültünk erre a helyre. A természet fölötti lények miatt. És itt most nem a trollokra és sárkányokra értem. A trollok csak lopnak, miattuk nem kell annyira aggódni, a sárkányok meg a saját hegyüktől nem mennek messzire. Itt most az angyalokról és a démonokról beszélek.

100 évvel ezelőtt az emberek ezeket a lényeket kitaláltaknak hitték, viszont egy végzetes napon ez a kitaláció rémálommá nőtte ki magát. Az egész egy alföldi faluban kezdődött, innen fél napnyi lovaglásra.

A nagyapám akkor még 3 hónapos csecsemő volt. A dédnagyapám volt a falu tanácsosa, vezetője. Minden a legnagyobb rendben ment, mivel nyár volt az emberek a mezőkön dolgoztak. Nagy termés volt abban az évben, de csak itt, a hegyes területeken alig termett valami.

Aznap is a mezőkön dolgozott a falu java, mikor megjelentek a démonok. Az égből repültek le a földre. Az emberek sikítottak, menekültek. Dédnagyanyám a ház melletti kertben volt akkor, nagyapám pedig bent a házban. A démonok vezére, Beleth szállt le, az akkor 20 éves dédnagyanyám, Rosemary mellé. Rose, mivel nem akarta, hogy megtalálják a gyermekét, így nem menekült be a házba, hanem egy vasvillával megtámadta a démont, aki persze pillanatok alatt nyert és megölte Rose-t, majd otthagyta a kertben. Dédnagyapám, Anthon pont akkor ért oda, mikor a démon felrugaszkodott a földről. Azonnal berohant a házba, ahol szerencsére érintetlenül találta nagyapámat, Augustust. Vele a kezében, és a megmaradt maroknyi falusival lóraszálltak és idemenekültek, az Óriás Erdőbe, ahol a több mint 25 méteres fáktól esélytelen, hogy bejussanak akár az angyalok, akár a démonok.

Az angyalok sok ideig úgy voltak ábrázolva, hogy az Isten segédei, jótét lelkek.

Hát nem. Nem azok. Igaz nem ölnek, meg nem kegyetlenek, mint a démonok, viszont ők is elviszik az embereket, és kitudja mit csinálnak velük. Lehet rabszolga sorba küldik, vagy akármi.

És mi a legérdekesebb ebben? Hogy az ellopottak számának 90%-a nő. Amiből azért elég sok mindent lelehet következtetni.

Azért, hogy megvédjük magunkat, és kiírtsuk ezeket a lényeket csoportokat alakítottunk: legtöbb számban a dolgozók vannak, akik a földeket művelik, már amennyire ezt meglehet valósítani egy köves hegyen tele fával és kevés napfénnyel. Utána következnek a vadászok, akik a nevükből adódóan feláldozzák magukat a népért és kimennek a síkságra, ahol íjakkal és kardokkal ölik a lényeket. Ezeknek az embereknek több mint 50%-a odavesz az ilyen alkalmakkor. És végül jönnek a gyógyítók, akik leginkább idős emberek akik remekül értenek a gyógynövényekhez, ezek között, pedig a legidősebb a klán javasasszonya, akinek a tanácsát a vezér minden nagyobb ügyben kikéri, és a szava majdnem annyit ér mint a vezéré.

Minden évben a 18 éveseket beavatják. A leglátványosabb a vadász avatás, mivel, amikor betöltjük a 17-et akkor a régebbi vadászokkal elmegyünk terepre tanulni és egy év gyakorlat után kiküldenek a síkságra, ahol az a feladatunk, hogy fejenként minimum 1 lényt, lehetőleg démont vagy angyalt elhozzunk, és ha nem tudjuk a testet elhozni, akkor elég a szárnyait levágni és azt elvinni a javasasszonyhoz és a vezérhez.

Ma volt az avatási nap. Idén viszonylag kevesen megyünk terepre, pontosabban két 5 fős csapat.

Szeremcsémre az összes barátom egy csapatban van velem.

- Amanda gyere már! Elfogunk késni! - már vagy 10 perce a kezdőpontnál kellene legyünk, de Amanda még mindig készülődik. Hiába küldtük be Ajax-ot, még ő sem tudta kihozni a házból.

- A francba! Egy esélyünk van és ha nem érünk oda végünk! Nem hiába edzettem minden nap 4 éven át!! - Douglas mellettem már fel-alá járt.

- Jövünk! - Ajax végre kilépett az ajtón és utána sietősen jött Amanda is.

Meg se vártam, hogy leérjenek a lépcsőn már futottam is a találka pontra, ami az erdő szélén van, 10 percre innen. Hallottam, hogy a többiek is hezitálás nélkül utánam futottak.

Épp arra értünk oda, mikor a javasasszony elkezdi a beszédét. Hamar beálltunk a sorba, ahol már a másik 5 ember várt. Apám szúrós szemekkel mért végig. Én behúztam a nyakam, és óvatosan nővéremre, Helenre néztem, aki nemet intve a fejével tudtomra adta, hogy ha hazaérek akkor nekem végem.

Mikor végzett a javasasszony apám mondott egy-két szót és útnak eresztett. Az időhatár ma este 9 óra, azaz van 14 óránk.

A másik csapat sietősen elvette apám mellől a táskákat és már ott sem volt. Mi sem álldogáltunk sokat, mihelyt elmentek a hátunkra kaptuk a táskáinkat.

- Vigyázz magadra Freya, ne kelljen csalódnom benned. - apám szigoru tekintettel mért végig, majd hagyta, hogy a többiek után menjek.

- Nem fogsz csalódni! Most nem! - ez volt az utolsó mondat amit váltottunk és már rohantam is a csapatom után.

Elég hamar beértem őket.

- Akkor a terv az amit tegnap megbeszéltünk ugye? - kérdezte Amanda mellőlem.

- Igen, ha valami változik visszavonulunk!

Amikor már a közelben volt a síkság lelassultunk és lopakodva néztük az egyre jobban látszódó eget. A nagy csend még inkább aggasztott minket. A bokrokba lapulva mértük fel a területet. Se földön se égben nem volt semmi.

- Oké tiszta a terep. - súgtam és lassan elindultunk. Mindegyikünknél volt egy fegyver: nálam és Ajaxnál íj, Amandánál két nagyobb tőr és Douglasnál kard. Minden kisebb moccanásra oda kaptuk a fejünket és nagyon lassan haladtunk felfele a dombon.

Mikor felértünk a tetejére lehasaltunk. Pont időben, mivel felettünk alig 2 méterrel szállt el 5 angyal, legelől egy hosszú szőke hajuval.

Azonnal észrevettek.

Azonnal harci készültségbe álltunk. Elé rántottam a nyilamat és már lőttem is. Sajnos az előttem repülő szőke épphogy kikerülte de a mögötte lévő másikat telibe szárnyba találtam és azonnal leesett. Amanda odarohant és megpróbálta megölni, de egy fiatal angyal ellökte onnan. Ajax azonnal meglőtte a fiatalt is, de azt már csak lábba tudta. Douglas egy nagydarab afró angyallal harcolt, aki előnyben volt.

Én még mindig a szőkét akartam megölni, de látható volt, hogy a többinél sokkal tapasztaltabb és ügyesebb.

Hamar a közelembe férkőzött. Egyre ijedtebben lőttem rá. Már nyújtottam is a kezem egy másikért, amikor a levegőt szorítottam meg. Átgondolatlanul néztem le a nyíltartóra, ami üresen lengett mellettem. Egy pillanat elég volt az angyalnak, hogy elkapjon.

Felsikítottam, mikor megéreztem a kezét a derekamon és már el is emelt a földről.

- Freya!! - Douglas azonnal utánam rohant, de az angyal azonnal lenyomta a földre és elvette a kardját. Douglas a zsebébe nyúlt és egy zsebkéssel az angyal nyakába szúrt, aki emberfeletti víjjogással lepördűlt róla. Arany vére mindent ellepett. Douglas már velem nem törődve vágta le kardjával a mellette lévő angyal szárnyát és már rohant is az erdőbe. Amanda és Ajax is legyőzték a két angyalt és azoknak a szárnyaival rohantak Douglas után vissza se nézve rám. Nem is érdeklem őket.

Hiába ficánkoltam, hiába ütöttem az angyalt az csak repült egyre feljebb és feljebb. Lassan utolért az 5. angyal is, aki kicsit megtápászva ugyan de eléggé tűrhető állapotban.

- Eressz el! - kiabáltam ahogy csak tudtam, de nem érdekelte őt.

Zokogva fogadtam el, hogy esélyem sincs ellenük és bizonyára hamarosan halott leszek, vagy rabszolga.