Én és a legjobb barátom

1.

,,Élj úgy, mint ha minden nap az utolsó lenne."

A könyvem a padon volt, nem érdekelt a nagy lárma egyből bele merűltem
Adam Silvera könyvébe. Annyira szépen leírja milyen rövid is az élet, és mennyi dolgot tehettünk volna még.

-Del.-Bökte meg a vállamat Kamilla, egy tollal. Összecsuktam a könyvemet, és megfordultam.

-Igen?-Kérdeztem úgy, hogy tudtam valami hülyeséget akar kérdezni.

-Láttad Rufus legújjabb posztját? Irtó cuki.-Tette a kezeit a szája elé.

-Nem láttam, tanultam.-Ráztam a fejem.

-Hol van most, beteg? Miért nincs itt?-Kérdezte félve. A tollat az ujjai között, egyre sebesebben lóbálva. A telefonomra néztem, van még 10 perc, az első óra becsengőig.

-Tuti elaludt.-Bólogattam. Kamilla a mellkasára téve a kezét, megnyugodva dőlt hátra a székében, én meg vissza fordultam a könyvemhez. Kinyitottam és folytattam az olvasást. Teljesen belemerűltem a két fiú történtébe. Mintha egy másik bolygóra cseppentem volna, figyelmen kívűl hagytam az osztálytársaimat, egészen addig míg hirtelen valaki levágta magát mellém. Megint összecsuktam a könyvem, és elmosolyogtam a valódi Rufus láttán. Enyhén kipirultam lihegett mellettem.

-Az igen. Egy perccel óra előtt.-Bólintottam tisztelve, hogy ideért ,,időben".

-Elaludtam.-Dobta le a táskáját a földre.

-Veszem észre.

-Miért nem hívtál, hogy keljek fel? Nem voltam a kaputokban...-Magyarázta, honnan kellett volna tudnom, hogy elaludt.

-Hívtalak Ruf. Többször is.-Mondtam mire elhúzta a száját.

-Legközelebb gyere is be. Van kulcsod.-Forgatta a szemeit.

-Oké. De akkor esténként írd meg, hogy van-e valaki nálad.-Cukkoltam, mire meglökött.

-Nagyon vicces vagy.-Vette le a kapucnit a fejéről, és barna fürtjeibe túrt. Majd megszólalt a csengő.
Első óra rajz volt. Nem tudok rajzolni, soha nem is tudtam, ezen rengeteget szokott nevetni Rufus. Ha tanulásról van szó az akkor okés, megtanulom amit megkell, de a kézügyesség távoláll tőlem...ahogy a sport is.
30 percig próbálkoztam egy erdőt festeni, de nem lett belőle, csak egy zöldes-barna paca.
Az utolsó 10 percben meguntam, és elővettem a telefonomat.

-Nocsak, nocsak...Delaney Anderson szabályt szeg, és telefonozik. Mi történt veled?-Suttogta drámaian Rufus, mire vissza tartott nevetéssel vállat vontam. A padon hagytam a telefomat, és megnyitottam az instát. Az első kép amivel szembe találtam magam, Rufus volt. Ahogy a gördeszkáján ül, és cuki mosolyog. A gesztenyebarna haja, a barna szemeibel lóg. Csomó csomó ember megvolt jelölve, köztük én is. Az összkép tökéletes lett. Sokan szivezték, és már volt 12 komment is. Csak vettem egy nagyobb levegőt, és tovább görgettem, mire Rufus gyengéden meglökte a vállam.

-Semmi szív, vagy komment?-Kérdezte komolyan. Felsóhajtottam és vissza lapoztam, úgy csináltam mintha óriási áldozat lenne, hogy én beszivezem a képét. Majd írtam egy kommentet is. Beharaptam a számat, és a fiúra néztem. Rufus megnyitotta a saját telefonján az instát, majd elmosolyodott.
Azt írtam, hogy: Delaney17:csöves🙈
Egyből kaptam rá választ.
Rufus.C05: Kösz Angyal!🙊
Durcásan néztem fel a telefonomból egyenesen rá. Az anyukája Angyalnak hív, azét mert kicsiként Ruf mindig zűrös volt, én meg jó kislány. És Angyalnak kezdett el hívni. Néha Ruf is így hív, utálom ha így szólít, mert mindig gúnyosan mondja. Rufus a reakcióm láttán elmosolyodott. Én nem mosolyogtam. Mire szélesebb vigyor ült ki az arcán, és a halvány gödröcskéi az arcán megjelentek.