The Hunter

13

Remegve ültem a földön Ash előtt aki hirtelen azt se tudta mit csináljon. Pár pillanatig csak lefagyva állt majd leguggolt és megfogta az egyik vállamat.

Én szipogva felnéztem rá, majd folytattam a sírást.

- Freya nyugodj meg kérlek! Kitalálunk valamit jó!

- D.. de mit?!

- Hát ömm... - itt megvakarta a tarkóját és elvette rólam a tekintetét.

- Ötleted sincs, mi? - erre a démon elhúzta a száját, majd nemlegesen megrázta a fejét. Én szaggatottan felsóhajtottam.

- Nem fogok soha kiszabadulni, igaz?

Erre a démon felállt, majd sajnálkozva lenézett rám.

- Jobb ha megyünk. Az Úr már vár.

Megint megeredtek a könnyeim és homályosan láttam, de felálltam és elindultam a szobánk felé, imádkozva, hogy ne kínozzon meg ha vissza érek.

Alig kaptam levegőt, mivel az orrom bedugult, a szemem enyhén fel dagadt a sírástól.  Mikor a szoba ajtóhoz értem rátettem a remegő kezem, majd hátra néztem Ashra aki végig követett. Ő csak bíztatóan bólintott. Én pedig benyitottam.

Még a szívem is kihagyott egy ütemet, amikor az ajtó kitáruld. Viszont a szoba üres volt.

Fellélegezve néztem ismét hátra az értetlenül álló Ashra. Nyugodtan léptem be a szobába és becsuktam az ajtót. Nincs itt.

A teraszra mentem levegőzni, amit azóta nyitottak ki mióta Exael vissza ért.

A tenger habjai ütemesen nyaldosták a szikla oldalát, néhol megmutatva pár víz alatti sziklát is.

Ha kiszöknék itt biztos hogy nem élnének túl... vagy is... igazából már halhatatlan vagyok, ám ez nem azt jelenti nem lehet megölni, hanem azt, hogy nem öregedek. De attól még elvérezhetek, megfulladhatok, vagy bármi hasonló.

Fel kellett hogy adjam ezt a szökési tervet is. Így csak a korlátra támaszkodva néztem a tengert, amin a nap fényei vissza verődtek, így egy egy helyt csillogott a hullám.

A honvágy olyan hírtelen tört belém, hogy már fájt. A mellkasomhoz szorítottam a kezemet, ezzel egyből megéreztem a hevesen verő szívemet. Hiányoznak a szüleim... de ha lehet, akkor még jobban az angyalok. Igen. Jobban hiányoztak, mivel ők nem hagytak cserben... vagy is... remélem. Bár már ideje lenne hogy megtaláljanak. Bár ki tudja milyen messze vitt el ez a pszichopata...

Sóhajtva leültem a földre és az ajtó melletti falnak dőlve néztem a korlát résein át a tengert. Elfáradtam...

Sírni akartam, de csak pár könnycsepp hagyta el a szemem. Úgy látszik elfogytak a könnyeim, bár nem csodálom.

Hírtelen egy kar ragadott fel a földről. Elsikkantottam magam de az engemet felrántó akárki a számra tapasztotta a hatalmas kezét.

Azt hittem ott, abban a pillanatban szívbajt kapok, vagy minimum egy infarktust, de nem történt meg. Helyette egy dühös angyallal szemeztem.

- Mit képzelsz magadról?! Hogy viselkedhetsz így?  - Exael szemei szikrát szórtak. Én csak hagytam hogy berángasson a hálóba. - BESZÉLJ!

- Sajnálom... - nem bírtam tovább, Ashnak igaza van. Ha szembe szegülök végem. De ha engedelmeskedek lehet lesz esélyem a szökésre.

- Hát azt remélem is! Tudod mit kapnának a démonok ha ilyet csináltak volna?

- Halál bűntetést?...